Neil Robertson szoros csatában kapott ki a Mastersen a későbbi bajnoktól, szeretne a German Masters megnyerésével vigasztalódni

A világranglista harmadik helyén álló Neil Robertson nagyon szeretné megszerezni a German Masters trófeáját, már csak azért is, mert a hétfőn kezdődő torna azon kevesek közé tartozik, melyet az ausztrál klasszis még nem tudott megnyerni. A legjobb berlini szereplését 2020-ban produkálta, amikor döntőbe jutott, ám kikapott Judd Trumptól.

A világbajnok után a világelső ellen is fordított John Higgins, 50 évesen döntős a Mastersen

Videó forrása: Eurosport

A German Masters főtáblás szakasza tehát január 26-án rajtol, de már év elején lejátszottak két selejtezőfordulót. Révész Bulcsú kikapott Jordan Browntól, Chang Bingyu viszont nem sokkal a Scottish Open döntője után kvalifikált a Tempodromba, ám visszalépett a versenytől. Ilyen esetben nincs helyettesítés, nincs beugrás, ami azt jelenti, hogy Neil Robertson játék nélkül jut a 32-es táblára, hiszen ő játszott volna Changgal.
A top 16-os játékosoknak és persze az ellenfeleiknek a helyszínen kell lejátszaniuk a harmadik selejtezőkört, ami a 17-32. helyezettek már túl vannak. Robertson mellett Brown jutott máris a 32 közé, ugyanis az északír játékos ellenfele, Wu Yize is visszalépett a szerepléstől. És ez persze előfordulhat Ronnie O'Sullivan esetében is, aki a cikk írásáig még nem lépett vissza, de jó esély van rá, hogy ez megtörténik, ugyanis 2017 óta nem láthattuk ezen a versenyen. Ha a Rakéta lemondja a szereplést, azzal Long Zehuang jár jól.
Robertson a 2020-as berlini döntője előtte úgy nyilatkozott, hogy a Tempodromban való játék olyan érzést kelt benne, mintha Russell Crowe lenne a Gladiátorból. Ez a kijelentés eljutott a világhírű új-zélandi színészhez is.
"Russell Crowe tweetelt nekem az interjú után. Zseniális volt! Azonnal le is mentettem. Jólesett látni, hogy valahogy eljutott hozzá ez az interjú.
Szerintem ez a torna akkor válik igazán különlegessé, amikor bejutsz az elődöntőbe. Csodálatos helyszín a Tempodrom. Van néhány olyan verseny a snookeres naptárban, amelyik egy kicsit eltér a megszokottól, és ez az egyik olyan torna, ahova mindenki szeretne eljutni" - mondta Robertson.
picture

Neil Robertson is meglökte pályafutása 1000. százas breakjét: videón a mérföldkő!

Videó forrása: Eurosport

Robertson a Mastersen elszenvedett negyeddöntős vereség után érkezik Berlinbe. A 43 éves játékosnak remek lehetősége volt arra, hogy 6-4-re legyőzze a későbbi bajnok Kyren Wilsont, aki azonban végül 6-5-tel továbbjutott. Robertson azonban nem tört össze.
"Pechem volt, de éppen ezért nem bánom olyan nagyon a dolgot. Ha ilyen körülmények között kapsz ki, az persze sajnálatos, de a mérkőzés fantasztikus volt. Ahogy visszajöttem a meccsbe, úgy tűnt, én leszek a győztes. Ha nincs egy-két peches lökésem, meg is nyertem volna, de ez rendben van, mert nem követtem el hatalmas hibát.
A lényeg, hogy tudom, jó úton járok. Továbbra is ilyen helyzetekbe kell hoznom magam, és ha majd mellém áll a szerencse, ki fogom használni.
Ezen a szinten a snookerben néha hajszálon múlik, ki győz és ki veszít.
A German Masters és a Northern Ireland Open az a két torna, amelyeket még nem nyertem meg, és szeretném kipipálni ezeket. Nem voltak eddig nagy sikereim Berlinben. Nagyon szeretnék eljutni a végéig. Ebben a szezonban fantasztikus formában játszom, és rendkívül kiegyensúlyozott vagyok. Németországban mindig komoly szurkolást kapok a közönségtől."
A German Masters első két napja nagyrészt a top 16-os játékosokról fog szólni, kivéve Robertsont és Wu Yizét, illetve bárkit, aki esetleg visszalép. Kedd este már a 32-es tábla mérkőzései kezdődnek. A mérkőzéseket az Eurosport és az HBO Max közvetíti élőben - az első két játéknapon délelőtt 10:00 órakor is játszanak.
Forrás: wst.tv
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés