Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A háborút éltette, most fegyelmi eljárás elé néz a korábbi világbajnoki kihívó

Eurosport Magyarország

Frissítve 28/02/2022 - 14:17 GMT+1

A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) fegyelmi eljárást indított Szergej Karjakin orosz nemzetközi nagymester ellen, aki vasárnap nyílt levélben támogatta Oroszország ukrajnai hadműveletét.

Sergey Karjakin

Fotó: Eurosport

Bejelentésében a FIDE elítélte Karjakin politikai álláspontjának nyilvános közlését. Az ügyet a világszövetség etikai és fegyelmi bizottsága vizsgálja.
A 32 éves Karjakin a 2004-es sakkolimpián még ukrán színekben szerepelt, 2009 óta orosz állampolgár, s mindkét ország képviseletében szerzett olimpiai bajnoki címet. Gyorssakkban 2012-ben, villámsakkban 2016-ban világbajnok lett. Szintén 2016-ban klasszikus sakkban megnyerte a világbajnokjelöltek tornáját, a vb-döntőben azonban kikapott a címvédő norvég Magnus Carlsentől.
A FIDE pénteki bejelentése értelmében nem Oroszországban rendezik idén a sportági olimpiát, illetve a szervezet kongresszusát. Az orosz Arkagyij Dvorkovics elnökölte FIDE közlése szerint a szervezet vezetősége már dolgozik azon, hogy a 44. sakkolimpiának, valamint a 93. FIDE-kongresszusnak új helyszínt és időpontot találjon. A sakkolimpia az eredeti tervek szerint július 26-tól augusztus 8-ig tartott volna Moszkvában. A kongresszuson elnökválasztásra is sor kerül, a 2018 szeptemberében megválasztott Dvorkovics rövidesen első mandátuma végére ér.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés