Nagy bejelentést tett a norvég szupersztár, miután megnyerte a Tour de Skit
Publikálva 05/01/2025 - 19:49 GMT+1
Megállíthatatlan volt a Tour de Ski záróhétvégéjén Therese Johaug, hiszen mindkét sorsdöntő szakaszt megnyerte Val di Fiemmében, így az összetettben is ő győzött. A 36 éves norvég klasszis rekordot döntött, hiszen ez a negyedik Tour-sikere, amivel utolérte Justyna Kowalczykot – hiába viszont a történelmi pillanat és a zseniális forma, tényleg nem lesz ott a jövő évi olimpián.
Johaug megint utolérhetetlen volt, győzelemmel tért vissza a Tour de Skire
Videó forrása: Eurosport
Eléggé nehezen indult Johaug Tourja, hiszen a toblachi sprintben kiesett a selejtezőben, aztán a tömegrajtoson és az egyéni indításoson is kikapott, így három szakasz után az első háromban sem volt összetettben. Ezt követően viszont beindult: az üldözésesen a honfitársával, Astrid Øyre Slinddel kéz a kézben rendeztek erődemonstrációt, majd Val di Fiemmében a síatlont és végül vasárnap az Alpe Cermist is simán nyerte.
A 36 éves norvég így elérte az egyik célt, amiért a szülését követően, a két és fél éves szünet után visszatért a mezőnybe: megszerezte a negyedik Tour-sikerét, ezzel utolérte Justyna Kowalczykot az örökrangsor élén.
"Imádom ezt az emelkedőt" – mondta mosolyogva a Cermis után Johaug. "Astrid és én is nagyon jó formában voltunk, és sikerült kihasználunk a képességeinket, különösen Toblachban, amikor együtt el tudtunk lépni az üldözésesben. Akkor már világossá vált, hogy nagyok lesznek a különbségek a többiekkel szemben."
A második nagy cél a trondheimi világbajnokság lesz, a következő hetekben pedig mindent ennek rendel alá, így a norvég bajnokságon még rajthoz áll (január 15-19.), de kihagyja a Les Rousses-i, az engadini és a cognéi világkupákat is.
"Sokat jelent ez a győzelem, még nagyobb önbizalmat viszek magammal a vb-ig, és azt az érzést, hogy a formám napról napra egyre jobb lett a napokban. Legközelebb a vb előtti utolsó vk-helyszínen, Falunban állok rajthoz, a norvég bajnokság után pihenni és edzeni fogok."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/05/4078634-82710333-2560-1440.jpg)
Klaebo beállította a csúcsot, norvég söprés a Tour de Skin
Videó forrása: Eurosport
Johaug a visszatérése előtt leszögezte, hogy csak a hazai rendezésű vb érdekli, a 2026-os olimpiára nem gondol. Most nagy bejelentést tett: tényleg nem indul az olimpián, azaz idén tavasszal végleg befejezi.
"Ez volt az utolsó Tourom, ami szomorú, de nagyon örülök, hogy győzelemmel búcsúzhattam. Nem mondom azt, hogy ne játszottam volna el a gondolattal az utóbbi napokban, hogy jó lenne itt, Val di Fiemmében versenyezni az olimpián is, de nem, nem folytatom addig, ez biztos."
A férje, Nils Jakob Hoff a kislányukkal, Kristinnel együtt végig vele volt az utóbbi napokban, és a norvég sajtó kérdésére azt válaszolta, szerinte a felesége még mindig nem száz százalékig biztos az olimpiával kapcsolatban. Johaug erre nevetve válaszolt:
"Amikor 2022-ben visszavonultam, azt mondtam, hogy soha többé nem fogok versenyezni. Aztán később azt is kijelentettem, hogy a Touron nem indulok már. Most mégis itt vagyok. Szegény srác..."
A trondheimi északisí-világbajnokságot február 26-tól március 9-ig rendezik Trondheimben, a versenyeket pedig élőben közvetítjük az Eurosporton és a Maxon.
Forrás: részben VG, Expressen
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés