"Ez szörnyen káros a sportágnak" – titkolóznak a norvég síugrók botrányában, kemény büntetés jöhet

Hónapok óta húzódik a norvég síugrók ruhabotránya. Noha három tisztviselő és két versenyző ellen vádat emeltek, az ügy továbbra is elég zavaros, hiszen a Nemzetközi Síszövetség (FIS) mindenki elől titkolja a vizsgálati jelentések tartalmát. Az ügyvédek keze meg van kötve, miközben sietni is kéne, hiszen szép lassan közeleg a téli szezon rajtja.

Videón, ahogy hatalmasat ment a norvég síugró, akit a reklámtábla kilökött a beülőből

Videó forrása: Eurosport

A FIS múlt héten adott ki egy közleményt, ami alapján a szabályok megsértése miatt vádat emeltek a norvég válogatott korábbi edzője, Magnus Brevik, segédedzője, Thomas Lobben, Adrian Livelten stábtag, valamint két síugró, Marius Lindvik és Johann André Forfang ellen. Ennek értelmében az ő ügyüket a FIS Etikai Bizottsága elé terjesztik elbírálásra, míg a botrányban érintett többi stábtagot és versenyzőt felmentették.
Hogy pontosan milyen döntés várható és mikor, egyelőre nem tudni, mindenesetre az eltiltástól a pénzügyi büntetésen át az eredmények törlésééig bármi előfordulhat.
Az ügyet viszont nehezíti, hogy titoktartási okokból a FIS nem osztja meg a 38 ember kikérdezéséből álló vizsgálati jelentés tartalmát a nyilvánossággal, így sem az ügyvédekkel, sem a médiával.
"Nem tudom, miért kell ennyire titkolózni, mivel ez egy nyilvános ügy. Nehezen látom, hogy erre bármilyen indoka lenne a FIS-nek" – mondta a norvég TV 2-nek, Harald Kvarme, Kristoffer Eriksen Sundal ügyvédje.
A 24 éves versenyző az egyike azoknak, akiket felmentett a FIS, de azt még mindig tisztázni kell, hogy pontosan miért függesztették fel, és aztán miért mentették fel.
"Kértük a jelentést, de mi sem kaptunk hozzáférést, pedig jogunk lenne. A nyomozásból azt következtethetjük, hogy Kristoffer ellen nem volt gyanúalap, de ez nem jelenti azt, hogy a jelentés ne lenne fontos és érdekes számunkra. Jogunk lenne megismerkedni a megfogalmazott vádakkal és minden egyes vizsgálati anyaggal, hiszen tartalmazhat hibákat, félreértéseket, helytelen információkat, amiket kötelesség kijavítani."
A Norvég Síszövetség (NSF) kijelentette, hogy a vizsgálati jelentésben nincs bizonyíték arra, hogy Lindvik és Forfang tudta volna, hogy a ruhákat manipulálták, és az ügyvédek is ezzel érvelnek, ráadásul az öt vádlott csak néhány részletet tudott meg a jelentésből. A tény, hogy a FIS ennek ellenére vádat emelt a sportolók ellen és megbünteti őket, elég komoly reakciókat váltott ki.
"A nyomozási anyagok nyilvánosságra hozása lehetőséget adna arra, hogy mindenki felmérje, vajon az indoklás és a döntéshozatal mennyire észszerű" – mondta Kvarme. "Persze ennek az a következménye, hogy többen is kritikát fogalmazhatnak meg, ha a vizsgálati folyamat nem volt megalapozott, vagy nem kezelték az ügyet megnyugtató módon."
Ezzel viszont azt éri el a FIS, hogy mindenki találgat, vajon van-e valami, amit megpróbálnak eltitkolni a kritikák elkerülése érdekében. Ez szörnyen káros a sportágnak, és így a vizsgálatba vetett bizalom is meggyengül.
A TV 2 szakértője, Mina Finstad Berg is úgy gondolja, egy ilyen komoly ügyben az átláthatóság lenne a legfontosabb.
"A FIS-nek ezt meg kellene értenie. Mindent nagy dobra vertek, az egész botrány nagy nyilvánosságot kapott, a nyomozás elhúzódott, a lehetséges szankciók pedig súlyosak. Mindenkinek hasznára válna a lehető legnagyobb nyitottság a nyomozásban. Ennek az ügynek a célja a sport megtisztítása lett volna, ezért mindenki számára hasznos lenne, ha nem titkolóznának."
A FIS ezzel együtt továbbra is úgy érzi, hogy a helyes döntést hozták.
"A vizsgálati jelentés bizalmas információkat tartalmaz, amiket csak azzal a feltétellel osztottunk meg a nyomozókkal, hogy bizalmasak is maradjanak. Emiatt semmit nem osztunk meg a nyilvánossággal" – magyarázta Bruno Sassi, az FIS kommunikációs igazgatója.
Az öt vádlott meghallgatásának időpontját még nem tűzték ki, de az biztosnak tűnik, hogy a FIS Etikai Bizottságának három tagja vezeti a meghallgatást, és ők szabják ki a büntetéseket. A bizottság dönthet úgy is, hogy felmenti a sportolókat és a stábtagokat, de egy biztos: mindkét félnek lehetősége lesz fellebbezni, méghozzá közvetlenül a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS). 
A téli világkupa-szezon november 22-én kezdődik.
(tv2.no)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés