Friss hírek a planicai edzésen horrorbukást szenvedő Peter Prevc állapotáról

Az olimpiai bajnok és Négysánc-győztes szlovén klasszis a szerda délutáni második sorozatban az utóbbi évek egyik legijesztőbb bukását szenvedte el. Kis túlzással állíthatjuk: az is csoda, hogy túlélte, de az mindenképpen, hogy az első információk alapján megúszta komolyabb sérülések nélkül.

World Championship Ski Jumping - Planica qualifying : Peter Prevc terrible crash

Videó forrása: Eurosport

Prevcnak ez volt az első szereplése az idei világbajnokságon, és sajnos könnyen lehet, hogy az utolsó is.

A szerdai nagysáncos edzés első sorozatában 124 méterig jutott, ezzel a 20. leghosszabb ugrást mutatta be, ám a második sorozatban elveszítette az egyensúlyát a levegőben, majd háttal landolt és nagy sebességgel, magatehetetlenül pörgött a hóban.
Az orvosok egyből hordággyal rohantak hozzá, hiszen mozgott ugyan, de felülni vagy felállni nem tudott és láthatóan nagy fájdalmai voltak. Helikopterrel kellett őt elszállítani, és úgy kellett folytatódnia az edzésnek, hogy pontos részleteket nem tudtak az állapotáról – belegondolni sem merünk, mit érezhetett a közvetlenül utána ugró öccse, Domen Prevc...
picture

Peter Prevc - Planica

Fotó: Eurosport

Petert egyből Ljubljanába vitték, ahonnan hála az égnek nemrég pozitív hírek érkeztek. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) a hivatalos felületein ezt az üzenetet közölte:
A lengyel és a szlovén Eurosport helyszínen tartózkodó kollégái szerint megfagyott a levegő a helyszínen, hiszen évek óta nem láttak ekkora bukást.
„Szerencsére végig eszméleténél maradt, de egyből kórházba kellett szállítani őt további kivizsgálásra. A körülményekhez képest jól érzi magát, tud kommunikálni, és bár az csak a részletes vizsgálatok után derül ki, hogy lett-e komolyabb sérülése, jelenleg úgy tűnik, hogy megnyugodhatunk. Hátborzongató bukás volt, amit valószínűleg a sílécének laza kötése okozott.”
A nagysánc selejtezőjét csütörtökön 17.30-tól rendezik.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés