Kyren Wilson szerint igazságtalan összehasonlítani a teljesítményét olyan játékosokéval, akiknek nincs családjuk

Kyren Wilson remekül kezdte az idényt, hiszen megnyerte a meghívásos Shanghai Masterst, ám az azt követő pontszerző versenyeken nem tudott hasonlóan jól játszani. A 2024-es világbajnok az idei szezonban komoly magánéleti nehézségek közepette versenyez, és úgy érzi, azoknak a játékosoknak, akiknek nincsenek családi kötelezettségeik, sokkal egyszerűbb a helyzetük.

Mark Allen brutális pirosat nyesett be, majd két százassal zárta le a meccsét Milkins ellen

Videó forrása: Eurosport

Kyren Wilson nemrég elárulta, miért jártak máshol a gondolatai az utóbbi időben: felesége komoly egészségügyi problémával küzdött, amely műtétet igényelt. Szerencsére a hét elején jó hírek érkeztek, amiről Wilson a BBC-nek adott interjúban beszélt:
"Már hét hete tart ez az egész, a feleségem nemrég műtéten esett át, és vártunk az eredményekre, amelyek szerencsére ezen a héten mind jók lettek. Őszintén szólva elég nehéz volt ez az időszak, sok feszültség volt a családban.
A feleségemnek volt különösen nehéz, de most fantasztikus híreket kaptunk, ami nemcsak számomra jelent megkönnyebbülést, hanem az egész családnak is."
A 33 éves Wilson címvédőként jól halad a belfasti Northern Ireland Openen, és csütörtökön már úgy érezte, közel van ahhoz, hogy visszanyerje a tavalyi, világbajnoki formáját. Erről a metro.co.uk oldalnak beszélt:
"Úgy érzem, csak egy jó sorozat hiányzik. Ugyanazt próbálom csinálni, mint tavaly. Sok szó esett már arról, hogy mennyire nehéz volt számomra magánéleti szempontból az utóbbi időszak.
Fiatal családapaként nem könnyű a helyzeted, amikor elmész snookerezni, és közben nincs rendben a fejed. Sajnos ez rajtam is meglátszott. De lekopogom, úgy érzem, most újra jó úton vagyunk: újra képes vagyok a snookerre koncentrálni, a gyakorlásra, a felkészülésre, és próbálom ugyanúgy élvezni a játékot, mint tavaly.
Nem lehet csak úgy egy gombnyomásra a világ legrosszabb játékosává válni. Néha az élet egyszerűen közbeszól."
Wilson szerint sokszor figyelmen kívül hagyják a családi kötelezettségeket, amikor összehasonlítják a játékosok teljesítményét, pedig ez nagy különbséget jelent.
"Amikor olyan játékosokhoz hasonlítanak, akiknek nincs családjuk, nem is tudják, milyen nehéz egyensúlyt találni a kettő között. Nekik csak egyik versenyről kell menni a másikra, meccsről meccsre, és kizárólag a játékukra kell figyelni. Ez így sokkal egyszerűbb.
Nekem van két gyönyörű fiam, akik imádnak focizni. Őszintén szólva manapság az életem nagy része futballpályák körül zajlik."
picture

Kyren Wilson 10 év után nyerte meg ismét a Shanghai Masterst - Videón a döntő utolsó lökései!

Videó forrása: Eurosport

A világranglista második helyezettje tavaly hihetetlenül magasra tette a lécet: négy pontszerző tornát nyert, és döntőt játszott a Mastersen is. De mit tartana most jó szezonnak?
"Őszintén szólva, nem is tudom. Azt hiszem, csak az számít, hogy mindig versenyképes legyek.
Nem szoktam olyan célokat kitűzni, hogy ezt vagy azt a tornát meg akarom nyerni. Csak próbálok mindent megnyerni, amin elindulok. De elég tapasztalt vagyok már ahhoz, hogy tudjam: megfelelően kell felkészülni."
Wilson ellenfele Jack Lisowski lesz a Northern Ireland Open negyeddöntőjében, péntek délután.
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés