John Higgins és Mark Selby klasszikus csatája a Welsh Open negyeddöntőinek csúcspontja

Sok favorit kiesett már a Welsh Openen, viszont John Higgins és Mark Selby, a két négyszeres világbajnok szépen menetel. A skótok nagyágyúja még csak frame-et sem vesztett ezen a versenyen, melyet korábban ötször is megnyert. Selby ellen viszont nem ő a favorit, hiszen az utóbbi négy találkozójuk egyaránt az angol sikerét hozta.

Snookeres vagy? Vonulj be, mint egy rocksztár!

Videó forrása: Eurosport

Kialakult a negyeddöntők mezőnye a Welsh Openen. A nyolcaddöntőkre mindössze négy top 16-os játékos maradt: John Higgins, Mark Selby, Luca Brecel és Ali Carter. És mind a négyen tovább is jutottak a negyeddöntőbe, tehát nagy meglepetés nem született a csütörtöki játéknapon.
Higgins ezúttal is remekelt: harmadik mérkőzését is 4-0-ra hozta, ezúttal a Berlinben két hete elődöntős Yuan Sijun ellen, és immár zsinórban 12 frame-et nyert ezen a héten. Csodálatos sorozata viszont elképzelhető, hogy pénteken véget ér, hiszen Selby lesz az ellenfele, akit aligha győz le 5-0-ra.
Sőt, Higgins győzelme is finoman szólva kérdésesnek mondható, hiszen 2021 óta nem győzött angol vetélytársa ellen. Igaz, akkor 6-0-s eredménnyel küldte haza - az volt az a bizonyos Players Championship, amit elképesztő dominanciával nyert meg a skót klasszis, aki azóta sem nyert további pontszerző versenyt. Higgins pénteken pályafutása 145. pontszerző negyeddöntőjét játssza. Elképesztő szám, és mindössze eggyel kevesebb, mint Ronnie O'Sullivan 146-os rekordja.
Selby is meglehetősen jól játszott és ellentmondást nem tűrő snookerrel 4-0-ra győzött Jamie Jones ellen. Carter szintén viszonylag simán, 4-1-re győzte le Ryan Dayt, és így ő lesz Joe O'Connor ellenfele. Brecel ugyancsak 4-1-gyel jutott tovább, de nem játszott jól. Az utolsó talpon maradt hazai reménység, Jackson Page ellen alighanem jobb snooker kell majd tőle. Brecelnek van esélye egy nagyon komoly különdíj megszerzésére: amennyiben megnyeri ezt a versenyt, megelőzi Neil Robertsont a BetVictor bónuszáért folyó versenyben, és 150.000 fontot kasszíroz. Amellett, hogy akkor övé lenne a tornagyőzelemért járó 100.000 font is, tehát ha a belga világbajnok bejut a döntőbe, akkor negyedmillió fontért fog asztalhoz lépni.
Stephen Maguire az idei szezonban az első negyeddöntőjét játssza, az ellenfele Jack Lisowski lesz, aki 4-2-vel búcsúztatta Matthew Seltet. Az örök reménység Lisowski két százas breaket lökött. Hét meccsükből csak egyet tudott megnyerni a skót ellen. Ők játsszák az egyik esti mérkőzést, egyidőben Carterrel és O'Connorral. A pénteki programot a Triple Crown-bajnokok csúcsrangadója indítja 13 órakor, őket követi Brecel és Page összecsapása. A negyeddöntőben már öt frame-et kell nyerni a továbbjutáshoz.
Forrás: wst.tv
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés