Kamil Stoch karrierje során már második világbajnokságára készülhet a német helyszínen. 16 éve nyeretlen, de ígéretes újoncként várta a versenyt, most viszont a síugrás meghatározó alakjaként és a vb egyik esélyeseként tér vissza.


Síugrásban nagyon kevés versenyzőnek adatik meg, hogy pályafutása során kétszer is ugyanazon a helyszínen álljon rajthoz egy világbajnokságon. Még ritkább, hogy két szereplés között akkora kontraszt legyen, mint az idén az oberstodrfi vb-n 2005 után másodjára induló Kamil Stoch esetében. Bő másfél évtizeddel ezelőtt a lengyel ugró szinte ismeretlen újoncnak számított, ma már ellenben kétszeres világbajnok, aki esélyesként várhatja a versenyeket.
Ha átböngésszük a 2005-ös világbajnokság rajtlistáit, feltűnik, hogy Stoch neve az egyetlen közös pont a két vb mezőnyében. Persze ez nem véletlen, a lengyel ugró ma már az egyik rangidőse a mezőnynek, akkoriban pedig alig 17 éves volt és csak egy nagyon jó pillanatban előhúzott kiugró eredménynek köszönhette, hogy egyáltalán ott lehetett a keretben.
Wisla
Hoerl leugrotta a nagyágyúkat a wisłai selejtezőben
18 ÓRÁJA
Stoch ugyanis konkrétan a vb-t megelőző utolsó világkupa állomáson, az olaszországi Pragelatoban villantott először tehetségéből, ahol a hetedik helyen zárt. Ennél is nagyobb szám volt, hogy Adam Malyszt megelőzve a legjobb lengyel lett a mezőnyben, sokan a hazai sajtóban már ekkor a legenda örökösét látták benne.

stoch-vb-malysz.jpg

Fotó: Eurosport

Stoch ugyan igyekezett szerény nyilatkozataival csökkenteni az elvárásokat, a felhajtást azonban nem tudta elkerülni, amikor a szövetség benevezte a világbajnoki keretbe. A hirtelen nyomás egyértelműen nem tett jót a fiatal ugró szereplésének: normál sáncon a selejtezőt sem élte túl, de a másik egyéni versenyben is mindössze a 37. helyen végzett. Ezek az eredmények lehettek azok a „ezernyi kudarcok”, amikre egy évtizeddel később, a val di fiemei vb-győzelmét követően utalt…
Ekkoriban ráadásul a lengyelek csapatszinten sem tartottak ott, mint manapság. A Heinz Kuttin vezette válogatott a kiemelkedő Malyszt leszámítva olyan gyenge volt, hogy a két csapatversenyen a jobb helyezésük lett a normál sáncon szerzett 6. hely, nagysáncon a legjobb nyolc közé sem tudták beverekedni magukat.
Az azóta eltelt 16 évben persze sok minden változott. Stoch ma már a legrutinosabb tagja a lengyel csapatnak, a körülötte lévő válogatott pedig bőven éremesélyes lehet. Egyéniben ugyan nem a lengyel ugró számít a legnagyobb favoritnak – ez a szerep egyértelműen a szezont domináló Halvor Egner Granerudé – azonban megszokhattuk már, hogy nagy versenyekre Stochnál jobban senki nem tudja jobban időzíteni a formáját. Ezt mutatja az is, hogy az utóbbi hetek gyengébb eredményei után a legutóbbi rasnovi világkupa versenyen ismét dobogóra állhatott.
Minden adott tehát, hogy Stoch második obertdorfi világbajnoksága sokkal jobban alakuljon, mint a 2005-ös első szereplése. Ahogy a lengyel klasszis lassan pályafutása végéhez közeledik, egy itt szerzett éremmel tökéletes ívet adhatna karrierjének.
📺 - A férfiak normál sáncos versenye szombat 16:20-tól élőben az Eurosport 1-en! 
via
Wisla
Komoly gondjai akadtak a landolásnál, nem is tudott talpon maradni az ukrán ugró
19 ÓRÁJA
Wisla
Hazai sáncon javíthatnak az eddig betliző lengyelek
21 ÓRÁJA