Lukas Müller pontosan 5 éve szenvedett szörnyű balesetet Kulmban. A korábbi junior világbajnok síugró az esés után kerekesszékbe került, de azóta sem tekint magára béna emberként. Kirándulni jár a hegyekbe, sportjogot tanul, elvégezte a síugró edzői tanfolyam első modulját. A sportolásról sem mondott le, kerekesszékes rögbit játszik és a sípályákra is visszatért. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy paralimpián is induljon. Az új életéről az osztrák der Standardnak mesélt.


Néha mosolyogva ébredek. Álmomban síugrottam. Nem álmodok vele minden nap, vagy minden héten, de néha előfordul. Ilyenkor mindig ésszerűtlenül nagyokat ugrok, így mindig élvezem utána a felkelést is. Persze azt nem mondhatom, hogy a jelenlegi állapotom nem szerepel az álmaimban, hiszen sokszor a székemben gurulok a sánchoz, ugrok, majd hazagurulok.
Síugrás
Hazai siker a nyári síugró-szezon lengyelországi nyitányán
17/07/2021 20:40
A balesetem öt éve történt, én csak a második születésnapomnak hívom. Kettős érzéseim vannak, ha rágondolok. Óriási pechem volt, hogy egy kilazuló cipő miatt ekkorát estem és eltörtem a nyakam, viszont sokkal rosszabbul is járhattam volna. Millimétereken múlt, hogy nem haltam meg, ráadásul sok embert ismertem meg, akik egy baleset után sokkal rosszabb életet kénytelenek élni, mint én manapság. Egészen 2016. január 13-ig azt hittem, hogy a nyaktörés halálos, de ma már tudom, hogy túl lehet élni, hiszen ha nem így lenne, most nem beszélgetnénk.
A balesetem után előnnyel indulhattam neki a rehabilitációmnak, hiszen egy élsportoló sem csinál nagyon mást, mint hosszú órákon keresztül edz. Öt hónapig voltam kórházban, az első napokban még az éjjeliszekrényről sem tudtam elvenni egy poharat, ekkor határoztam el a következő célomat: a lehető legtöbb önállóságot el kell érnem a jövőben. Öt év alatt nagyon sokat elértem, a mindennapokban alig van szükségem segítségre, persze néha meg kell kérnem valakit, hogy vegye le a dolgokat a felső polcról, vagy, amikor a plafonról le kell csapni egy legyet.
Sportolóként mindig azt hittem, hogy jól ismerem a testemet, de még ma is minden nap tanulok valami újat. A síugróknak vékony felsőtestre van szükségük és erős lábakra, nálam ez most pont fordítva van. A bénultság nem csak arról szól, hogy nem tudsz lábra állni, van egy csomó olyan dolog, amire nem is gondolnánk. Néhol nem érzek rendesen, máskor a fantomfájdalmakkal küzdök. Érdekes, hogy mikor elkezdek zuhanyozni és a víz hozzáér a testemhez, az első 1-2 másodperc olyan fájdalmas, mintha ezer tűvel szurkálnának. Hamar elmúlik, de nagyon kellemetlen érzés.
Az esésem után három lépcsőben értettem meg, hogy mekkora a baj. Az első az volt, amikor nagyjából 120 km/órás sebességgel becsapódtam a hóba, utána rögtön át akartam fordulni a hasamról, de nem ment. Ez volt a második pont, egyszerűen nem tudtam megmozdulni sem. Végig magamnál voltam, tudtam, hogy nagy gáz van; vagy csak súlyos zúzódásaim vannak és ideiglenes bénultam le, vagy marad a kerekesszék. Másnap beszéltem a kezelőorvosommal, ez volt a vége. Olyan volt, mint amikor nem készülsz egy iskolai dolgozatra. Tudod, hogy bajban vagy, de amíg vissza nem kapod az eredményedet, addig reménykedsz, hátha egy négyessel megúszod, persze aztán kiderül, hogy buktál.
Az ilyen komoly idegrendszeri sérüléseknél általában mesterséges kómába teszik a beteget egy hétre. Rajtam kipróbáltak egy kísérleti módszert, így csak egy napig altattak és ez meglepően jó eredményt hozott végül. Az ébresztés után rögtön tudtam hol vagyok és mi történt velem, így át is tudtuk beszélni, hogy mi vár rám a jövőben. A hatodik és hetedik nyaki csigolyám tört el, de a gerincvelő csak részben sérült, így maradt a lábamban egy kevés érzet. A doki rögtön biztatott, hogy a kezeim rendben vannak és ha erős maradok fejben, akkor az nagyon erős alap lehet a jövőre  nézve. A mai napig ezt a két mondatot tartom a legfontosabbnak az életemben.
Kisgyerekként mind ugyanúgy kezdtük, estünk-keltünk, mire stabilan tudtunk járni, de amíg kicsi vagy ez természetes, nem félsz attól, hogy el fogsz esni. A félelemnek megvan a maga jelentősége, de ugyanakkor meg is tud bénítani. Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy velem is ez történjen, nem gondolhatok arra, hogy mi lesz, ha elesem.
Az idő nagy részében úton vagyok, ilyenkor a tolókocsiban ülök, de már képes vagyok egyedül felállni, egy keveset sétálni is tudok segítség nélkül, de valakinek mindig figyelnie kell rám ilyenkor, mert könnyen elesek. Nyáron mankóval felsétáltam az 1042 méter magas Nocksteinre, amivel már a határaimat feszegettem. Ritkán történik meg, de ott fent a kereszt mellett, egy pillanatra büszke voltam magamra.
Van évente néhány nap, amikor nehezen mennek a dolgaim, de nem engedhetem meg, hogy túl sokszor forduljon elő ilyesmi. A balesetem óta a mentalitásom is megváltozott, azóta sokkal többet tudok magamon is nevetni. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy lehet a kerekesszékkel viccelődni, azóta rájöttem, hogy azok a legjobbak!
Nem akarok úgy tenni, mintha az egészségem nem korlátozna egy csomó mindenben, de azt is tudom, hogy mekkora szerencsém van Ausztriával. Nálunk a legtöbb hely akadálymentesítve van, így könnyen eljutok bárhova.
Az osztrák szövetséggel való pereskedésem miatt sportjogásznak kezdtem tanulni. 3 év után nyertem ellenük, mivel előugróként estem Kulmban, így nem akarták elismerni, hogy munkahelyi balesetet szenvedtem. Nagyon remélem, hogy a bírósági ítélet sokat fog segíteni a többi versenyzőnek, aki megsérül. Szeretném, hogy az ügyemet precedens értékűnek tekintsék, de a szövetség még egy utolsó húzásként közölte, hogy minden eset egyéni elbírálás alá fog esni a jövőben is.
Ennek ellenére nem haragszom rájuk, a korábbi versenyzőtársaimmal és edzőkkel a mai napig remek a kapcsolatom. A Négysánc előtt a mai napig elfog az izgalom. 2017-ben követtem először kerekesszékből, igazán akkor tudatosult bennem, hogy soha többet nem fogok részt venni rajta.
Kulmból mindenre emlékszem, az például a mai napig nagyon zavar, hogy egy bő 220 méteres ugrást nem sikerült befejeznem. Már az elugrásnál éreztem, hogy ez nagyon hosszú repülés lesz, de aztán éreztem, hogy a bal lábam nagyon mozog a cipőben, így nem fogok tudni landolni. Tudat alatt hoztam egy döntést, hogy a hátamon landoljak, viszont így visszacsapódott a fejem. Sokszor láttam a videót az ugrásról, egyáltalán nincsenek rossz érzéseim, ha meg kell néznem. Meg tudom mutatni a képkockát, amin eltörik a nyakam. Egy év után vettem észre, hogy a kezem viszont V betűt formáz. Mindig nevetek rajta, éppen eltörik a nyakam, közben meg a győzelem jelét mutatom.
derStandard.at
Síugrás
A háromszoros olimpiai bajnok nyerte az első nyári selejtezőt
16/07/2021 17:30
Síugrás
„Szeretném újra legyőzni a sáncot”-visszatér a rettenetes bukásból felépülő síugró
04/06/2021 09:42