Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hihetetlen történetek a világbajnoktól, aki két hétig nem kelt ki az ágyból

Buzás Gábor

Frissítve 20/09/2021 - 15:52 GMT+2

Új sorozatot indított a World Snooker Tour, melyben a legjobb játékosok beszélnek pályafutásuk legnagyobb mérkőzéséről. Stuart Bingham, 2015 világbajnoka esetében egyértelmű volt, hogy melyik csatát választja.

Stuart Bingham

Fotó: Getty Images

A 2015-ös snooker világbajnokságon Bingham hatalmas meglepetést szállított.


A negyeddöntőben 13-9-re legyőzte Ronnie O'Sullivant, a négy között Judd Trumpot múlta felül döntő frame-es csatában, a fináléban pedig Shaun Murphy ellen győzött 18-15-re. Ezzel 38 évesen felért a sportág csúcsára. 2020-ban a Masterst is megnyerte, és jelenleg hat pontszerző tornagyőzelmet számlál, tehát válogathat a nagy csaták és nagy sikerek közül. Bingham azt mondja, nemcsak a presztízs és a siker mértéke miatt választotta a világbajnoki finálét, hanem a színvonal miatt is.
"Óriási volt a meccs színvonala. 33 frame során 30 félszázas breaket löktünk. Az elejétől a végéig olyan adok-kapok volt, mint egy bokszmeccsen. Stephen Hendry azt mondta, ez volt minden idők egyik legjobb világbajnoki döntője, és ez nekem bőven elég. Ha Ronnie O'Sullivan játszott volna John Higgins ellen, akkor erre mondanák, hogy minden idők legnagyobb döntője, de mivel én és Shaun játszottunk, így nem emlegetik olyan sokat. Viszont Hendry véleményére nagyon büszke vagyok" - mondta Bingham.
picture

Stuart Bingham of England poses with the trophy after beating Shaun Murphy in the final of the 2015 Betfred World Snooker Championship at Crucible Theatre on May 4, 2015.

Fotó: Eurosport

A döntő előtti este Binghamnek fel kellett dolgoznia a Trump elleni kiélezett győzelmet. A sajtótájékoztatón sírva beszélt húsz év verejtékes munkájáról. Aztán a következő napon Murphy kezdett jobban, 3-0-val indított. A későbbi bajnok egy százas breakkel érkezett meg a mérkőzésbe, és másnap délután már ő vezetett 14-11-re. A döntő második napjának esti szakasza előtt aztán elkezdte érezni a terhet a vállán.
"Emlékszem, a zuhanyban álltam az utolsó szakasz előtt. Kiléptem, a feleségem épp fogat mosott. Mondtam neki, hogy teljesen szétesett a fejem. Ő nem értette, mi van. Elmagyaráztam neki, hogy négy frame-re vagyok attól, amiről egész életemben álmodoztam. Akkor esett le nekem, hogy mennyire fontos a befejező etap. Sajnos ez az érzés velem maradt egészen estig.
Amikor este kiálltam a folytatásra, minden összefolyt előttem. Sajnos a bevonulás előtt néhány perccel valaki leesett a lépcsőn, és elvitték a mentők. Aztán egyszer csak valaki azt mondta, hogy most induljak el az arénába. Átmentem valami füstön, és lesétáltam a Crucible-be. Egyszerűen nem éreztem helyénvalónak, olyan szürreális volt minden. Leültem a helyemre, de rosszul éreztem magam. Aztán megjött Shaun, és akkor leesett, hogy én ezt a tévében szoktam nézni. Nagyon furcsa és izgalmas élmény volt, hogy most én vagyok az egyik főszereplő.
Az első két frame-en megosztoztunk, és 15-12 lett az állás. Aztán összeomlottam. Hármat nyert Shaun, feljött 15-15-re. Arra gondoltam, hogy ez nem lehet, kicsúszik a kezemből a győzelem. Teljesen szétestem, olyan érzés volt, mintha valaki más karja lett volna az enyém helyén. Aztán Shaun kihagyott egy sárgát a 31. frame-ben, meg tudtam nyerni azt a frame-et, és 16-15-re megint én vezettem. Onnan már minden ment simán.
picture

Stuart Bingham Fotó: WST

Fotó: Other Agency

Csak annyira emlékszem, hogy tökéletesen egyben voltam. Hideg fejjel tudtam gondolkodni, minden lökést megoldottam. Belöktem a meccsballt, és még mindig hallom a közönség ünneplését. Le kellett nyugodnom, hogy a következő néhány golyót még be tudjam lökni. Hihetetlen élmény volt, hiszen erről álmodoztam gyerekkorom óta.
A döntő után megittunk néhány pohárral. A menedzserem megkérdezte, hogy beleférne-e egy fotó egy rajongóval, és több mint száz lett belőle. Mindenki akart egy közös fotót, egy idő után már csak arra vártam, hogy szerezzek még egy italt. Emlékszem, hogy valamikor reggel fél 7 körül értem vissza a hotelbe. A következő két hétben ki sem tudtam kelni az ágyból, annyira kimerültem. Mindenki interjút kért tőlem, mindenki beszélni akart velem. Életem végéig boldog leszek ezzel a pillanattal, de rendkívül fárasztó volt."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés