Kajak-kenu vb - Hüttner: Kopasz Bálintról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Kopasz Bálint mindkét aranyban főszerepet vállalt, előbb szombaton K-1 1000 méteren nyert, majd egy nappal később Nádas Bencével a régi-új ötkarikás számban, K-2 500 méteren tudott nyerni. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros tudott még dobogóra állni C-2 500 méteren, amelyen harmadik lett.
"Azt már a rajt előtt hangsúlyoztuk, hogy a hat tavalyi olimpiai bajnokunk közül öt nincs itt, viszont az az egy, aki itt volt, Kopasz Bálint, nyert két aranyat - nyilatkozott a közmédiának a kapitány. - A teljesítménye minden szempontból fantasztikus, Bálint a legerősebb mezőnyben nyert most két aranyat, ez nagyon ritka. Ráadásul bebizonyította, hogy csapathajóban is nagyon lehet rá számítani."
Síkvizi kajak-kenu
Kopasz Bálint Európa-bajnok a királyszámban, ezüstérmes a női kenupáros
20/08/2022 - 13:03
Hüttner szerint az olimpiai bajnok Kopasz Bálint klasszis kategória: ezer egyesben a legrosszabb pályáról sikerült nyernie, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Párosban pedig Nádas Bencével megmutatták, hogyan lehet okosan, taktikusan versenyezni, és bizonyították, hogy Magyarországnak van egy kiváló kettőse is.
A fiatalokkal kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, a felnőtt mezőny "más kávéház", de a versenyzők értékes pontszerző helyeket szereztek, és ezt is remélték tőlük.
Hüttner Csaba előzetesen azt mondta, tíz éremmel elégedett lenne, ezt a 11 dobogós hellyel kicsit túl is teljesítette a csapat.
"Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajaknégyesre. Adolf Balázsnak férfi C-1 1000 méteren sokat kell dolgoznia azon, hogy szembeszélben is meg tudja állni a helyét" - fogalmazott a szövetségi kapitány.
A leghosszabb távon három számban is címvédőként várták a rajtot a magyarok, közülük azonban csak Kőhalmi Emesének sikerült megismételnie tavalyi sikerét, több érem pedig nem jutott a csapatnak.
Hüttner Csaba elárulta: csak a kiutazás előtti napon, a nemzetközi szövetség utolsó hírleveléből derült ki, hogy - a maratoni szakághoz hasonlóan - ezúttal futószakaszok is lesznek 5000 méteren.
"Ez drámai volt, hiszen nem erre készültek a versenyzőink, a válogató sem ilyen volt. Ha ezt tudjuk, valószínűleg más sportolók indultak volna, a válogató is más lett volna. Látványos ez a fajta lebonyolítás, nincs is ezzel baj, de erről jó lett volna tudni már az idény elején" - jelentette ki a szakember.
Magyarország 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról, ezzel a teljesítménnyel a spanyolok mögött a második helyen zárt az éremtáblázaton.
MTI
Síkvizi kajak-kenu
Világbajnok a Nádas-Kopasz kajakpáros, 6 érmet lapátoltak össze a magyarok
07/08/2022 - 17:06
Síkvizi kajak-kenu
A szövetségi kapitány "a királyszám legnagyobb királyának" nevezte Kopasz Bálintot
06/08/2022 - 20:37