2019-ben is Trumpot választották az év játékosának, hiszen a 2018/2019-es szezonban megnyerte életében először a Masterst, majd a világbajnokságot is. A következő szezon a Triple Crown tornák tekintetében semmit sem hozott neki, cserébe rekordot döntött azzal, hogy hat pontszerző tornát nyert. A hétfőn véget ért szezonban pedig hozzátett még ötöt, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két évadban összesen 11 pontszerzőn bizonyult a legjobbnak. Márpedig ez valami elképesztő szám.
A szakírók szerint viszont nem Trump, hanem Mark Selby az év játékosa, aki egyben a WST-től megkapta az év teljesítménye díjat is. Selby (Trumphoz képest) "csendes" szezont produkált, két pontszerzőt nyert meg, bár mellette három elődöntőre is futotta tőle. Mármint a világbajnokság előtt. A negyedik vb-trófeáért járó 500.000 ranglista ponttal messze ő lett idén a legsikeresebb, és azt se felejtsük el, hogy Trumpon és Robertsonon kívül csak ő tudott a 2020/2021-es szezonban egynél több versenyt nyerni.
Érdekes, hogy az év varázslatos pillanata díjat Neil Robertson kapta, mégpedig azért, ahogy megnyerte az Egyesült Királyság Bajnokságának döntőjét. Ez azért fura, mert valószínűleg minden snookerrajongó tudna mondani 23 ennél varázslatosabb pillanatot az elmúlt szezonból. Csak egy példa Yan Bingtao győzelme a Mastersen...
Snooker
Shaun Murphy beszél az óriáskígyóról, aki megfojtotta
TEGNAP 13:25

Mark Selby

Fotó: Eurosport

Trumpot a díjak mellett a WST beiktatta a Snooker Hall of Fame-be, Brandon Parkerrel egyetemben. Parker menedzserként, promóterként, és WST-igazgatóként húsz évig rengeteget tett a snooker európai, azon belül is elsősorban németországi terjedéséért. Az év újonca Pang Junxu, aki három alkalommal is eljutott a nyolcaddöntőig, és ezzel felküzdötte magát a világranglista 72. helyére.
Snooker
Zhou Yuelong: változtatnom kell a mentalitásomon
17/06/2021 13:22
Snooker
Révész Bulcsú és a biztonság
15/06/2021 07:48