Ali Carter két győzelemmel is búcsúzott Championship League-től, két másodéves profi jutott tovább hétfőn

Elkezdődött a Championship League második hete, és a hétfői játéknap rögtön hozott két meglepetést. Ali Carter volt a torna címvédője, de két győzelemmel, hat megszerzett ponttal csupán a csoportja második helyét szerezte meg és kiesett. A másik csoportban a döntetlenek domináltak, Gary Wilson favoritként búcsúzott, az iráni Amir Sarkosh jutott tovább.

Döbbenet: Zhao Xintong három szakaszban győzte le Ronnie O'Sullivant a vb-elődöntőben

Videó forrása: Eurosport

Ali Carter címvédőként érkezett Leicesterbe, és jól is haladt, hiszen 3-1-re megnyerte az első két mérkőzését. Várható volt, hogy Liam Davies lesz a legnagyobb ellenlábasa, és ő is 3-1-re hozta az első két találkozóját. Hétfő este tehát a továbbjutásról döntő mérkőzésen csaptak össze ők ketten. 
A Kapitány egy 93-as breakkel elvitte az első frame-et, de a következő kettő szoros csatában a fiatal walesihez került. És ezzel gyakorlatilag el is dőlt a továbbjutás, hiszen Davies szempontjából innentől fogva a 2-2-es döntetlen lett volna a legrosszabb kimenetel, de az is neki kedvezett volna, mivel ezen a versenyen egyforma frame-arány esetén a magasabb break dönt a sorrendről. Márpedig Davies hozott korábbról egy 135-öst. 
Tehát Cartertől legalább egy 135-ös break kellett volna az utolsó frame-ben (második legnagyobb breakkel elég lett volna a továbbjutáshoz), ami nagyon magas léc, majdhogynem total clearence kell hozzá. Csakhogy ez nem jött össze, sőt a frame is Davieshez került, aki így tulajdonképpen simán, három győzelemmel jutott a második csoportkörbe.
picture

Liam Davies

Fotó: WorldSnooker

Davies egyébként a világranglista 76. helyezettjeként ment tovább, és vele párhuzamosan a ranglista 75. helyét elfoglaló Amir Sarkosh is borította a papírformát. A 34 éves iráni játékos szintén a második szezonját futja, ahogy Davies is. Sarkosh érdekes teljesítménnyel végzett a 7-es csoport élén. Egy döntetlennel nyitott Bai Yulu, az utóbbi két női világbajnokság győztese ellen. Aztán legyőzte az amatőr Alex Clenshaw-t, és mint kiderült, ez a siker döntött a továbbjutásról.
Ugyanis ez volt az egyetlen mérkőzés a csoportban, amely nem döntetlennel ért véget. A csoport favoritja, a világranglista 18. helyén álló Gary Wilson, Bai Yuluhoz hasonlóan nem tudta megnyerni egyik összecsapását sem. Ehhez kellett az is, hogy Sarkosh az utolsó mérkőzés utolsó frame-jét megnyerte Wilson ellen, ráadásul egy nagyszerű százas breakkel. Az iráni mindössze 5 pontot szerzett a három mérkőzésén, de ebben a csoportban ez is elég volt az első helyhez.
A héten egészen szombatig folytatódnak az első csoportkör küzdelmei. A nagyobb nevek közül asztalhoz lép kedden Jack Lisowski és Pang Junxu, szerdán David Gilbert és Lei Peifan, csütörtökön Jak Jones, pénteken Tom Ford és Noppon Saengkham, szombaton pedig Si Jiahui és Ben Woollaston.
És még ezzel sem ér véget a maratoni első forduló, hiszen a jövő hét első négy napján is játszanak mérkőzéseket, csak ezután alakul ki a második csoportkör teljes mezőnye.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés