Sőt, még régebbre vissza lehet menni kettejük párharcát illetően.


A Brit Bajnokság U16-os döntőjében is játszottak egymással, még 1989-ben, természetesen amatőrként. Profi játékosként 9-2 volt az egymás elleni mérlegük, Hicks a '95-ös UK negyeddöntőjében és a '93-as European Masters negyeddöntőjében győzte le O'Sullivant.
Northern Ireland Open
Yan Bingtao beleköpött a levesbe, idén nem lesz Trump - O'Sullivan döntő
15/10/2021 09:05
A 48 éves angol persze messze nem ért el olyan sikereket, mint O'Sullivan. Legjobb helyezése a 17. volt, döntőt sosem játszott, viszont az összes fontos versenyen eljutott az elődöntőig. Mondhatni, a második vonal egyik erős embere volt, olyasmi, mint manapság David Gilbert.
Szóval történelmi szagú csata volt, amit tegnap persze simán hozott a hatszoros világbajnok. Aki láthatóan jól érzi magát a versenyen, már az első meccsén is remekül, meggyőzően játszott, és Hicks ellen sem voltak gondjai. Relatíve kedvező a sorsolása, hiszen Yan Bingtao és Kyren Wilson a két kiemelt az ágán, tehát az elődöntőig náluk erősebb ellenféllel nem kerülhet szembe.

O'Sullivan v Hicks történelmi összecsapása


Az első fordulót még kiváló százalékkal abszolválta az első 16 kiemelt, csak McGill és Zhou búcsúzott közülük. Hétfőn már akadt ennél kicsit nagyobb meglepetés is. Barry Hawkins sima veresége mindenképp érdekes eredmény, hiszen Mark Kingtől kapott ki 4-0-ra. Persze tudjuk, hogy Hawkinsnak nem fekszenek ezek a rövid meccsek, és a szezon eleje sem a kedvence...
Egyértelműen Mark Williamsnek volt a legnehezebb dolga, mert nemcsak az ellenfeleivel, vasárnap Mark Joyce-szal, hétfőn Elliot Selssorral, hanem a köszvénnyel is meg kellett küzdenie. Bicegve játszotta végig a mérkőzéseit, láthatóan komoly fájdalmai vannak. Erről ezt mondta:
"Az ellenfeleimnek sem lehet egyszerű. Azt látják, hogy bicegek az asztal körül, nem tudok lehajolni a könnyű lökésekhez. Ha a kék vagy a fekete rossz oldalára terelek, nem tudom megoldani a lökést.
Nagyon közel álltam ahhoz, hogy ne induljak a versenyen. Múlt hétfőn még nem volt semmi bajom, kedd reggel már ordítottam a fájdalomtól. Nem tudtam ráállni a lábamra, egészen szombatig."

https://i.eurosport.com/2021/10/10/3234914.jpg

Szintén nehéz dolga volt Mark Selbynek, aki ellen a döntő frame-ben Cao Yupeng elhibázta a meccset eldöntő feketét. A világbajnok egy 66-os breakkel vezetéshez került, sőt, túljutott a meccsballon, de a kínai megszerezte a szükséges hibapontokat. A végén "csak" a falon álló feketét kellett volna belöknie, ám elhibázta, ott hagyta a zseb szájában, és ezzel elvesztette a meccset.
Ez pedig még vasárnap történt. Mark Allen meglökte pályafutása második hivatalos maximumát, néhány kifejezetten nehéz lökéssel tarkítva. Ez volt egyben a szezon negyedik maxija:

Northern Ireland Open
Összejön a negyedik Trump - O'Sullivan csúcsdöntő?
10/10/2021 10:10
Snooker
Trump szerint O'Sullivan még tíz évig a legjobbak között fog játszani
26/08/2021 10:11