Eleinte nagyon simának nézett ki Bingham és Un-Nooh meccse. A Masters címvédője 5-1-re elhúzott az újonc ellen. Villámgyorsan túljutottak az első öt frame-en, aztán következett egy nyögvenyelős, hibákkal és lehetetlen állásokkal tarkított, 35 perces hatodik frame, ami Binghamé lett. 


A thaiföldi azonban nem tört össze, sőt: a hetedik frame-et 64 pontos hátrányból ellopta, sorra gyártotta a nagy breakeket, és 5-4-re felzárkózott. Az egyenlítés viszont már nem jött össze, Bingham 6-4-re lezárta a mérkőzést.
"5-1-nél kicsit ráfeszültem a maximumra. Imádok maximumot lökni, és ha belökök néhány pirosat feketével, akkor máris ezen jár az eszem. Kicsit pechem volt, mert beesett a fehér, és ez könnyű esélyt adott neki"
- mondta Bingham.
Snooker
Trump vagy Selby lesz a világelső? Ki lesz a szezon meglepetésjátékosa? Snookerszakértők jósolgatnak
15/07/2021 08:36
Este két Triple Crown-bajnok csapott össze. Sem Murphy, sem Williams nem parádézott az utóbbi hónapokban, és ez a meccsük sem lesz örökké emlékezetes, de mindenképp jobb volt, mint amire az idei formák alapján számítani lehetett tőlük. Murphy győzött 6-4-re egy végig szoros csatában, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol Bingham lesz az ellenfele. Ezzel megismétlődik a 2015-ös világbajnoki döntő. Murphy ezt nyilatkozta következő ellenfeléről:
"Ha Stuart Bingham játszik mostanában, akkor mindig ott a maximum esélye. Ő az egyik legnagyszerűbb breakgyártó, de ezt nem igazán szokták elismerni. Úgy gondolom, mindenképp ő a meccsünk favoritja. Jobb formát mutat mostanában, és ő a címvédő. Én igyekszem a legjobbamat nyújtani, és remélem, ez elég lesz ahhoz, hogy győzzek."
A torna első fele úgy alakult, hogy Kyren Wilson kivételével csupa olyan játékos láttunk, akik nem játszottak jó formában a szezon első felében. Keddtől viszont jönnek a nagyágyúk, akik uralják a szezont (persze a COVID-os Trump kivételével). 14:00-kor Robertson és Yan Bingtao, 20 órakor Selby és Maguire lép asztalhoz. Az ausztrál mindenképp esélyes Yan ellen, de ne feledjük, hogy a kínai a tavalyi UK-n 6-1-re kiütötte őt. Robertson biztosan emlékszik erre.
Selby és Maguire mérkőzése lehet az első forduló egyik kiemelkedő csatája, de csakis akkor, ha a skót összekapja magát. A remek tavalyi szezon után (tornagyőzelem, UK-döntő) idén nagyon szerény az eredménysora, a harmadik fordulón sem jutott eddig túl. Az biztos, hogy két éve a Masters első fordulójában a háromszoros világbajnok 6-2-re elgázolta őt, csupa nagy breaket lökve.
Snooker
O'Brien szerint egyértelműen O'Sullivan minden idők legjobbja, a taktikai érzéke miatt
03/07/2021 12:08
Snooker
Az addikció, ami előrevisz
28/06/2021 12:16