Judd Trump meglepő vereséget szenvedett az English Openen, a szezonban először nem jut döntőbe

Judd Trump fantasztikusan kezdte a szezont, és magasan vezeti a vilagranglistát. Csakhogy az English Openen nem tudott meggyőző játékot nyújtani, és a negyeddöntőben kikapott Wu Yizétől. A kínai játékos 5-3-ra győzött, Trump képtelen volt nagy breaket lökni, 60 pontig sem jutott a mérkőzésen.

Judd Trump

Fotó: WorldSnooker

56 pontos volt Trump legmagasabb breakje, egyben ez volt az egyetlen félszázas a részéről a negyeddöntőben. Wu sem sziporkázott; bár egy százassal nyitott, de csupán egyetlen félszázast, egy 62-est tudott mellétenni, igaz, azt az utolsó frame-ben.
Wu remek tornát fut, hiszen Stuart Bingham, Ali Carter és Ben Woollaston legyőzése után ejtette ki Trumpot. A hamarosan 21 éves játékos már a negyedik profi szezonjában jár, tavaly elődöntőbe jutott a Wuhan Openen, most tehát ezt az eredményét ismétli, illetve akár felül is múlhatja. Szombaton játssza pályafutása második pontszerző elődöntőjét, ahol Mark Selby vagy az indiai Ishpreet Singh Chadha lesz az ellenfele.
Érdekes előjele volt ennek a meccsnek, mert bár Wu még sosem győzött Trump ellen eddigi három összecsapásuk alkalmával, de legutóbb nagyon közel került hozzá. Szaúd-Arábiában ugyanis 4-0-ra vezetett ellene, és Trump innen tudott 5-4-re fordítani... majd néhány nappal később megnyerte a versenyt.
picture

Wu Yize

Fotó: WorldSnooker

Trump mérlege így is félelmetes: a szezonban eddig húsz mérkőzést játszott, és ebből 18-at megnyert. Érdekesség, hogy közel két éve, 2022 decembere óta nem bukott el öt nyert frame-ig tartó mérkőzést.
Wu ezzel a sikerrel előrelép legalább a ranglista 35. helyére, viszont amennyiben megnyeri a versenyt, akkor sem jut be a top 16 közé.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés