Zhao Xintong és Wu Yize világbajnoki címe után hazai versenysorozatot indít a kínai snookerszövetség

Új snookerliga indul Kínában, mivel az ország célja, hogy ”egy jelentős biliárdnemzetből vezető nagyhatalommá váljon”. Kína már azóta a snooker egyik feltörekvő erejének számít, hogy Ding Junhui 2005-ös China Open-győzelmével robbanásszerűen megugrott a sportág népszerűsége. Azóta már van két kínai világbajnok, és úgy tűnik, semmi sem állítja meg az ország előretörését.

A címvédő legyőzte a nagy elődöt: Zhao Dinget búcsúztatva jutott negyeddöntőbe a vb-n

Videó forrása: Eurosport

Ding Junhui 21 évvel ezelőtti berobbanása óta folyamatos fejlődés tapasztalható a kínai snookerben, és miután Zhao Xintong tavaly Kína első világbajnoka lett, a múlt héten Wu Yize pedig már a második kínai világbajnoki címet szerezte meg, a sportág népszerűsége új csúcsokra emelkedett.
A South China Morning Post beszámolója szerint a Chinese Billiards Club Professional League (CBL) létrehozása újabb lépést jelent a sportág további fejlesztése és a fiatal játékosok profi mezőnybe vonzása érdekében.
A CBL nyolc csapatból áll majd, melyek májustól decemberig oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással Kínában, a sorozat pedig jövő héten rajtol.
Az összecsapások snooker- és poolmérkőzésekből állnak majd, egyéni és páros formátumban. Lesz bajnoki tabella is, amely meghatározza az októberi negyeddöntők párosítását, míg a nagydöntőt decemberben rendezik meg.
A csapatokat egy ”100+N” nevű tehetségbázisból állítják össze, amely magában foglal 100 hazai játékost, a ligához csatlakozó külföldi játékosokat, valamint a World Snooker Tour 128 profi versenyzőjét.
picture

Wu Yize kust de Joe Davids Trophy nadat hij zojuist met Shaun Murphy heet afgerekend in de WK-finale.

Fotó: Getty Images

Mivel a World Snooker Tour előtt sűrű versenynaptár áll, az SCMP cikke szerint ”nem tűnik valószínűnek”, hogy a legjobb profi játékosok részt vesznek a sorozatban.
A profi snookerszezon nyári szünetében azonban semmi sem akadályozza meg a profi játékosokat abban, hogy bekapcsolódjanak a ligába.
A projekt azonban első ránézésre inkább a fiatal tehetségek felkutatásáról és fejlesztéséről szól, azzal a céllal, hogy ezek a játékosok profivá váljanak, és felvehessék a versenyt a világ legjobbjaival.
Jiang Shicai, a Chinese Billiards and Snooker Association (CBSA) elnöke így nyilatkozott:
"A kínai biliárdsport a magas színvonalú fejlődés aranykorába lépett. Az, hogy Zhao Xintong és Wu Yize egymást követően világbajnoki címet nyertek, megadta számunkra az önbizalmat ahhoz, hogy elindítsuk az új ligát."
Eddig a cikk. Azt már én teszem hozzá, hogy nagyon nehéz elképzelni, hogy pusztán a fiatalok felhozásáról szólna ez a kezdeményezés. Könnyen lehet, hogy hosszú távon sokkal inkább az lesz a kínai szövetség célja, hogy a profi snooker székhelye kerüljön át Nagy-Britanniából Kínába. És amennyiben tömegesen érkeznek egyre jobb játékosok a profi mezőnybe, nehéz, sőt egy idő után alighanem lehetetlen lesz ellenállni egy efféle nyomásnak. Erről is beszéltünk Marosi Lászlóval a Bontószög podcast világbajnokság után készült adásában:
Forrás: részben metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés