Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hova tűnt a sífutás kínai üstököse?

Nagy Benjámin

Publikálva 20/01/2023 - 08:35 GMT+1

Wang Qiang 2022 elején olyan gyorsan robbant be a sprintermezőny elitjébe a sífutóknál, amilyen gyorsan elfelejtettük a nevét ebben a szezonban. Ennek több háttéroka is van, mindenesetre ne lepődjünk meg, ha a planicai világbajnokságon ismét csúcsformában találkozunk vele.

Jouve rommá verte a mezőnyt, meglepetés kínai ezüst Drammenben

Az immár 29 éves Wang edzéseit a hazai rendezésű olimpia előtt az a Nikita Kriukov irányította, akit a kínaiak kifejezetten azért szerződtettek, hogy javítson az eredményeiken. Az olimpiai bajnok orosszal a stábban Wangnak minden esélye megvolt a pekingi sprintben, a selejtezőben nagyon jól futott, ám a rutintalansága miatt a negyeddöntőt elizgulta, így végül a 30. helyen zárt.
A munka így sem volt hiábavaló, hiszen az olimpiát követő világkupa-hétvégén, Lahtiban döntőzött, majd a drammeni klasszikus stílusú sprintben történelmet írt és második lett. A szezon végét követően néhány hétig még Európában maradt, aztán nyáron végig Finnországban és Norvégiában edzett. Összebarátkozott norvég válogatott versenyzőkkel, megszerettette magát a norvég szurkolókkal, megtanult picit norvégul és még jobban angolul, részt vett rollersí-versenyeken is, egyszer pedig 50 kilométeren is kipróbálta magát.
A korábban a norvég férfiválogatottnál edzőként dolgozó Lars Christian Aabol sokat segített neki, főleg taktikailag.
Elég vad és egyedülálló a stílusa. Mindent megtesz, amit csak tud, remek fizikai adottságai vannak, de meg kell tanulnia, hogyan építse fel a sprintjeit, és az edzésminőségén is javítania kell. Ha jó napot fog ki, még Klæbót is meg tudja verni” – mondta róla a norvég TV 2-nek szeptemberben.
picture

Wang Qiang

Fotó: AFP

Ezek után visszautazott Kínába, és úgy volt, indul majd néhány világkupán 2022 végén, de végül ez elmaradt. Egy időre eltűnt a közösségi médiából (Instagramon általában mindig aktív szokott lenni), majd november 22-én írt egy üzenetet:
„Az utóbbi időben sokan aggódtak amiatt, hogy részt veszek-e a világkupában, és támogatásukról biztosítottak. Azért írok, hogy kifejezzem a hálámat. Jelenleg is keményen edzek minden nap, mindent megteszek, bármi is történjék, de a körülmények nem éppen ideálisak. Várom a híreket, hogy mikor utazhatok, talán január elején visszatérhetek az európai versenyekhez. Az biztos, hogy a legjobbamat fogom nyújtani. A támogatásotok a motivációm. Köszönöm!”
Ennek ellenére még mindig nem láttuk őt a világkupában. December elején kiírta, hogy bármennyire is nehéz, egy nap világbajnok szeretne lenni, majd a képek tanulsága szerint csak az utóbbi két hétben kezdett „mozgolódni”: előbb versenyt nyert Changchunban, majd másfél hete egy edzéséről töltött fel videót, ahogy nagy sebességgel száguld fel az emelkedőre.
Hogy a planicai vb előtti három vk-hétvégén, Livignóban, Les Rousses-ban vagy Toblachban ott lesz-e (mindhárom helyszínen rendeznek sprintet), egyelőre nem tudni, ám az biztos, hogy február végén indul Szlovéniában. Csak vajon jön-e, jöhet-e az a bizonyos jó nap, amikor le tudja győzni Klæbót?
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés