10 év után nyert ismét Dakar-szakaszt Nani Roma, Lateganék visszavették a vezetést

Dakar-rali - Az autósok mezőnyében a spanyol Nani Roma nyerte a szerdai tizedik szakaszt a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-ralin, amely minden bizonnyal az összetettben újra az élre álló Henk Lategan, valamint a hazai kedvenc Yazeed Al-Rajhi között dől majd el csütörtökön.

10 év után nyert ismét Dakar-szakaszt Nani Roma, Lateganék visszavették a vezetést - videó

Videó forrása: Eurosport

A verseny hivatalos honlapja szerint a Forddal versenyző Roma és navigátora, Alex Haro 2:06:34 óra alatt teljesítette a 120 kilométeres gyorsaságit és 18 másodperccel előzte meg a másodikként végző Lucas Moraes, Armand Monleon brazil, spanyol toyotás párost. Roma egyike annak a három versenyzőnek, aki motorral és autóval is nyert már Dakart, legutóbbi szakaszgyőzelmét 2015-ben aratta.
A végső siker szempontjából azonban nem a dobogós helyeken zárók teljesítménye volt ezúttal a középpontban: a kedden az összetett élére álló hazai kedvenc, Al-Rajhi ugyanis szerdán a szakasz egy pontján elsüllyedt a homokban, emiatt sok időt veszített és majdnem 19 perc hátránnyal ért célba a győzteshez képest. Lategan viszont csak 9:20 percet kapott Romától, így az összetettben visszavette a vezetést, és csaknem két és fél perc az előnye Al-Rajhival szemben. Csütörtökön, az utolsó előtti szakaszon kettejük között dől majd el a végső siker, a pénteki záró gyorsaságin ugyanis már nem tud jelentős mértékben átrendeződni a sorrend. Mind Lategan, mind pedig Al-Rajhi először nyerhet a Dakaron.
A motorosoknál a szintén az első sikerére hajtó Daniel Sanders áll nagyon jól. Előnye az összetettben már 16 és fél perc a spanyol Tosha Scharienával és több mint 22 perc a harmadik helyen álló Adrien van Beverennel szemben. A szerdai szakaszt a dél-afrikai Michael Docherty nyerte.

Eredmények,

10. szakasz, Harad-Subájtah (120 km):
autósok:
  • 1. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Ford) 2:06:34 óra
  • 2. Lucas Moraes, Armand Monleon (brazil, spanyol, Toyota) 18 másodperc hátrány
  • 3. Dania Akeel, Stéphane Duple (szaúdi, francia, Taurus) 1:40 perc h.
az összetettben:
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 47:29:57 óra
2. Yazeed Al-Rajhi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota) 2:27 perc hátrány
3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 26:46 p h.
motorosok:
  • 1. Michael Docherty (dél-afrikai, KTM) 2:00:03 óra
  • 2. Rui Goncalves (Puerto Ricó-i, Sherco) 1:20 perc hátrány
  • 3. Tobias Ebster (osztrák, KTM) 2:21 p h.
az összetettben:
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 49:53:59 óra
2. Tosha Schariena (spanyol, Honda) 16:31 perc hátrány
3. Adrien van Beveren (francia, Honda) 22:24 p h.
Csütörtökön a Subájtah környéki szakasz vár a mezőnyre, melyen az autósoknak 275, a motorosoknak pedig 308 kilométer lesz a gyorsasági hossza.
(MTI)
Borítókép: Alex Haro és Nani Roma - Fotó: A.S.O. | Julien Delfosse | DPPI Images
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés