Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A címvédő csak edzeni megy a Tour de Ski-re

Pintér László

Publikálva 08/12/2021 - 21:46 GMT+1

Jessie Diggins tavaly első tengerentúliként nyert Tourt, összetett- és távolsági világkupát, de idén csak az olimpia számít az amerikai klasszisnak.

Jessie Diggins | Cross-Country Skiing | ESP Player Feature

Fotó: Getty Images

"Jessie nyerhetne 15 olimpiai érmet egyedül, azt nem élvezné. Neki az őt körülvevő csapat adja az örömöt."

Szenzációs szezonja volt tavaly az amerikaiak kedvencének, Jessie Digginsnek. A 30 éves sífutó azóta igazán ismert, mióta Kikkan Randall-lal Phjongcshangban megnyerték a csapatsprintet. Tavaly pedig még nagyobb dobással rukkolt elő: a skandinávok és oroszok által dominált sportban megnyerte az összetett világkupát, ami hatalmas eredmény. Rajta kívül egyetlen amerikainak sikerült ez valaha, a férfiaknál Bill Kochnak. 1982-ben.
Persze, ehhez részben hozzájárult, hogy a norvégok kihagyták a szezon legjobban fizető versenyét, a Tour de Ski-t, valamint az azt megelőző davosi hétvégét. De Diggins már korábban is volt nagyon közel az összetett világkupa megnyeréséhez: 2018-ban mindössze 40 ponttal kapott ki Heidi Wengtől, megelőzte Ingvild Flugstad Østberget és a legendás Marit Bjørgent is. (Abban az évben eltiltása miatt Therese Johaug nem versenyzett.) És az is tény, hogy csak azt lehet legyőzni, aki odaáll a rajthoz.
Diggins nemcsak hogy elindult a Tour de Ski-n tavaly, de meg is nyerte azt. Ezzel alapozta meg a későbbi összetett és távolsági világkupa-győzelmét, valamint azt a formát, amelynek köszönhetően épphogy csak lemaradt a 10 km szabadstílus dobogójáról, melyet korunk legjobb három távolsági menője foglalt el: Therese Johaug, Frida Karlsson és Ebba Andersson. Diggins szorgalmas volt, nemcsak hogy elindult minden világkupa-versenyen, de ő volt az egyetlen az egész mezőnyben, aki mindegyiken pontot is szerzett (azaz soha nem végzett a legjobb harmincon kívül).
Érdekes, hogy eredményeinek köszönhetően Diggins Európában szinte nagyobb sztárnak számít, mint hazájában. Bár, az olimpiai sikereknek köszönhetően azért a sífutás már ott is jóval többet szerepel a fősodratú médiában.
Ha a tavalyi évből indulunk ki, akkor Diggins célja az összetett világkupa-cím és a Tour de Ski bajnoki címének megvédése lehetne - de az előttünk álló tél nem átlagos, hiszen februárban olimpiát rendeznek. Márpedig Diggins ott is címvédő. Ráadásul nála nincs nagyobb csapatember, és az amerikaiaknak nincs még olimpiai érmük váltóban. Legutóbb negyedikek lettek.
Diggins azonban nem hagyja, hogy a korábbi sikerek a fejébe szálljanak:
“Nem számít, hogy honnan jössz, vagy mit értél el korábban, meg kell küzdened a helyért a csapatban, különösen a váltóba kerülésért” - nyilatkozta a Team USA honlapjának.
Be kell bizonyítanod, hogy a formád alapján megérdemled. Ezt imádom ebben a sportban, itt senki nem kap ingyenjegyet.
Ilyen előzmények után vajon mit helyez előtérbe az előttünk álló szezonban?

2021-22: Cél az olimpia

Pályafutása során a sprint versenyektől a leghosszabb, 30 km-es távig minden távon állt már dobogón. Bár klasszikus stílusban egyértelműen gyengébb, azért a 2017-es világbajnokságon Sadie Bjornsennel csak szereztek egy bronzérmet klasszikus stílusú csapatsprintben. Sokakkal ellentétben ő a világversenyek évében sem vesz vissza a terhelésből, nem hagy ki versenyeket. Az idei szezonnak is hasonló szellemben vágott neki, de kifejezetten az olimpiára koncentrál.
“Sokat fogtok látni dolgozni a szezon első harmadában. Ez nem jelenti azt, hogy nem bukhat ki egy-egy jó eredmény az újév előtt, de valószínűleg nem fog. Türelmes leszek, hagyok magamnak időt, és lassan fogom felépíteni a csúcsformámat (februárra).”
Korábbi taktikáján idén sem szándékozik változtatni. Míg Johaug előre kijelentette, hogy kihagyja a Tour de Ski-t, és valószínűleg a svédek sztárjai is követik a példáját, addig Diggins idén is elindul. Bár, ezúttal nem a győzelem lebeg majd a szemei előtt, hanem a verseny által elérhető edzésmunka és erőnlét.
A kilenc nap alatt hat verseny komoly fizikai megterhelést jelent, és ezen a szinten a regeneráció sokszor többet számít, mint maga az erőnlét. Ezért van az, hogy a legnagyobb sztárok is gyakran kihagyják a Tour de Ski-t. Digginsnek azonban éppen ez a formula, a sok versenyzés működött eddig. 2018-ban a Tour-dobogó után lett olimpiai bajnok és kapott ki csak hajszállal az összetett világkupában. Márpedig egy eredményes formulát szerinte nem érdemes megváltoztatni.
Tavaly a Touron két szakaszt nyert és négyszer állt dobogón. Az esélyesség terhét Rosie Brennannel közösen viselték, aki 32 évesen a tavalyi szezon elején robbant be, élete első győzelmeit szerezte, és a Tour végéig viselte az összetett világkupa éllovasának járó sárga trikót. Brennan idén azonban kihagyja a Tourt és otthon Alaszkában fog edzeni. Ki tudja, lehet, hogy egy gyengébb mezőny meghozza Diggins étvágyát, és az edzésből Tour-címvédés lesz?

Az olimpián sem válogat

Ahogy a korábbi világversenyeken, úgy Pekingben is mind a hat számban el fog indulni. A világversenyenként váltakozó stílus miatt az egyéni számok közül a sprint és a 30 kilométer kedvezhet neki, mivel azokat most szabadstílusban rendezik. Egyéniben legnagyobb esélye 10 kilométeres szabadstílusban lenne, de idén a 10 km-t klasszikban rendezik, csakúgy, mint a csapatsprintet.
Diggins mind közül a társas számokra, tehát a csapatsprintre és a váltóra feni leginkább a fogát. Mindig is imádta megosztani a sikereit a csapattal. A társas versenyszámok adják a legjobb lehetőséget számára, hogy megossza a szenvedést, a dicsőséget, vagy akár a csalódást a többiekkel. Ahogyan az amerikaiak vezetőedzője, Matt Whitcomb fogalmazott: “Jessie nyerhetne 15 olimpiai érmet egyedül, azt nem élvezné. Neki az őt körülvevő csapat adja az örömöt.”
A váltóban mindenki a csapatért dolgozik, ez talán a legkülönlegesebb versenyszám. A csapat korábbi oszlopos tagja, Sadie Maubet Bjornsen tavaly visszavonult, de Brennan és Diggins mellé van kiből válogatnia Matt Whitcombnak, hiszen több fiatal tehetség is kezd felnőni a válogatott kiemelt egyéniségei mellé.
Eddigi karrierje során minden váltónak, amelyben futott, Diggins volt a befejező embere. Ő az, akin a legnagyobb a teher, de akié a legnagyobb a megtiszteltetés is. Hacsak meg nem sérül, akkor a befutó helye Pekingben is atombiztos lesz.
Afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy a belét ki fogja futni a csapatért, az első olimpiai érmükért váltóban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés