Stephen Maguire és Joe O'Connor magas színvonalú döntőt játszott a Championship League-ben, és a skót győzött

Véget ért a maratoni Championship League, szerdán lejátszották az utolsó két csoportkört, és a győztesek megvívtak egymással a győzelemért. A rutinos Stephen Maguire pályafutása hetedik pontszerző trófeájáért hajtott a fináléban, a feltörekvő Joe O'Connor pedig a harmadik döntőjét játszotta és az első címét szerezhette volna.

Mark Allen fantasztikus 147-es breakje a snooker-vb-n, nézd vissza a Crucible 15. maximumát!

Videó forrása: Eurosport

Stephen Maguire három győzelemmel jutott túl az első csoportkörön, majd a második csoportkörben becsúszott egy döntetlen Yuan Sijun ellen, de aztán legyőzte a top 16-os Zhang Andát és ezen a fordulón is túljutott. Szerdán már a legjobb nyolc között vitézkedett, az utolsó csoportkörben. A veterán skót 3-0-ra elintézte Matthew Seltet és Ben Mertenst is, és a többi eredmény fényében már csoportgyőztesként, azaz döntősként állhatott ki Pang Junxu ellen.
Ezt a mérkőzést feltehetően elengedte, 3-1-re győzött a kínai, és ezzel ő lett az egyetlen, aki le tudta győzni a későbbi bajnokot. 
Joe O'Connor volt Maguire döntőbeli ellenfele. Az angolok 29 éves játékosa március elején döntőt játszott a World Openen, bár ott 10-6-ra kikapott John Higginstől. O'Connor hibátlan mérleggel gázolt át a mezőnyön, pedig akár ő is eldobhatta volna az utolsó csoportmeccsét. De Tom Fordot még elintézte.
picture

Joe O'Connor a Crucible-ben

Fotó: WorldSnooker

A döntőben azonban nem bírt Maguire-rel, aki három nagy breaket lökött (85, 61, 89) és 3-1-re győzött. O'Connor is összehozott egy 99-es breaket - egyetlen ponttal maradt el a százastól, amiből egyébként összesen 109 született a versenyen, és Ricky Walden lökte a legtöbbet, szám szerint hatot. 
Maguire öt év után nyert ismét pontszerző versenyt. Az Egyesült Királyság Bajnokságának 2004-es győztese legutóbb a 2020-as Tour Championship trófeáját vitte el, azután viszont közel öt évig döntőbe sem jutott. A legutóbbi Welsh Openen aztán elment a fináléig, de ott alulmaradt Mark Selby ellenében. Most viszont nem talált legyőzőre, és a 44 éves játékos ezzel a hetedik pontszerző trófeáját szerezte meg.
"Megkönnyebbültem a végén, mert hosszú esemény volt. Elég sokat autóztam ebben a hónapban, de végül megérte. Mára csak nyolc játékos maradt, és tudtuk, hogy valaki trófeával megy haza." 
Boldog vagyok, hogy én győztem, ráadásul már ilyen korán a szezonban van egy trófeám. Ez előnyt ad nekem a World Grand Prix-re és más eseményekre való kvalifikációban, és plusz önbizalmat is ad.
Maguire ezzel a sikerrel kvalifikált a novemberi Bajnokok Bajnoka versenyre. A győzelem 33.000 fontot hozott a konyhájára és ugyanennyi ranglistapontot. O'Connor 23.000 egységet szerzett, természetesen ők ketten vezetik az egyéves világranglistát, hiszen ez volt az első torna a szezonban. Következik jövő héten a meghívásos Shanghai Masters, melyet élőben közvetít az Eurosport.
Sanghajban sem Maguire-t sem O'Connort nem látjuk majd, viszont a teljes elit ott lesz, a visszalépő Mark Allent kivéve. A teljes mezőny számára - így Révész Bulcsúnak is - augusztus 8-án kezdődik a következő verseny, a Saudi Arabia Snooker Masters, melyet szintén közvetít az Eurosport.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés