Balhé, lefejelt WC, gyomormosás – a snookersztár görbe szülinapja

Durvára sikerült Robert Milkins születésnapja a Turkish Masters előtt, amiből kórház, majd fegyelmi eljárás kerekedett. Egyszerű szülinapi partinak indult, de ordas nagy balhé lett belőle, ami után fegyelmi eljárás elé néz az angolok kiváló snookerese, Robert Milkins.

Robert Milkins | Snooker | ESP Player Feature

Fotó: Getty Images

A The Milkman, azaz tejesember becenévre hallgató játékos ezúttal az erősebb italok világába tett kitérőt, aminek nagyon nem lett jó vége. A botrány ráadásul a törökországi terjeszkedést egyengető sportnak sem jött jól.

A korábbi Shoot-Out döntős, Welsh Open és Irish Masters elődöntős Milkins a héten zajló Turkish Masters előtti vasárnap ünnepelte 46. születésnapját.
Bár már kedden mérkőzés várt rá az első ízben megrendezett törökországi tornán, lendületesen fogyott az alkohol, és egy ponton elérkezett az a bizonyos filmszakadás.
Ebben az állapotban jelent meg a Turkish Masters antalyai megnyitó ünnepségén, ahol a beszámolók szerint összebalhézott több VIP-vendéggel, sőt, a WPBSA elnökével, Jason Fergusonnal is.
Ami egyszer bement, annak valamikor ki is kell jönnie, így Milkins a mellékhelységet is meglátogatta, ahol elesett, lefejelte a WC-t, és felszakadt az arcbőre.
A borzalmas állapotban lévő játékost végül egy helyi kórházba vitték, ahol a seb ellátása mellett gyomormosásra is szükség volt.
Ilyen előzmények után kifejezetten meglepő, hogy a keddig meccsén mindössze 5-4-re kapott ki a kínai Ding Junhuitól.
Miután magához tért, mindenkitől bocsánatot kért.
„Túlságosan sokat ittam, és nem tudom, pontosan mi történt. Olyan állapotba kerültem, amikor nem tudtam, hol is vagyok. Előtte volt a születésnapom, és elég hosszú ideje ittunk már, bár ez nem kifogás” – idézi Milkinst a Daily Mail.
„Szeretnék bocsánatot kérni minden vendégtől, amit megsértettem, nem tudtam, kivel beszélek éppen. A viselkedésem egyértelműen túlment minden határon, ezért elfogadok bármilyen büntetést, amit kiszabnak rám. Soha többet nem fog ilyen előfordulni.”
„Azért játszom, hogy támogatni tudjam a gyerekeimet, de most őket is cserben hagytam; ez a legrosszabb az egészben. Az meg talán a sors büntetése, hogy utána ki is kaptam.”
Milkins ellen fegyelmi eljárás indult. A brit lap szerint a sport számára kifejezetten rosszul jött ez az incidens, hiszen Törökországban komoly potenciál rejlik a snooker számára, ám ez az eset beárnyékolja az első Turkish Masters megrendezését.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés