Michael White télen minden reggel hajnali 5:30-kor kelt, hogy munkába induljon. Nem egy korai nyitású snookerklubba ment dolgozni, hanem futárnak állt. Két év amatőrködés során is indult profi versenyeken, és végül az egyéves ranglistán elfoglalt 56. helyének köszönheti, hogy 2022 nyarán, 31. születésnapjához közeledve, ismét a Main Touron találja magát.
White már 14 évesen felhívta magára a figyelmet azzal, hogy megnyerte az amatőr világbajnokságot. A következő nagy dobásra elég sokat, hét évet kellett várnia: 2013-ban a világbajnokság negyeddöntőjéig menetelt, újoncként. Az első fordulóban egyébként Mark Williamset győzte le... 2015 hozta el számára a nagy áttörést, ugyanis versenyt tudott nyerni. És nem is egyet, hanem mindjárt kettőt nyert, ráadásul két egymást követő tornát. Előbb az akkor még nem pontszerző Shoot Outon, néhány nappal később pedig az akkor még pontszerző (és létező) Indian Openen nem talált legyőzőre. Williamset itt is legyűrte, a döntőben pedig 5-0-ra gázolta el Ricky Waldent. Két évvel később bezsebelte a Paul Hunter Classicot is, többek között Mark Selbyt és Shaun Murphyt is felülmúlva.
Aztán viszont drasztikusan visszaesett a formája. Olyannyira, hogy a 2019-es Shoot Out elődöntője után egyetlen negyeddöntőt sem ért el, és nyolcaddöntőt is csak egyszer játszott. Nem csoda hát, hogy kiesett a Main Tourról. Ennek ellenére jó amatőr helyezése miatt meghívást kapott a profi versenyekre, és kivívta az újabb profi kártyát a 2022-es világbajnokság főtáblájára kerüléssel.
Snooker
30 éve csodálhatjuk az O'Sullivan - Higgins - Williams triót
21/06/2022 11:32
"Tavaly több hónapig Amazon futárként dolgoztam, hogy meg tudjak élni. Felnyitotta a szememet ez a szituáció, hiszen minden reggel fél 6-kor keltem, és indultam a munkába. Nagyon hideg volt a tél, és Karácsonykor is dolgoznom kellett. Ekkor értettem meg, hogy milyen szerencsés voltam, amikor jól ment a snooker. A barátnőm, Hayley csodás volt, felajánlotta, hogy támogat anyagilag, hogy a snookerre tudjak koncentrálni, és ez nagyon sokat dobott a játékomon.
Szörnyű érzés kiesni a Main Tourról. Többször is megpróbálkoztam a Q Schoollal, de nem jártam sikerrel. Óriási ott a nyomás, mert mindenki tudja, hogy ha nem szerzi meg a profi tagságot, akkor várnia kell egy újabb évet. Idén is kiestek olyan nagyszerű játékosok, mint Michael Holt, Kurt Maflin és Andrew Higginson. Ott nem számít, hogy mit nyertél korábban, mindenkinek ugyanaz a célja, és nagyon sok nehéz ellenféllel kell játszani.
Mindig is hittem benne, hogy vissza fogok jutni a profi mezőnybe, viszont a mentális állapotom nem volt elég jó hozzá.
Az volt a legfontosabb számomra, hogy ne kapjak ki, és így nem lehet játszani. Élvezni kell minden egyes meccsen a kihívást. Szerencsére már visszataláltam ehhez a felfogáshoz."
White a következő két szezonra komoly célokat tűzött ki maga elé:
"Amikor elkezdtem snookerezni, csakis az érdekelt, hogy trófeákat nyerjek. És most is ez a legfontosabb. Vannak játékosok, akik megelégszenek azzal, hogy néhány negyed- és nyolcaddöntőbe bejutnak, és keresnek 50.000 vagy 100.000 fontot egy szezonban. Én nem ilyen vagyok, nekem minden egyes vereség fáj. Korábban már bebizonyítottam, hogy képes vagyok versenyeket nyerni, és most még több trófeát akarok szerezni.
Remélem, jól indul majd a szezonom. Teljesen máshogy érzem magam, mint az előző két-három évben. Chris Henryvel dolgoztam együtt (Murphy és Selby edzője), aki észrevett egy technikai hibát a játékomban, aminek nem voltam tudatában. A hibát kijavítottam, és az attitűdöm is sokkal jobb, mint korábban.
A tavalyi szezon második felében jól ment a snooker. A Welsh Openen a 16 közé jutottam, és nagyszerűen zártam a szezont, hiszen négy selejtezőt megnyerve eljutottam a világbajnokság főtáblájára."
White korábban beismerte, hogy akadt néhány rossz döntése az életmódját illetően, és alkoholproblémái is voltak.
"Most már jobban odafigyelek magamra. Sokkal kevesebb alkoholt iszom, legfeljebb egy italt, amikor este étterembe megyek a barátnőmmel. Sok időm van még, és mindent bele kell adnom a snookerbe ahhoz, hogy a legjobb formámat tudjam kihozni magamból. Ronnie O'Sullivan 46 évesen nyerte meg a világbajnokságot, ő 16 évvel idősebb nálam. Szóval van még időm."
Forrás: WST
Snooker
O'Sullivan és Zhao egy igazi álompár
20/06/2022 11:44
Snooker
Ronnie O'Sullivan: "A snookernek össze kellene kapnia magát"
14/06/2022 18:26