Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Jimmy White nem találta viccesnek a sporit

Buzás Gábor

Publikálva 19/10/2022 - 20:51 GMT+2

Jimmy White kedden 4-0-ra kikapott Luca Breceltől a Northern Ireland Openen. Nincs ebben semmi meglepő. Egy közjáték miatt mégis emlékezetes maradt a mérkőzés. White ugyanis összeszólalkozott a játékvezetővel, aki először elnevette magát, majd megintette a snooker doyenjét. Aki ezen persze kiakadt. Magyar játékvezetőket és Révész Bulcsút kérdeztük, hogy mi a véleményük a szituációról.

Jimmy White (Forrás: SkySports)

Fotó: Other Agency

Szóval az történt, hogy Jimmy White belökött egy pirosat, és egy színes következett. A barnát nevezte meg ("brown"), de a játékvezető, Ben Williams kéket ("blue") értett, és ezt ismételte el. (Éppen a félreértések elkerülése miatt kell neki megismételnie, hogy melyik golyót szándékozik lökni a játékos.) White pedig kijavította, hogy nem, ő a barnát nevezte meg. Idáig minden rendben van.
Csakhogy Williams némileg meglepő módon nevetgélni kezdett, ami viszont igencsak érthető módon felzaklatta White-ot. Vegyük figyelembe, hogy 3-0-ra "égett", ami egyáltalán nem lényegtelen körülmény. Nyilvánvalóan nem volt a legjobb kedvében. A legkevésbé sem hiányzott neki egy óvodás kislány módjára kacarászó spori. Csakhogy nem lehetett igazán hallani, és White sem számolt be róla utólag, hogy tett egy megjegyzést a játékvezetőnek, miszerint "Turn it on", azaz "Kapcsold be!", ami valószínűleg Williams képzeletbeli hallókészülékére vonatkozott. Visszanézve, -hallgatva a szituációt kiderül, hogy tényleg ezt mondta, és bizony ezen nevetgélt Williams, ami egészen más megvilágításba helyezi a történteket.
White többször is megkérdezte, hogy mi ezen a vicces, majd a kezével tett egy fura mozdulatot, amit, ha nagyon akarunk, lehet beintésnek értelmezni, bár innen nem tűnt annak. Mindenesetre Williams figyelmeztette a hatszoros világbajnoki döntőst. Megkérdeztük a legjobb magyar játékvezetőket, valamint a legjobb magyar játékost, hogy mit gondolnak erről a szituációról.
picture

Ugyan nem a középső ujja lendült White-nak, de figyelmeztették a legendát

Almási Gergő játékvezetőnek testközeli tapasztalatai vannak Jimmy White-ról, hiszen a III. Magyar Snooker Gálán vezetett neki meccseket. Ben Williamset is ismeri, dolgoztak együtt versenyeken:
"Ben rossz szokása, hogy ha maflaságot csinál, akkor elkezd röhögcsélni feszültségoldásként. Jimmy mozdulata nem volt sem sértő, sem obszcén szerintem. Úgy gondolom, nem történt semmi releváns hiba, csak rossz pillanatban ütközött két eltérő egyéniség. Nagyon rossz volt az időzítés. 0-3-nál, indulási lehetőségnél még a nézők zoknija is zavarja a játékosokat. Nem kell mindig igazságot tenni, a meccs a lényeg, és hogy Jimmy ne tudja ráfogni, hogy miatta hagyta ki a lökést. Elég lett volna a frame után szólni a stábnak, hogy hallgassák vissza, mi történt, és a fegyelmi szerv eldönti, kell-e intézkedni."
Kószó Éva játékvezető ezt gondolja a helyzetről:
"Elég gyakran előfordul, hogy a játékvezető rossz golyót mond be, mert a játékos motyog. Az már jóval ritkább, hogy beszól a játékos. Nem lehetett hallani, mit mondott pontosan Jimmy, de Ben akár azonnal adhatott volna figyelmeztetést, ha kellően súlyosnak ítéli meg az inzultust, viszont azt hitte, Jimmy csak ugratja. Aztán amikor kiderült, hogy nem, akkor így tett pontot a dolgok végére. Nagyon sajnálom Bent, mert egy teljesen félreértett szituáció miatt esett neki mindenki."
Bekk László játékvezető is a sporival szimpatizál:
"Nehéz ilyenkor a játékvezető élete. Vannak játékosok, akik ilyen szituációban inkább partnerek a mókára, Jimmy talán egy kicsit feszültebben reagálta le az esetet. Ezzel együtt azt gondolom, hogy jogos volt a megintés. Kisebb incidenseknél is figyelmeztetni kell, például ha a játékos a földhöz veri a dákóját, vagy ha ráüt az asztalra."
Révész Bulcsú, a legjobb magyar snookerjátékos is elmondta a véleményét:
"Nem volt sportszerű Jimmy mozdulata, megérdemelte a figyelmeztetést. Ugyanakkor az is fontos, amit Alan McManus is kiemelt, hogy az ilyen indokolatlan nevetések a játékvezető részéről nagyon meg tudják zavarni a játékost."
Jimmy White egyébként 4-0-ra elvesztette a mérkőzést, innentől fogva tehát már csak szakértőként láthatjuk a Northern Ireland Openen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés