Az írek valaha volt legjobb snookerjátékosa, Ken Doherty 36 év után befejezte profi pályafutását

Az 1997-es világbajnok, Ken Doherty befejezte profi pályafutását. Az 56 éves játékos, aki Stephen Hendry elképesztő világbajnoki sorozatát állította meg, és lett Írország egyetlen snookervilágbajnoka, már évek óta meghívásos tagsággal szerepelhetett a Main Touron, azaz önerejéből már nem tudott megragadni a profik között.

Videó: Mark Allen egy zseniális 145-ös breakkel zárkózott a Wu Yize elleni vb-elődöntőben

Videó forrása: Eurosport

Ken Doherty volt az a játékos, aki véget vetett Stephen Hendry egyeduralmának. A skót szupersztár 1992 és 1996 között az összes világbajnoki címet begyűjtötte, és 1997-ben is döntőbe jutott a Crucible-ben. Csakhogy Doherty 18-12-re legyőzte őt, és ezzel pályafutása kiemelkedő sikerét érte el.
Az írek kedvence 1998-ban és 2003-ban is bejutott a világbajnokság döntőjébe, de ezeket a mérkőzéseket elvesztette, mint ahogy három UK- és két Masters-finálét is elbukott. Hatszoros pontszerző tornagyőztesként vonul vissza, legutóbb 2006-ban, azaz húsz éve nyert pontszerző versenyt.
Doherty egykor Ronnie O'Sullivan edzéstársa és példaképe is volt, erről a Rakéta ír az önéletrajzaiban. Egészen elképesztő siker volt az ő világbajnoki címe - egyrészt a legenda szerint még a bűnözés is leállt Dublinban, mert mindenki a döntőt nézte, másrészt az ír főváros népe buszos parádéval köszöntötte Dohertyt, aki 250.000-es tömeg előtt vonult végig.
Íme az utolsó néhány lökés, amivel lezárta a döntőt:
2017-ben viszont kiesett a Main Tourról, és onnantól fogva a WST jóindulata folytán meghívásos tagsággal versenyezhetett, akárcsak Jimmy White. Időnként megnyert egy-egy mérkőzést, de az utóbbi időszakban nem tudott már említésre méltó játékot nyújtani. Doherty az Irish Independentnek adott interjút:
"Eljött az idő, úgy döntöttem, befejezem a profi pályafutásomat. A szenior versenyeken ott leszek, de profi tornákon már nem fogok elindulni. 
Valószínűleg már korábban szögre kellett volna akasztanom a dákót. De nagyon szeretek snookerezni, imádom ezt a játékot és szeretek bemutatókra járni. Ez sosem fog megváltozni, de a profi pályafutásomat ideje lezárni."
Doherty már régóta szakkommentátorként dolgozik a BBC-nél, és azt mondta, az volt a célja, hogy még egyszer utoljára felléphessen a Crucible Színházban, magyarán a főtáblára kerüljön a világbajnokságon. Ez legutóbb 2014-ben fordult elő vele.
Az volt a célom, hogy még egyszer eljussak a Crucible-be. 2027 tökéletes lett volna, hiszen akkor lesz a világbajnoki címem harmincadik jubileuma. Csakhogy úgy érzem, nem vagyok már képes erre. Túlságosan erős a mezőny.
Nagyon sok fiatal játékos érkezik a profi snookerbe. Az idő nekik dolgozik, nem nekem. Olyan, mintha folyamatosan fejjel mennék a falnak. A tévés munkát is élvezem, tehát azért ott leszek jövőre is a Crucible-ben.
A snookerben komoly hullámhegyeken és hullámvölgyeken mész keresztül, akár egyetlen mérkőzésen is. Ki kell élvezni, amennyire csak lehetséges. Néha kicsit utálod, de aztán megint élvezni fogod. Igaz, én most úgy tíz évvel idősebbnek érzem magam, mint amennyi vagyok."
Forrás: metro.co.uk


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés