A brazil női röplabda válogatott azzal a határozott céllal érkezett az olaszországi világbajnokságra, hogy végre megszerzi az ország történetének első világbajnoki címét (olimpiai elsőségből van már nekik zsinórban kettő). A dél-amerikaiak az előző két vb-n összesen két vereséget szenvedtek – mindkettőn a döntőben kaptak ki az oroszoktól. Az oroszok most a legjobb négybe sem jutottak be, a brazilok megint veretlenül masíroztak el az elődöntőig, így joggal bízhattak abban, hogy ezúttal végre megszerzik a hőn áhított aranyérmet.
Volt azonban egy csapat, amelyik nem így gondolta.

ropivb_usaorom

Fotó: Eurosport

Tokyo 2020
Az oroszok lesimázták a címvédőket
28/07/2021 17:19
Fotó: fivb.org
A magyar származású Karch Kiraly edzette, szintén az első vb-aranyára hajtó amerikai válogatott két éve (és hat éve) elvesztette az olimpiai döntőt Brazília ellen, az előző vb-n pedig csak negyedik lett, most azonban immáron biztos, hogy érmet nyer, ugyanis az elődöntőben űrröplabdával legyőzték örök riválisukat! Az amerikaiak támadásban és nyitásban is döbbenetesen jót produkáltak, a mindig keveset rontó brazilokat 19 ki nem kényszerített hibára késztették, az utolsó csoportmeccsen betliző Jordan Larson-Burbach pedig ezúttal remekül játszott, és 15 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt.

ropivb_jaque

Fotó: Eurosport

Fotó: fivb.org
A találkozó a második játszmában dőlt el, amikor az észak-amerikai két szettlabdát is hárítva jutottak 2:0-s előnyhöz – a harmadik felvonásban már esélyt sem adtak a braziloknak, akiket idén nyolc alkalomból ötödször vertek meg.
„Mindig megtiszteltetés egy pályán lenni a legendás brazilokkal. Megvolt ellenük a tervünk, és ezúttal tökéletes volt a kivitelezésünk is. Sokat tanultunk a rosszul sikerült Grand Prix-ból, elsősorban arra törekedtünk, hogy hasonlóan keményen nyissunk, mint a brazilok szoktak. Nagyon jól játszottunk, de most már a döntőre kell fókuszálnunk” – mondta a meccs után a háromszoros olimpiai bajnok Karch Kiraly.

China celebrate

Fotó: Eurosport

Fotó: fivb.org
A másik elődöntőben a házigazda olaszok abban bíztak, hogy a három hete, szintén hazai pályán vb-címet nyerő lengyelekhez hasonlóan ők is otthon nyerik meg történetük második világbajnokságát. Joggal bízhattak is ebben Lo Biancóék, hiszen eddig nagyszerűen meneteltek a vb-n, ám most, amikor igazán kellett volna a győzelem, Kína megálljt parancsolt a házigazdáknak. Az olaszok hiába nyitottak tíz ászt, az ázsiaiak sokkal jobban blokkoltak, eredményesebben és pontosabban támadtak, így a negyedik játszmában hiába hárított négy meccslabdát a házigazda, Hui Ruoqi pontjával, 117 perc játék után Kína jutott a döntőbe.
„Nem foglalkoztunk azzal, ha hibáztunk, végig a pozitív dolgokat emeltem ki a csapatomnak. Fiatalok vagyunk, nagyon sok tapasztalatot szereztünk ezen a vb-n, a lényeg az, hogy élvezzük a finálét is” – mondta a meccs után a kínai szövetségi kapitány, Jenny Lang Ping.
Az ázsiaiak – akiknél Ting Zhu 32 pontot szerzett ezen a mérkőzésen – történetük ötödik vb-döntőjére készülhetnek, 1982 és 1986 után harmadszor lehetnek világbajnokok, mindezt úgy, hogy négy éve mindössze a tízedik helyen zártak.
A világbajnokság szombati eredményei
Elődöntő
Egyesült Államok–Brazília 3:0 (18, 27, 20)
Kína–Olaszország 3:1 (21, 20, –20, 28)
A vasárnapi program
A 3. helyért:
Döntő: 20.00 Kína–Egyesült Államok
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Russian Olympic Committee - Argentina - Röplabda – Olimpiai főhírek
27/07/2021 05:22
Tokyo 2020
Nagyon jók az argentinok. De a brazilok még jobbak.
26/07/2021 20:07