Le lehet győzni Selbyt egy döntőben?
Publikálva 18/12/2022 - 09:51 GMT+1
Mark Selby és Luca Brecel játssza 2022 utolsó döntőjét. Az English Open fináléjának érdekessége, hogy a két résztvevő közül a sokkal eredményesebb angol bő másfél éve nem jutott döntőbe, tehát hiába nyert már húsz pontszerzőt, jelenleg ő lehet sikeréhesebb. Brecel összesen három pontszerzőt nyert, de ebből kettőt azóta, hogy Selby legutóbb döntőzött.
Le lehet győzni Mark Selbyt egy döntőben?
Fotó: WorldSnooker
Selby 2021-ben megszerezte negyedik világbajnoki címét, ám azóta nagyon nehéz időszakon ment keresztül, és nem jutott be egyetlen döntőbe sem.
2022 januárjában közzétette, hogy depresszióval küzd, és a tavalyi szezon második fele ezzel ment is a levesbe.
Az új szezonra azonban összeszedte magát (gyógyszer segítségével), és időnként kifejezetten jó játékot mutatva három tornán is negyeddöntőbe jutott. Kétszer Neil Robertson, egyszer Mark Allen győzte le, szóval nem akárkik állították meg.
Robertson más szempontból is fontos mérföldkő Selby számára, ugyanis a szombati elődöntőben tudta először legyőzni az ausztrált sorozatban elbukott hét mérkőzés után. Ahogy viccesen fogalmazott, Robertson 2018 óta nem hagyott ki ellene egyetlen hosszú pirosat sem. Tegnap ez megtörtént, és Selby remek játékkal bejutott a döntőbe.
Ez lesz Selby 31. pontszerző döntője. Az eddigi harminc közül húszat megnyert, tehát kétharmados a mutatója. Nem indult jól a pontszerző finálékon, hiszen az első 11-ből nyolcat elbukott. A világbajnoki cím megszerzése azonban óriási változást hozott Selby életében és a döntőbeli eredményeiben. A 2014-es világbajnokság óta (azzal együtt) 19 pontszerző fináléban vett részt, és ebből 17-et (!!) megnyert.
Ebben a sorozatban benne van mind a négy vb-sikere, egy UK-trófea, rengeteg kínai torna és három Home Nations-győzelem. A két veresége közül az első a 2016-os Shanghai Mastersen történt, ahol Ding Junhuitól kapott ki. A második pedig a "nagyon komoly" Shoot Out 2021-es kiadásán, Ryan Day ellen. Utóbbi azért érdekes, mert ha azt az egyetlen frame-et megnyerte volna, akkor megdöntötte volna Stephen Hendry rekordját a sorozatban megnyert döntőket illetően, így azonban "csak" beállította a csúcsot
.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/18/3510231.jpg)
Luca Brecel
Fotó: WorldSnooker
Szóval az a nagy kérdés, hogy Brecel képes lesz-e Judd Trump és Mark Allen után Mark Selbyt is legyőzni, ráadásul egy hosszabb mérkőzésen, ahol kilenc frame-et kell nyerni. Nehéz kérdés. A fenti statisztika persze Selby mellett szól. Az egymás elleni mutatóban egyébként csak 4-3-ra vezet az angol, de annak nincs nagy jelentősége, mert régóta nem játszottak egymással, és különben sem voltak ennyire fontosak a korábbi mérkőzéseik.
A belga mellett is szólnak érvek.
Ő lehet lazább, hiszen simán túljutott két nagyágyún. Selby lehet feszültebb, hiszen másfél éve nem nyert versenyt. Úgyhogy minden esély megvan arra, hogy Brecel lesz a győztes. Ehhez azonban a lazaság mellett az is kell, hogy nagyon jó százalékban bejöjjön a rendkívül támadó játéka, és hogy a hibáit (Trumphoz és Allenhez hasonlóan) Selby se tudja jó arányban megbüntetni.
És ez az, ami miatt mégiscsak Selby a favorit. Merthogy Trump alapvetően nincs jó formában, Allen pedig már fáradt lehetett az év végén. Selbynek viszont nincs hasonló mentsége.
Az English Open döntőjét élőben mutatjuk vasárnap 15 órás kezdéssel az Eurosport 1-en, illetve az Eurosport applikációjában.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés