Ronnie O'Sullivan rozsdás játékkal indított az International Championshipen, és döntő frame-et kellett játszania négy százas breakje ellenére

Ronnie O'Sullivan és Allan Taylor mérkőzése nyitotta a 2025-ös International Championship közvetítéssorozatát az Eurosporton. A hétszeres világbajnok eleinte igencsak küszködött szezonbeli negyedik tornája nyitómeccsén, hátrányba került, de három százas breakkel fordított. Aztán mégiscsak döntő frame-et kellett játszania.

Ronnie O'Sullivan csak döntő frame-ben győzte le Allan Taylort az International Championshipen

Videó forrása: Eurosport

Ronnie O'Sullivan legjobb szereplése ezen a versenyen az elődöntőbe jutás volt, két éve, amikor óriási meglepetésre kikapott Zhang Andától, aki aztán megnyerte a versenyt. Ezen kívül egy negyeddöntőt tud felmutatni a hétszeres világbajnok, valamint első, második és harmadik körös búcsúkat.
A Rakéta az első frame-ben igen rozsdásan játszott, négy lehetőséget is adott az ellenfelének, aki végül összehozta a frame megnyeréséhez szükséges pontokat. A második frame-ben már elég volt Taylornak egyetlen sansz, amiből lökött egy 75-ös breaket, és ezzel 2-0-ra vezetett.
A harmadik frame-ben is Allan Taylor lökött be elsőként golyókat, de aztán egy elrontott biztonsági után O'Sullivan lépett asztalhoz. És ezúttal nem rontott, éppen ellenkezőleg, megoldott nehezebb helyzeteket is, és egy 93-as breakkel szépített.
Csakhogy ezután nem az következett, amire sokan számíthattak. O'Sullivan nem kezdett el jobban játszani, és elbukta a negyedik, majd a negyedórás szünet után az ötödik frame-et is. Majdnem. Úgy tűnt, 4-1-re fog vezetni Taylor, hiszen belökte a frame-ballt, viszont elkövetett egy ki nem kényszerített hibát: a frame-ball piros után belökte a feketét is, csakhogy a fehér is beesett. és ezzel a hét hibaponttal visszahozta ellenfelét a frame-be. O'Sullivan pedig köszönte szépen és ellopta a frame-et egyetlen pont különbséggel.
Taylor a hatodik frame megnyeréséhez is közel került, mindössze két golyó hiányzott neki. Csakhogy ekkor pozíción kívül került és O'Sullivan megpróbálkozott a lopással. Ezúttal azonban nem járt sikerrel a hétszeres világbajnok, kihagyott egy igen könnyű pirosat is, és Taylor 4-2-re ellépett.
A következő frame megint elég sok rontást hozott, majd O'Sullivan egy kerek 100-assal 4-3-ra felzárkózott. Aztán gyorsan lökött még egy százast, és ezzel már ki is egyenlített. Ezután pedig egy újabb százassal, immár egy total clearence-szel átvette a vezetést. Sorozatban három százas breaket lökött, és ezzel megnyílt a lehetősége arra, hogy pályafutása során először lökjön négy egymást követő frame-ben százas breaket.
De nem lökött. Sőt, a tizedik frame-et meg sem nyerte, és igazából nem is volt erre jó sansza. Taylor sokadszor mutatta meg a mérkőzésen, hogy mennyire bátor és pozitív játékos, és azt is, hogy jó formában van - alighanem élete egyik legjobb teljesítményét mutatta. Egy 53-as break segítségével kiharcolta a döntő frame-et. Nem sokra ment vele, hiszen O'Sullivan egy újabb százas breakkel 6-5-re győzött.
Az uralkodó világbajnok Zhao Xintong jó játékot mutatott, három frame-nyerő breaket is lökött, köztük egy 135-öst. Az uralkodó világbajnok 6-1-re győzött és a 64-es táblára jutott, ahol Fan Zhengyi lesz az ellenfele.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés