Opinion

„Eszembe jut Tokió, de már nem az olimpia lázában élem a hétköznapokat.”

Frissítve 28/01/2022 - 20:20 GMT+1

Beszélgetés Csipes Tamarával a nyári olimpiáról, arról, hogy miért gondolta, hogy számára Tokió lehet a nagy dobás, hogy mi teszi zseniális edzővé édesapját, de szó esik a családról, a kezdetekről és a szociális érzékenységről is.

Csipes Tamara

Fotó: AFP

Csipes Tamara igazán hosszú évet tudhat maga mögött, hiszen szuperszezont rendeztek idén a kajak-kenusok számára. Volt válogató, Európa-bajnokság, olimpia, majd a tokiói sikert igazából meg sem tudták ünnepelni, mert zárásként szeptemberben világbajnokságot rendeztek Koppenhágában. Tokió előtt úgy nyilatkozott, hogy a mostani olimpia pályafutása nagy dobása és hogy nem ronthatja el. Nem is rontotta, sőt! A 32 éves kajakos élete szezonját produkálta, mindhárom világeseményről érmekkel tért haza, az olimpiáról egy ezüsttel és egy aranyéremmel, utóbbival megelőzte édesapját, így neki már kettő van.

„Rengeteg interjút adtam, meg sok tévéműsorban szerepeltem, sőt hívtak cégekhez élménybeszámolókat, motivációs előadásokat tartani. Ez utóbbi nagyon tetszett, élveztem, de bevallom őszintén, most már nagyon fáradt vagyok, igaz, vége is lassacskán az interjúdömpingnek.” – kezdte a beszélgetést a Honvéd telep éttermében az immáron kétszeres olimpiai bajnok kajakos, talán abban reménykedve, hogy hamar szabadul és rövidre zárjuk majd a beszélgetést. Spoiler: nem zártuk.

Csipes Tamara

Fotó: AFP

Síkvizi kajak-kenu

Még egy évig Magyarországon kezdhetik meg a szezont a világ legjobb kajakosai és kenusai

09/04/2024 - 09:27

„Azért az vicces, hogy nálam egyáltalán nem volt tudatos, hogy kajakos leszek. Nem is tudom, hogy miért erőszakoskodtam, hogy hozzanak le, és engedjék kipróbálni. Szerintem a közeg tetszett az első pillanattól fogva. Úszással kezdtem, hiszen anyu révén (Orosz Andrea, 27-szeres magyar bajnok, többszörös országos csúcstartó) az egyértelmű volt, meg hát az úszás az alapja minden sportnak. Azt mondták, hogy úszni mindenképpen meg kell tanulnom, ez alapkitétel volt otthon. 2000-ben kezdtem el kajakozni. Nem szerettem úszni, nem ment könnyedén, nem voltam úszó alkat sem, nem szerettem lejárni. Hét éves koromtól négy éven át úsztam. A végére már egyre szenvedősebb lett, mindennel próbálkoztam, hogy ne kelljen úsznom. Így aztán elvittek egy csomó helyre, kipróbáltam a teniszt, a karatét, a tornát, de még mindig nem volt az igazi. Aztán nekik szegeztem a kérdést, hogy miért nem kezdhetek el kajakozni. Úgy alakult – szerintem nem véletlenül – hogy Apu edző lett és azzal kezdődött el igazából a történet. Szerintem azt akarta, hogy ő legyen az edzőm. Ami az úszás esetében nem volt meg, azt itt megtaláltam. Nem túlzás kijelenteni, hogy egy nagy család voltunk, vagyunk. Apu ugye sokáig volt versenyző, ’96-ban hagyta abba, addig azért mi családosan rengeteget mentünk például edzőtáborba Ráckevére, Gyuzsóék (Gyulai Zsolt), vagy Toronyék (Dr. Rausz Szabó Attila, világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes kenus, mesteredző), szóval én ebben voltam születésem óta, nekem ez volt a természetes.”

Csipes Tamara Tokióban.

Fotó: AFP

Két ilyen extraklasszis sportoló gyermekeként nyilván kiskorától fogva komoly elvárásoknak kellett megfelelnie. Nem volt egyszerű, hiszen alapelvárás volt az, hogy olimpiai bajnok legyen.

„Ez az olimpia már más volt, itt már egyáltalán nem volt bizonyítási vágy a részemről a külvilág felé. Az Rió volt. Én onnantól kezdve, hogy Rióban a négyessel olimpiai bajnok lettem, lezártnak tekintettem a korábbi dolgokat, az elmenetelt, a bizonyítási vágyat, mindent. Megtettem, amit vártak tőlem, olimpiai bajnok lettem, hiszen velem szemben mindig ez volt az elvárás. Utána viszont felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán folytassam-e? Hiszen megcsináltam, amit vártak tőlem, olimpiai bajnok lettem, most már akár csinálhatnék mást is, ami érdekel. Akkor nagyon felszabadultnak éreztem magam, hiszen a siker mindig ad egy lendületet. Meg az is benne van, hogy itthon teljesen máshogy bántak velem az olimpiai győzelem után, mint előtte. Nem értettem és ma sem igazán értem, hogy miben más egy olimpiai bajnok egy nem olimpiai bajnoktól, de ez inkább társadalmi kérdés, és hosszú is lenne itt ezt fejtegetni. Mindenesetre nagy volt a kontraszt, ahogy hozzám álltak sokan a Riót megelőző, illetve a Rió utáni időszakban. Egy évvel Rió előtt voltak, akik a sárga földig lehúztak, elmondtak mindennek, az Ausztráliába való elmenetelemet feszegették, majd Riót követően ezek az emberek varázsütésre megváltoztak.

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara - Rio 2016

Fotó: AFP

„Pedig, ha én akkor nem megyek el egy évre Ausztráliába, akkor biztos, hogy befejezem még Rió előtt. Nekem az az egy év egy szanatórium volt. Itthon rengetegen szóltak bele abba, hogy nekem mit és hogyan kell csinálnom, pontosabban, hogyan kellene csinálnom. Azt éreztem, hogy megfulladok, ha még öt percig maradnom kell. Életem egyik legjobb döntése volt az az egy év. Persze annak is örülök, hogy hazajöttem, mert ahhoz is nagyon nagy bátorság kellett, nem csak az elmenetelhez. Egy idegen ember voltam egy idegen országban, mégis otthon éreztem magam. Mindenki segített, mindenki kedves volt. Rosszul is éreztem magam, hogy ott kellett hagynom őket, de nem tartottak még ott kajakban, ahol a magyarok. Ha maradok, akkor Rióban biztos, hogy nem nyerek aranyat, én pedig nem tudtam biztosra, hogy Rió után folytatom-e egyáltalán, szóval nem kockáztathattam.”

Saját bevallása szerint fejben sokkal erősebb lett, Tokióra már nem abban a szellemben készült, mint Rióra. Ezúttal már nem azért küzdött, hogy bizonyítson a külvilágnak, esetleg a kétkedőknek, ezúttal már saját maga volt a fókuszban. Időrendi sorrendben a párosok számával kezdődött Csipes Tamarának a tokiói olimpia. Medveczky Erikával friss Európa-bajnokként – igaz 1000 méteren – várhatták az 500 méteres megmérettetést. Abban a szakma és a sportágat követő közvélemény is egyetértett, hogy éremre abszolút esélyesek a favorit Kozák Danuta, Bodonyi Dóra alkotta egység, illetve a Covid okozta leállás miatt látókörön kívülre kerülő új-zélandi páros mellett. Kozákék oda is értek a dobogóra, a Csipes-Medveczky páros viszont végül lemaradt róla.

A Csipes-Medveczky páros Tokióban.

Fotó: AFP

„Eszembe jut Tokió, de már nem Tokió-lázban élem a hétköznapokat. Ami a párost illeti, nyilván érmet szerettem volna nyerni, sőt egy-kettőben szerettem volna, ha végzünk és a jelek azt mutatták, hogy ott is lehetünk. Fura, mert nem tudom azt mondani, hogy csalódottság van bennem, mert jó pályát jöttünk. Nem tudom azt mondani, hogy valamit elrontottunk. Ha így lett volna, na, akkor biztos, hogy csalódott lettem volna.”

A párosok után jött az egyes, ahol szintén a dobogó volt a cél, jóllehet a mezőny még kiegyenlítettebb volt. A döntőben a címvédő Kozák Danuta mellett ott volt Lisa Carrington, a dánok klasszisa, Emma Jörgensen, vagy a portugál Teresa Portela. Carrington ezt a számot is behúzta, viszont ezúttal Csipes Tamara már nem maradt le a dobogóról, sőt, az új-zélandi mellett egyedüliként 1:51-es időt evezve végül ezüstérmet nyert. A célban már zokogott, de ezek örömkönnyek voltak, hiszen sikerült véghez vinni a nagy dobást, meglett az egyéni érem.

„Vissza szoktam nézni a versenyeket és néha eszembe jut, hogy lehetett volna akár máshogy is. De ugye kívülről és utólag mindig okos az ember, szóval végigfutott az agyamon a 'mi lett volna, ha'. Másodpercen belül értem be Lisa mögött, hét tized volt a különbség, ha jól emlékszem. Szerintem tudtam volna kicsit gyorsabban menni, hogy az első 250 méterem erősebb legyen és akkor még a második 250 is sikerült volna ugyanannyi idő alatt. Nekem volt magasan a leggyorsabb az utolsó 250 méterem, az első meg Lisának. Lehet, hogy meg tudtam volna tartani az utolsó 250-re a tempót, de ezt már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna. Lehet, hogy minden ugyanígy alakul, csak mondjuk két tizeddel érek be mögötte, de összességében, ha vissza lehetne menni, akkor sem változtatnék semmin.”

Csipes Tamara

Fotó: AFP

Szerinte fejben annyira erős volt, hogy semmi sem tudta kizökkenteni. Viszont abban, hogy mentálisan ilyen erőssé vált, két év kőkemény munkája van. Amúgy is jó versenyzőtípus, pályafutása során maximum háromszor izgult az átlagosnál jobban, mondjuk az egyik éppen a tokiói olimpia előtti válogató volt.

„Én már azért is rengeteget dolgoztam az elmúlt két évben, hogy mentálisan elég erősen menjek ki az olimpiára. Már annak is nagyon örültem, hogy kint vagyok, sőt, hogy három számban, az maga volt a csoda."

Én saját magamnak vagyok a legnagyobb kritikusa. Azt, hogy mások mit gondolnak, mit írnak rólam, az lepereg, mert az életem során már sok minden történt velem és megtanultam feldolgozni az ilyen történeteket.

Ezt az olimpiai felkészülést már anyaként csinálta végig. Viccesen meg is jegyezte, hogy van olyan időszak, amikor egy-egy edzés egyfajta szanatóriummal ér fel, de komolyra fordítva a szót, érzése szerint az edzéshez való hozzáállását az anyaság változtatta meg pozitív irányban.

„Onnantól kezdve, hogy megszületik a baba, onnantól kezdve minden körülötte forog. Még az edzések is. Az anyaság megváltoztat mindent, önmagadat és ami körülötted van. Az edzéssel kapcsolatos mentalitásom azért változott meg, mert nagyon nehéz egy gyerekkel otthon, akkor is, ha kicsi, akkor is, ha nagy. Ha ne adj’ isten beteg, az méginkább megváltoztat mindent, de a hétköznapokban is 100 százalékban ott kell lenni és abban az ember azért elfárad. Éppen ezért, amikor edzésre jöttem, az egyfajta szanatórium volt számomra. Persze ehhez az is kellett, hogy tudtam, hogy a gyerek olyasvalaki mellett van, akiben vakon bízom. Az anyaság nagyon sok mindenre megtanított, a 'multitasking' például már remekül megy nekem.”

Csipes Tamara 2011-ben, Szegeden.

Fotó: AFP

Tisztában van azzal, hogy a közvélemény a legtöbb esetben csak magát a sportolót, az olimpiai bajnokot látja. Az eredmények mögötti munkát nem igazán, ahogy a laikus számára a háttérstáb is láthatatlan a legtöbbször. Pedig minden sportoló életében komoly szerepe van a csapatnak, amely van, hogy több, de van olyan eset, amikor csak egy-két emberből áll. Csipes Tamara életében is van egy csapat, amely nélkül ezek a nagyszerű eredmények nem jöttek volna létre.

„A legfontosabb láncszem, az Apa. Ő a nevelőedzőm, ő az alap. Amit ő tud, azt nem lehet tanulni, azt nem tanítják, azt a tudást tankönyvből nem fogod magadba szívni. Apu ránéz valakire és megmondja, hogy mi a hiba, hogy mitől nem klappol a történet. Ezt nem tanítják sehol. Persze nem tökéletes ő sem, van hibája (nevet...), vagy inkább hiányossága. Motivációs előadónak például nem biztos, hogy őt küldeném. Van az a mondás, amely úgy szól, hogy „Őszinte legyek, vagy kedves?”. Nos, ha Apa őszinte, akkor enyhén szólva nyers tud lenni, ami nem mindig jön jól az élsportban. Viszont elképesztő technikai szakember, aki mindent lát. Ha mondod neki, hogy fáradt vagy, azt nem biztos, hogy rögtön elhiszi. De ha vízre szállunk és meglátja a mozgáson a saját szemével, hogy valami nem az igazi, akkor rögtön korrigál és adaptálódik a helyzethez. Ő például nem ír edzéstervet, hanem az adott helyzethez próbálja meg illeszteni a napi edzést. A négyes esetében is mindent lát. Ránézésre megmondja, hogy ki mennyire tolja előre vagy hátra az ülését, mennyivel tolja összébb a lapátját, ki hova üljön. Kis dolgok ezek, de itt is érvényesül, hogy a sok kicsiből lesz egy nagy, ami végül egy olimpiai bajnoki címben testesül meg.”

Csipes Tamara

Fotó: Eurosport

Egy sportoló és egy edző viszonya nem mindig felhőtlen, vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. A dolgot ráadásul nagyban tudja komplikálni, ha az adott sportoló és edző között családi kapocs is van. Nem mindig volt egyszerű a helyzet Csipes Tamara és édesapja, Csipes Ferenc esetében sem, ám mára tökéletes a kapcsolat.

„Van konfliktusunk nyilván, hiszen egy sportoló és egy edző kapcsolata nem egyszerű, pláne akkor nem, ha történetesen családi kötelék is van közöttük. Az elmúlt öt évben ugyanakkor nagyon megváltozott a kapcsolatunk, ezt mindenki érzi. Nekem ez nagyon fontos, ahogy az is, hogy bízzak abban, hogy amit csinálunk, az jó. Meg tudok beszélni vele mindent. De fontos a csapat is, akik körülöttem vannak, hiszen edzettem olyan csapatban, ahol körülöttem folyamatosan konfliktusok voltak. Az nem jó, kicsinált teljesen. A csapat harmonikus működéséhez, illetve ahhoz, hogy mindenki a legjobbját tudja nyújtani az kell, hogy úgy működjön, mint egy jó kapcsolat. Hogy mindenki el tudja mondani, ami a szívét nyomja, hogy figyeljünk egymásra, igazodjunk egymáshoz. Szóval ez a két dolog nagyon fontos, annál is inkább, mert az életem részét velük, mellettük töltöm, főleg edzőtábor idején. De nagyon fontos természetesen a család, vagy a dadus például, hiszen nekik köszönhetően, hogy ha edzésen vagyok, akkor tudom, hogy minden rendben van és csak a munkámra kell koncentrálnom. Kiemelten fontos még a klub és a szövetség is, ők is hatalmas szerepet játszanak abban, hogy rendben mennek a dolgok körülöttem. Ha kérek valamit, akkor megpróbálják elintézni, nyugodt körülményeket biztosítanak.”

Kozák Danuta és Csipes Tamara

Fotó: Eurosport

A nyugodt körülmények az edzésen kívül is fontosak Csipes Tamara számára. Aki követi a közösségi platformjait, különösen az Instagram csatornáját, az láthatja, hogy a kétszeres olimpiai bajnok nagyon sokszor társadalmi témákban is megnyilvánul és ahogy a sportban, úgy ezen a téren sem nagyon érdekli, hogy ki mit gondol ezekről a megnyilvánulásokról. Számára vannak kiemelten fontos szociális kérdések, témák és hiszi, hogy aki szurkolója, az így fogadja el. De ha nem, az sem érdekli.

„Azért fontos ez a fajta kiállás, mert ebben a világban élek és van úgy, hogy az igazságérzetem a plafont verdesi. Amikor azt érzem, hogy belülről fortyogok, akkor jönnek azok a bizonyos posztok. Nem értem sokszor az embereket. Miért nem hagyjuk egymást békén? Lehet, hogy azért, amit fentebb már taglaltam, az elmenetelem során, amikor mindenki belém állt, lehet, hogy pont ezért érzem át más közösség, más emberek problémáit. Ahhoz, hogy élhetőbb legyen a világ, ahhoz mindenkinek egyesével kellene dolgoznia saját magán, nem elvárásokat megfogalmazni másokkal szemben. Itt van például a globális felmelegedés. Nem értem, hogy anyukámék miért vesznek palackos vizet. Én minden nap csapvizet iszom, az edzésen is csapvizet iszom, sőt még Afrikában is csapvizet iszom és még élek és tudok mellette sportolni is. Nekem ez fontos, az én gyerekem még sokáig fog élni és nekem az fontos, hogy ő is egy élhető világban élhessen. Én érzékeny vagyok szociálisan is. Az egyenlőtlenségeket nem szeretem. Ezért nyitom ki a számat és állok ki számomra fontos dolgok mellett. Mondjuk könnyen lehetek bátor, hiszen nem tudnak fogást találni rajtam. Azért, mert elmondom a véleményem? Oké, tudom, hogy megtörténik, hogy embereket kicsinálnak, de szerintem sportolóként vagyok egy olyan szerencsés helyzetben, hogy megtehetem, hogy kiállok, ami mellett ki akarok állni. Aki pedig ezért nem szeret és nem szurkol nekem, mert mondjuk teszem azt kiállok az LMBTQ közösség mellett, az ne legyen a szurkolóm. Ha a szurkolóm vagy, akkor fogadd el, hogy én ez vagyok. Neked nem kell kiállnod, ami mellett nem akarsz kiállni, de fogadd el, hogy én viszont kiállok. De ha nem, az sem baj, ahogy az sem, ha emiatt valaki többé nem követ. Félre ne érts, a szurkolók nagyon fontosak. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy szurkolnak a sikereimért. Ha nincsenek szurkolók, akkor nincs sport sem.”

És ha már sport és szurkolók, természetesen a folytatás adott, Párizsig nincs megállás, viszont innentől kezdve már egyfajta örömforrásként. Bizonyítania már senkinek sem kell, amit eltervezett, azt már többszörösen beteljesítette, Párizs már egyfajta jutalomjáték lesz.

„Párizsig természetesen folytatom, de, hogy utána mi lesz, azt még nem tudom megmondani. Engem rengeteg minden érdekel, de az elmúlt években arra jöttem rá, hogy nagyon szívesen foglalkoznék szociális dolgokkal. Párizs után lesz időm eldönteni, hogy merre szeretnék menni. Kivételezett helyzetben vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek és szeretném, ha ez a későbbiekben is így maradna."