"A testvérem hiánya nem fogja befolyásolni a teljesítményemet" - Liu Shaoang kínai színekben is érmet szerezne az olimpián
Milánó-Cortina 2026 - A magyarként kétszeres olimpiai bajnok, de már kínai színekben versenyző rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang saját bevallása szerint öt kilót fogyott a milánói ötkarikás játékokra, ahol mindenképpen szeretne érmet nyerni.
Arcátlan ünneplés a hazai olimpián: Olaszország nyerte a vegyes váltót - videó
Videó forrása: Eurosport
"Az egész idényben azt éreztem, hogy nehéz vagyok, ezért egy hónap alatt öt kilót adtam le, szálkásítottam. Ez egy tudatos döntés volt, remélhetőleg ettől robbanékonyabb leszek. Szerencsére nem érzem, hogy az erőm visszaesett volna a fogyás következtében" - mondta az 500 méter címvédője, aki bár győzni egyszer sem tudott ebben a szezonban, de 1000 méteren negyedik, 500-on pedig ötödik lett a világkupa-sorozatban.
- Kínaiként csak a Liu testvérek egyike jutott ki az olimpiára
- Moon továbbjutott a selejtezőből, a másik két magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó kiesett
Liu Shaoang az MTI érdeklődésére úgy fogalmazta meg a céljait, hogy minél több döntőben szeretne szerepelni és csalódott lenne, ha érem nélkül távozna Milánóból. Az első finálés szereplésén túl is van a kínai vegyes váltóval, azonban két társa botlása miatt végül negyedik lett a stafétája. Négy éve ebben a számban bronzérmes volt a magyar váltó tagjaként.
"Ilyen a short track. Büszke vagyok a csapatunkra, mert elég megnézni, hogy a szintén aranyesélyes holland és a dél-koreai váltó be sem jutott a fináléba. Ezeken a csapatokon, ahogy rajtunk is, nagy nyomás van. Ezt én személy szerint nem érzem, aminek az lehet az oka, hogy - akármilyen fura is, de - most már nekem van a legnagyobb olimpiai tapasztalatom" - beszélt a sportág első napi küzdelmeiről Liu Shaoang, aki nyolc éve Phjongcshangban tagja volt a történelmi, első magyar téli olimpiai aranyat megszerző férfi váltónak, négy éve pedig az első egyéni téli olimpiai magyar aranyat nyerte meg 500 méteren.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/10/image-20b6b9bf-0323-41a1-a906-3cc295e081af-85-2560-1440.jpeg)
Vegyesen alakult a magyar a rövidpályás gyorskorcsolyázók első napja a téli olimpián
Videó forrása: Eurosport
A társak által Ádónak becézett versenyző arról is beszélt, hogy az elmúlt négy évben felnőtt egy új generáció, ő pedig 28 évesen már érzi, hogy az idősebbek közé tartozik. Szerinte a négyszeres világbajnok kanadai William Dandjinou, aki a pekingi játékokon még nem volt ott, egészen elképesztő genetikai adottságokkal rendelkezik. Példaként említette, hogy sokszor kilenc körrel a vége előtt élre áll és végig csukott szájjal az orrán vesz levegőt, úgy nyer.
"Megnyugtattam az edzőmet, Linát, hogy a testvérem hiánya nem fogja befolyásolni a teljesítményemet. Sanyi itt lesz nézőként és szurkolni fog nekünk" - mondta a magyar színekben hatszoros, kínaiként kétszeres világbajnok Liu Shaoang arról, hogy a szintén olimpiai bajnok bátyja, Liu Shaolin Sándor nem került be a kínai csapatba.
A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei csütörtökön a női 500 és a férfi 1000 méter küzdelmeivel folytatódnak, utóbbiban az ezen a távon négy éve bronzérmes Liu Shaoang negyeddöntőbe jutott, többek között korábbi csapattársát, Nógrádi Bencét is megelőzve. A magyar indulók közül Nógrádi nem, de Moon Wonjun bejutott a csütörtöki negyeddöntőbe.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
FutamokFérfi 1000 m
Befejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)