Loeb nyerte a keddi szakaszt Sainz előtt, aki továbbra is az élen áll összetettben
A Sebastien Loeb, Fabian Lurquin francia, belga kettős volt a leggyorsabb a Szaúd-Arábiában zajló 46. Dakar-rali keddi, kilencedik gyorsasági szakaszán, melyen a másodikként célba érő Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol duó csak négy percet veszített az összetettben eddig gyűjtött közel 25 perces előnyéből.
Sebastien Loeb
Fotó: Getty Images
A Hail és al-Ula közötti 417 kilométeres gyorsaságin elsőként záró Loebnek ez volt a 27. szakaszgyőzelme a Dakar történetében, de hátránya az összetettben még így is több mint 20 és fél perc az éllovas Sainzhoz képest.
A keddi etapon a harmadik helyet a Mathieu Serradori, Loic Minaudier francia kettős "csípte meg', miután az összetettben harmadik helyen álló brazil Lucas Moraes sok időt veszített az utolsó néhány kilométeren, s végül a győztes Loebhöz képest több mint 11 perces hátránnyal hetedikként zárt.
A motorosoknál kedden a francia Adrien Van Beveren volt a leggyorsabb, és a Honda versenyzője ezzel a részsikerrel feljött az összetett harmadik helyére. Van Beveren több mint 11 perccel marad el az összetettben éllovas amerikai Ricky Brabectől, aki a keddi szakaszon 42 másodperc hátránnyal másodikként végzett. Brabec hétfőn még kevesebb, mint egy perccel vezetett a botswanai Ross Branch előtt, most azonban több mint hétpercesre duzzadt az előnye, Branch ugyanis a kilencedik szakaszon csak ötödik lett.
A kamionosoknál a Qualisport Racing triója, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a 18. eredménnyel zárta a szakaszt, az összetettben pedig a 15. pozícióból várja a folytatást.
A mezőny szerdán az al-Ula környéki 371 kilométeres gyorsasági szakaszt teljesíti majd. A Dakar-rali pénteken zárul.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/01/05/3519452.jpg)
Adrien van Beveren
Fotó: Imago
Eredmények, 9. szakasz (al-Ula - al-Ula, 417 km gyorsasági):autósok:1. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive) 4:17:33 óra2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 4:14 perc hátrány3. Mathieu Serradori, Loic Minaudier (francia, Century) 4:43 p h.
összetettben:1. Sainz, Cruz 37:50:57 óra2. Loeb, Lurquin 20:33 perc hátrány3. Lucas Moraes, Armand Monleon (brazil, spanyol, Toyota) 1:12:02 óra h.
motorosok:1. Adrien Van Beveren (francia, Honda) 4:36:36 óra2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 42 másodperc hátrány3. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 4:29 perc h.
összetettben:1. Brabec 40:53:49 óra2. Ross Branch (botswanai, Hero) 7:09 perc hátrány3. Van Beveren 11:16 p h.
Forrás: MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)