A "tévés snooker" csalóka! - beszélgetés Almási Gergő snooker játékvezetővel, versenyigazgatóval

Ismét teljes embert kívánt, és mivel a körülmények úgy alakultak, hogy a tervekkel ellentétben a főhelyszínen le tudtuk bonyolítani az egész versenyt, így útközben ismét át kellett szervezni a dolgokat, és emiatt az utolsó mérkőzések is minden nap fél 11 körül, vagy után értek véget. Mivel a kulcs nálam volt a Ding akadémiához, így én zártam este, és én is nyitottam következő reggel, szó szerint épp csak aludni jártam el onnan.

Azt jól átérezted, hogy a munka összetett, mivel nem csak az azonnali helyzetek megoldásáért felel a versenyigazgató, de emellett az összes játékos minden jellegű kérdései, ügyes-bajos dolgai is nála csapódnak le. Ha egy játékos nincs a helyszínen, azt is el kell érni telefonon vagy emailen, illetve ha valaki nem jelenik meg, ki kell deríteni, hogy vissza is lépett - csak nem szólt -, vagy csak az adott mérkőzésen nincs ott. Amennyiben “visszalépett”, meg kell hozni a döntést is, hogy a többi meccsét illetően mit teszünk, mivel a többi játékossal szemben sem korrekt, ha odarángatjuk őket egy W/O (walkover, azaz ellenfél nélküli) meccsre. Ezen túl például konzisztensnek kell lenni, hogy a walkover meccs az 3-0-s győzelmet jelent, vagy simán törlődik, mivel a frame és meccs arány a második-harmadik kritérium az egyeneság sorsolásánál, tehát nagyon fontos, viszont bizonyos esetekben eltérő megközelítés tűnne jogosnak.

Minden nap kapcsolatban vagyok ilyenkor személyesen majdnem az összes versenyzővel, mivel bejönnek az irodába is bejelentkezni, ahogy azt a profi mezőnyben is kéne, így nem csak a név, de az arc is megvan mindenkihez a második hétre. Emellett a szervező egyesület menedzsmentje is ott van jelen, amikor épp a helyszínen tartózkodnak, így tényleg mindenki megismer mindenkit. Ezúttal például kezet is fogtam Anglia egyik ex-sportminiszterével is.

Az én szememben, illetve ahogy a visszajelzések érkeznek, teljes mértékben sikeres volt, igen. Mindig vannak kritikák, de a folyamatok és a háttér nem publikus, így azok javarészt inkább csak teljesen egyedi nézőpontot tükröznek (pl. meccsek áthelyezése, késő esti sorsolás stb.), és emiatt inkább csak egyes emberek ventillációja. Ezeket szerencsére mindenki magától belátja idővel és tényleges “panasz” csak nagyon kevés (legfeljebb kettő) van, ami 350 ember kétheti folyamatos jelenléténél furcsa is lenne, ha nem lenne. Nem volt említésre méltó probléma a mérkőzéseken sem, minden játékvezető, köztük a sajátjaink is kifejezetten magas színvonalon dolgoztak és ezúttal is gazdagon hozzátettek a magyarok jó megítéléséhez. A szememben a lebonyolítás mellett ez is egy központi kérdés, minden szempontból képviselni az országot, minden döntéssel és gesztussal, így külön jó érzéssel jövök haza ezekről az eseményekről.

Ez a mezőny a legerősebb rétege a sportnak, méltatlanul kis százalékuk jelenik meg később a legjobb profik között, holott ők is pontosan azt tudják az asztalon, mint a top 64 játékosai. A különbség a morálban, mentalitásban, viselkedésben és az általános karakterjegyekben rejlik, emiatt a választóvonal nagyon sokat mozog, nincs egy éles határ profi és amatőr között. Például Michael Georgiou, James Cahill is jelen voltak, mivel átmenetileg kiestek a Main Tourról, pedig őket nem tartanánk “amatőrnek”, ugye? Egy ilyen amatőr versenyen ugyanúgy kell fejben jelen lenni a meccsek alatt és között is, mint egy világbajnoki selejtezőn, mivel sok meglepetés éri az embert a pillanatnyi formák ütközésekor. Ugyanúgy kell hozzáállni a helyzethez, ahogy az “A Nagy Könyvben” meg van írva.

Semmivel nem szabad foglalkozniuk, csak a saját kiegyensúlyozottságukkal és a következő lökésükkel, a következő meccsükkel, hogy az a lehető legfókuszáltabban, önfeledten és 100%-ban “bevonódva” teljen. A nagy különbség, hogy egy amatőrnél csak néha áll össze fejben a kép, és dönt is jól, kezeli jól a helyzetet, a profinál meg fordítva, csak néha billen ki az ideális mentális zónájából. Ezért csalóka a “tévés sznúker”, mivel a laikus azt hiszi, hogy akármennyi “hisztit” és villongást elbír a helyzet, és nem látja azt, hogy ezerből legfeljebb egy-két ember, akinél ez még néha belefér úgy, hogy eredményes is maradjon, ugyanakkor van több száz olyan játékos, akinek egyik-másik pillanatnyi megbicsaklása a tökéleteshez képest azt jelenti, hogy sosem ér oda a 128 közé.

Bulcsúnak is emiatt nem tudásában kell fejlődnie, hiszen a gyakorlás minősége és mennyisége rendelkezésre áll, hanem valahogy le kell lesnie és átvennie azt a hozzáállást és nézőpontot, amit csakis a már eredményes versenyzőktől tanulhat meg. Külföldi játékosként ez nagyon nehéz, és ha megnézzük az akadémiák (Victoria’s, Ding’s) tanoncait, pont, hogy emiatt kerülnek ki onnan az új pontszerző nyertesek és az új profik nagyon nagy százalékban, mivel egy ilyen inkubátorban átragad az attitűd is gyakorlás közben. Lásd például a minap Ronnie O'Sullivan “oktatta” Zhao Xintongot, illetve százszor néztem, ahogy Noppon Saengkham, vagy Tian Pengfei és persze Ding Junhui mutatja az alázatos példát a “kicsiknek”.

Összességében tehát nincs kézzelfogható (belökésbéli, technikai) akadálya Bulcsú profivá válásának, hanem az Anton Kazakov és Si Jiahui féle teljes és folytonosan 100%-os önuralomnak kell tudni ellenállni, felvenni velük fejben a versenyt, ami talán komolyabb odafigyelést igényel, hogy a beidegződéseket “átprogramozzuk”, mint megtanulni belökni a golyókat pontosan úgy, ahogy elterveztük.

Mindenki várta az eseményt, ugyanakkor egy nemzetközi mezőnyben egyértelműen mindenki számára igazságos helyzetet kell teremteni, ami a jelenlegi körülmények között majdhogynem lehetetlen, nem beszélve arról, hogy a helyszín igenközel van az ukrán határhoz. Valahol mindenki tudta, hogy ez fog történni, ez volt a helyes lépés a lengyel szövetségtől, tehát egyfelől hírnek is számít, más részről sokunkat nem lepett meg annyira. Az utolsó pillanatig mindenki azt kommunikálta, hogy meg lesz rendezve, valahol még mindenki remélte a csodát. Az európai szövetség szemével nézve nagyon nagy áldozat, hogy elmaradt, egy év veszne kárba, ha nem tudnák pótolni más alkalommal.

A mi részvételünk szempontjából úgy gondolom, hogy előnyösebb jelen esetben, ahogy alakult. Versenyigazgatóként és “hivatalként”, a szervezőket képviseljük és szerencsésebb így semlegesnek maradnunk, mint esetleges későbbi események és fejlemények fényében olyan arculatot kényszerűségből képviselni, ami nem egyezik meg a saját álláspontunkkal és nem a saját döntésünk mentén alakult volna ki. Nem látjuk a jövőt, amit egyedül jelen esetben tehetünk az a károsultak és áldozatok aktív támogatása, melyre Sheffieldben is volt példa, mivel az ukrán delegáció fele, a junior világbajnokkal , Anton Kazakovval egyetemben (aki családja nélkül utazott oda) nem tudott már hazajutni. Jason Ferguson közbenjárásával biztosított nekik a WPBSA szállást a profi világbajnokságig, Sheffieldben. Emiatt a magyar szövetség részéről és nevében mi, a jelenlévők is aktívan támogattuk őket a váratlan helyzetük kapcsán. Ilyen alkalmakkor, illetve az egész rendezvény alatt nem volt “napirenden” semmilyen vita, vagy vélemények ütköztetése, ami a helyes magatartás szerintem, pedig a nemzetközi jelleg miatt ez a részvevők normális hozzáállásán múlott, nem a körülményeken. Féltem volna, hogy a lublini EB során ez a légkör sokkal nehezebben tartotta volna fent magát. Úgy érzem, bár mások nevében nyilatkozni nem tudok hitelesen, hogy ez a megközelítés jellemezte a sportág összes résztvevőjét.

Ez a kettő nem függ össze. Egyfelől 2018 óta dolgozom a WST-nek, mint szerződéses, “aláírt” játékvezető, és csak két évvel később kértek fel a máltai VB-re igazgatónak, másfelől, bár áthallásos a résztvevők köre, de nem függ össze a két szervezet működése. A feladatkörök is teljesen eltérő kvalitásokat igényelnek és semmilyen összekapcsolás nem létezik, amivel az egyik a másik posztot erősítené. Gyengíteni természetesen tudná… de amiatt nem bíznak profi, WST versenyen való játékvezetést senkire, mert amatőr mezőnyben a lebonyolításban és versenyigazgatásban sikeresnek bizonyult. Mindkét poszt egy külön eseti megbízás és munka, ahol aki elvállalja, az a saját nevét és az országa hírnevét is képviseli, semmilyen “jutalom” jellege nincs, csakis kizárólag a saját befektetett energiád és a felhalmozott tudásod köszön vissza abban, hogy az adott feladatra felkérő szervezet vállalhatónak tartja a kockázatát annak, hogy adott feladatköröket osszon rád. Az egyetlen jutalom a saját büszkeséged, ha sikeresen abszolváltad a feladatot, de ez mindig a kockázatvállalást követően csapódik le.

Nem csak lelkesek, de kifejezetten jók is! Kiegészíteném még a listát Kovács Lászlóval, Kovács Veronikával, Tolner Ferenccel és Palásti Péterrel. Van aki többször tud eljutni, van aki kevesebbszer, ahogy a munka engedi, de a keretünk nagyon erős, emiatt semmi olyan akadálya nincs a felkérésüknek a WST-hez, ami korlátot szabhatna. A WST személyi kérdéseire még csak érintőleg sem látok rá, az ottani döntések házon belül születnek természetesen (és szerencsére), illetve maradnak is a négy fal között, legyen az pozitív vagy negatív.

A pandémia két éve befagyasztotta a nemzetközi játékvezető-megfigyelés lehetőségeit is, így elmaradt a külföldi részvétel sajnos olyan versenyeken, ahol az első lépésekkel bíznák meg az új WST kiszemelteket. Az összes versenyen, amiken voltunk eddig az amatőr mezőnyben, jelen volt hivatalból értékelést és utólagos minősítést, tanácsadást nyújtó játékvezető, aki a WST szempontjait figyelembe véve dolgozik. Ezek a személyek ismertek és nyilvánosak is az adott versenyen, emellett bíróként is találkozott vele a megfigyeltek köre, dolgoztunk együtt ilyen-olyan versenyeken. Az általuk vezetett mappa kerül leadásra ilyenkor a WST szervezetileg ezért felelős embereihez, akik a sorban következő kisebb horderejű, kevesebb médiafigyelemmel bíró versenyei kapcsán hoznak döntést, hogy felkérnek-e valakit azon résztvenni, hogy az amatőr mezőnynél nagyobb terhelés alatt is lássák dolgozni. Ez nem a nemzeti szövetségeken keresztül zajlik, mivel a WST nem egy olyan szervezet, aminek országok lehetnének a tagjai, így nem is az adott ország delegálja a bírókat, eltérően az EBSA, WSF, IBSF versenyektől. Ott van tagság, és egy adott kvóta, amit az ország kihasználhat, és nevezhet bírókat, játékosokat, akiket a szervezet hivatalból elfogadhat.

A WST az összes ilyen regionális szervezetet irányító és vezető WPBSA egyik oldalága, az ernyőszervezettől működésében független, tehát a WPBSA pusztán a profi és amatőr mezőny játékosait képviseli, illetve válogatja ki a TOP 128-at, akik aztán mehetnek a WST versenyekre. Ezért is lehet például egy magyar, négy német és három lengyel bíró egy WST versenyen, miközben amatőr versenyeken a tagországok között nagyjából kiegyenlített számokkal dolgoznak. A profi versenyek lebonyolítása kizárólag a WST menedzsment saját hatásköre, saját költségvetéssel (nevezési díjak, tornák felépítése, lebonyolítása, pénzdíj, szponzorok, dolgozók és bírók … összesen kb. 16-18 millió font évente).

Az amatőr mezőny “kölcsönvesz” emberi erőforrást a WST-ből, illetve lehetőséget nyújt a WST-nek, hogy a saját működéséhez szükséges jövőbeni alkalmazottait “levadássza” tőlük, és megbízhassa a saját rendezvényein. A két munka nem függ össze emiatt, például az európai szövetség játékvezetői minősítése sincs mérlegelve WST oldalon, és visszafelé sem. Valaki lehet úgy profi játékvezető évek óta, hogy az EBSA hivatalos minősítésében nem vesz részt. Az egyetlen pont, ahol összefüggés van, az az első nemzetközi amatőr versenyen való megjelenés, amire az amatőr szervezet jogosít fel, így a WST sem láthatna, ha nem vizsgázol bírónak amatőr mezőnyben. Az amatőr versenyeken arra kap esélyt az ember, hogy megmutassa, mit tud, de mennyiségi összefüggés nincs a résztvét és a kiválasztás között.

Természetesen miután felkértek WST-hez, az amatőr szervezet is kifejezetten hálás érte, ha erősíted a mezőnyt, és nem felejtkezel el róluk, de léteznek olyan bírók, akik évek óta profik és nem találkozhattunk velük amatőr versenyeken, legfeljebb amikor az országuk szervez EB-t. Ilyenkor a döntőre több esetben felkérnek helyi profit, mivel az egész rendezvény sikerének a tétje van a döntőn, ott csúcsosodik ki a kétheti munka és erőfeszítés mindenki részéről, illetve ott osztják a profi licenszt, a Tour Kártyát, amiért mindenki vért izzadt éjjel és nappal az első asztalhozállása óta.

Amire kevesen látnak rá, mivel nincs hírértéke, hogy a WST-nek van egy kb. 400 fős kerete, akikből válogat, és az előmenetelüket a tehetségükhöz, kapacitásukhoz, vagy a lelkesedésükhöz mérten igazgatja. Az sem titok, hogy hat külön osztály létezik, amiből az A1 az, akit bármikor, bármire be lehet vetni, 100%-ban rendelkezésre áll és a legmagasabb tudású (ebből van öt-hat ember alapvetően a világbajnoki döntők bírói), a C3 pedig az, aki csak kétévente ér rá egy selejtezőn részt venni, illetve mondjuk nincsenek sem nagyobb ambíciói, sem kiemelkedő képessége, de stabil munkavégzésre lehet számítani tőle.

Azok is kapnak meghívást, akik évente mindig csak egy-két versenyre érnek rá, ha egyszer bekerültek a listába. Ezek a bizonyos mappák nem publikusak, sem azok a nevek akik “csövön vannak” a következő merítéshez, a magam részéről próbálom a “mezőnyünk” neveit a felszínen tartani, hogy szem előtt legyenek, de nem is a döntéshozókkal való személyes nexuson alakul, vagy informális csatornákon, hanem teljesen szakmai jellegű és transzparens kommunikáció, ahogy minden egyébnek is annak kell maradnia az “irodán belül”. A saját meggyőződésem az, hogy lenne helye több magyarnak a WST versenyeken, mivel teljes mértékben megérdemlik. Örülnék is neki, nem lennék egyedül legalább… bár úgyis vegyül a társaság odakint és összetartó a nemzetközi banda, emiatt otthonosan érzi magát mindenki, számíthat a másikra a versenyeken kívül is a “civil” életben is.