„Nem szeretek meghalni” – lehetetlen helyzetek és rémisztő pillanatok kísértik a síugrókat

Szabó Bence

Frissítve 10/02/2023 - 10:32 GMT+1

Miről álmodik valaki, akinek az a munkája, hogy szárnyak és motor nélkül repül akár 200-250 méter távolságra is? A síugrók álmaikban gyakran visszatérnek a sáncra, de ez történeteik alapján ritkán sül el jó. Még a jobbik eset, ha valami visszatérő hiba miatt nem tudnak elugrani, de ha megteszik, általában az is szürreális pillanatokkal vagy rémisztő balesetekkel végződik.

160 méterig repítette a szél a síugrót, csúnya esés lett a vége

„A verseny közben jövök rá, hogy nem viselek kesztyűt, elfelejtettem a léceimet, vagy közvetlenül az ugrás előtt nem tudom helyretenni a kötést. Nem emlékszem, hogy valaha jól vagy hosszan ugrottam volna. Általában káosz van.”

Képzeljünk el egy síugrót a fenti extrém helyzetben. Nem azért, mert ilyen eset gyakran előfordul – nem is lenne túl hosszú karrierje egy ugrónak, aki gyakran elfelejti felvinni a sáncra a léceit –, hanem mert úgy tűnik, az ugrók maguk is időről-időre megteszik. Álmukban.

Ha valaki nem mindennapi munkát végez, teljesen természetes, hogy az agya álmában is visszatereli ehhez a gondolatait. Erre a gyakori jelenségre Janne Ahonen nemrég megjelent önéletrajzi könyve hívta fel lengyel sportsajtó figyelmét, akik úgy döntöttek, utánajárnak a témának: miről álmodik egy síugró?

Planica

Valóra vált tündérmese: hazai győzelemmel búcsúzik a szlovénok visszavonuló legendája

00:03:30

22/03/2024 - 17:47

A fenti idézet Peter Prevctól származott, de az ő példája koránt sem egyedi. Stefan Kraft általában hasonlóan lehetetlen helyzetekkel szembesül álmában.

„Elfelejtem a cipőim vagy nincs meg a sisakom, amikor a beülőn vagyok. Megoldhatatlan a probléma. Ugrani sosem tudok. Nem gondoltam még erre, de ezek tulajdonképpen rémálmok.”

De lehet rosszabb is. A svájci Gregor Deschwanden ugyan általában elugrik, az első próbálkozása még néha jól is sikerül, a második viszont rendre katasztrófával végződik. Túl messzire száll, nem tudja megfogni az ugrást és meghal. Ijedten felébredve is beletelik egy kis időbe, amíg ebből a sokkból magához tér.

Nem szeretek meghalni.

- summázza egy grimasszal.

Peter Prevc

Fotó: Getty Images

A túl hosszú ugrás is egy visszatérő tematika a versenyzők álmaiban, ahogy gyakoriak az állandó helyszínek is. Adam Małysz például mindig azt mesélte, hogy Wislában landol a piactéren, esetleg az innsbrucki Bergiselen ugrik, ebben az esetben pedig a sáncról is látható temetőben végzi.

Wiktor Pekala esetében is hasonló a forgatókönyv.

„Az én álmaim is mindig hasonlóak. Gilowicében vagyok, egy gyerekeknek tervezett sáncon. Elugrom, hirtelen pedig nagyon magasra kerülök, a fák fölé. Nem landolok az érkezőterületen, hanem sokkal tovább repülök és a sáncon túl érkezem le.”

Már amikor egyáltalán el tud ugrani a lengyel versenyző.

„Időről-időre visszatérnek hasonló álmok. Már csúszok lefelé a sáncon, készülök az elugrásra, de hirtelen minden porcikám elkezd ellenem dolgozni. Nem tudok elugrani, így lezuhanok. Abban a pillanatban, ahogy biztos leszek a becsapódásban, felébredek. Nagyon furcsa.”

Amiről Pekala vagy Deschwanden beszél, hasonló azokhoz a rémálmokhoz, amikkel mindenki találkozik. Mint amikor tudjuk, hogy futnunk kéne valami elől, de az álom adott pillanatában egyszerűen nem bírunk megmozdulni.

Gregor Deschwanden

Fotó: AFP

Van azért pozitívabb példa is. Aleksander Zniszczol egyszer gyerekként egy győzelemről álmodott, meglepő módon pedig utána nyerni is tudott.

„Bad Freienwaldéban történt. A verseny reggelén arra ébredtem, hogy a győzelemről álmodtam. Néhány órával később tényleg összejött, és mintha megismételtem volna a forgatókönyvet, ami élt a fejemben. Olyan volt, mintha egy jóslatot teljesítenék be.”

Felmerül a kérdés, hogy a pozitív álmok segíthetnek-e az ugrókon, kizökkenthetik-e őket egy rosszabb periódusból? Karl Geiger válasza elég egyértelmű.