Higgins és Trump rangadója vár ránk az English Open elődöntőjében

Egyértelműnek tűnt, hogy John Higgins és Judd Trump egyaránt meg kell hogy nyerje a maga negyeddöntőjét. A skót sztár ellenfele Martin O'Donnell volt, a Masters címvédője pedig Matt Selttel csapott össze péntek délután. Végül mind a két esélyes 5-1-re hozta a mérkőzését, és összejött az álomelődöntő az English Openen. Az alsó ágon Liu Hongyu és Zhang Anda játszik a másik döntős helyért.

Higgins és Trump rangadója vár ránk az English Open elődöntőjében

Fotó: WorldSnooker

Trump és Selt mérkőzése indította a pénteki programot. Három szoros frame-mel kezdtek, ebből kettő 2019 világbajnokáé lett. Aztán már jobban belelendült Trump, és az utolsó három frame-ben két százast lökve, sima 5-1-gyel hozta a mérkőzést.
Higgins is uralta a mérkőzését. O'Donnell egyetlen félszázas breaket sem lökött, a négyszeres világbajnok viszont négyet is, és ezek közül három 70+-os volt. 1-1-ig volt "izgalmas" a mérkőzés, onnantól fogva az angolnak nemigen volt momentuma.
Higgins és Trump igen sűrűn egymásra akadnak. Az idei szezonban is játszottak már egymással, augusztus végén a European Mastersen, szintén az elődöntőben. Akkor Higgins 3-0-ra elhúzott, de nem tudta megszerezni a győzelmet. Trump 6-5-re fordított, és a döntőbe jutott. A tavalyi Hong Kong Mastersen a skót győzött 5-4-re, de előtte sorozatban hét mérkőzés az angol sikerét hozta, a 2019-es világbajnokság döntőjétől fogva. Szombaton 14 órakor kezdődik a mérkőzésük, mely hat nyert frame-ig tart.
Az alsó ágon már csütörtökön tudtuk, hogy biztosan kínai lesz a döntős, hiszen négy kínai játékos jutott a negyeddöntőbe. Ding Junhui tűnt a fináléba jutás elsőszámú favoritjának, de nála ugye sosem lehet tudni, bármikor ledobhatja a láncot. Ding ellenfele egy 19 éves újonc, Liu Hongyu volt, aki többek között Shaun Murphyt és Mark Williamst is búcsúztatta. Múlt héten, a British Openen egyébként Ding csak 4-3-ra győzte le honfitársát.
picture

Liu Hongyu

Fotó: WorldSnooker

Valami egészen pocsékul játszott Ding a mérkőzés elején. Hibát hibára halmozott, és a harmadik frame-re már annyira felhúzta magát, hogy rövid idő alatt háromszor is kimutatta a dühét. A harmadik ilyen mozzanat egy hatalmas csapás volt az asztalra, ami után Terry Camilleri, a játékvezető szólt neki, hogy fejezze ezt be, különben hivatalosan figyelmeztetnie kell. Talán jót tett Dingnek ez a "fenyegetés", mert a negyedik frame-et már hozta. Mindenesetre nagyon nyögvenyelős volt a játék, hosszú és lassú frame-ekkel. Az egyetlen pozitívum Liu biztonsági játéka volt.
A szünet után folytatódott Ding (és a nézők) kálváriája. 4-1 után aztán Liu is elkezdett hibázgatni, Ding pedig valamivel jobban játszani, és úgy tűnt, akár meg is fordíthatja a mérkőzést. Csakhogy kihagyta a frame-ballt a hetedik frame-ben, és Liu gyönyörűen lepucolta az asztalt, ezzel ellopta a frame-et. És győzött. Élete első szezonjában máris elődöntőt játszhat, ami elképesztően nagy bravúr.
A másik kínai negyeddöntőben Zhou Yuelong és Zhang Anda csapott össze. Utóbbi Ronnie O'Sullivant búcsúztatta a nyolcaddöntőben, előbbi Ali Cartert. Itt Zhang vezetett 3-0-ra, majd Zhou jött három frame-mel. Vezetni azonban nem tudott, és bár két százas breaket is lökött, mégis Zhang ment a fináléba. Ő os lökött négy nagy breaket. És Liuhoz hasonlóan Zhang is pályafutása első pontszerző elődöntőjében fog szerepelni szombat este.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés