Marit Bjørgen három év kihagyás után előbb önmagát is meglepő, nagyon erős teljesítménnyel második lett az egyik legőrültebb sífutóversenyen, aztán bejelentett egy izgalmas hírt.

2018. április 7., a dátum, amikor a sífutás valaha élt, ha nem a legjobbja, a nyolcszoros olimpiai és tizennyolcszoros világbajnok Marit Bjørgen legutóbb hivatalos FIS-versenyen indult. Egészen 2021. március 7-ig. A két időpont és a két esemény közötti különbség a majd' három év mellett 60 kilométer, hisz amíg a hivatalos visszavonulása alkalmával, a norvég bajnokságon Ragnhild Haga mögött második lett a 30 kilométeres szabadstílusú egyenkénti indításosban, addig most a 90 kilométeres, svédországi Vasaloppeten érte el ugyanezt a helyezést.
A maratoni, szűk négyórás versenyt Bjørgen életében először teljesítette, és az, hogy a hetvenfős mezőnyből egyedül a címvédő, a táv specialistájának számító Lina Korsgren tudta őt megverni, ráadásul mindössze 42 másodpercet kapott tőle (3 óra 52 perc és 50,2 másodpercet futott), mindenképp figyelemre méltó. A mutatott formája annak ellenére is brutálisnak mondható, hogy hosszú hónapok óta tudnivaló volt, hogy nagyon készül a Vasára.
Sífutás
Robbantották a doppingbombát: páros lábbal szálltak bele az oroszok a WADA-ba és a norvégokba
26/03/2021 05:13
"A táv első felén jól éreztem magam, aztán a húsz perccel utánunk induló férfiak utolértek minket, a második felére pedig már nem tudtam újítani, Lina azonban igen, és el tudott szakadni tőlem, 12 kilométerre a végétől. Úgy érzem, ha csak ketten futjuk végig a távot, és nem zárkóznak fel a férfiak, akkor egészen a hajráig menni tudtam volna vele, de nagyon erős volt. Az utolsó percekben nem nagyon éreztem a karom, de összességében kicsattanok a boldogságtól, hisz feleannyi edzéssel készültem, mint pályafutásom korábbi szakaszaiban, és álmodni sem tudtam volna jobb debütálásról. A kezdés előtt pont úgy izgultam, mint régen, de nagyon élveztem az egészet, óriási buli volt!" - nyilatkozta a norvég legenda, majd ledobta a méretes atombombát:
"Egyre inkább gondolkozom azon, hogy kihívom Johaugékat és elindulok 30 kilométeren a norvég bajnokságon."
Ezt a mondatot lehet ízlelgetni: az a Marit Bjørgen, aki néhány hónappal ezelőtt azt mondta, hogy maximum a Vasát vállalja be, és egyetlen egy olyan távon sem szeretne indulni, aminek köze lenne a nagy világversenyekhez, március 27-én minden bizonnyal ott lesz Trondheimben a 30 kilométeres egyenkénti indításos klasszikus stílusú futamon. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármilyen tervei lennének a világkupában, vagy a következő szezonban mondjuk megcéloz egy újabb olimpiai bajnoki címet, de a merész gondolattal azért el lehet játszani, és már önmagában az izgalmas lesz, hogy ismét összejön a Bjørgen-Johaug csata. 
A Vasán egyébként a nőknél és a férfiaknál is új versenycsúcs született: Korsgren a 2018-ban elhunyt Vibeke Skofterud, míg Tord Asle GjerdalenJörgen Brink rekordját adta át a múltnak.
nrk.no,vg.no
Sífutás
Visszavonul a norvégok egyik legnagyobbja
25/03/2021 21:00
Sífutás
Saját pénzdíjából venne negyvenmilliós edzőpadot a világ legjobb sífutója
18/03/2021 21:46