"Ez az ezüstérem előrelépést jelent, végig bátran versenyeztem" – Jászapáti Petra újra csúcsformában

Noha vezetett is a döntőben, Jászapáti Petra számára mégis félig tele van a pohár rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságán 1000 méteren szombaton nyert ezüstérme után.

Hun-Jászapáti-EB-1000m

Videó forrása: Eurosport

"Ez mégiscsak előrelépés a bronz után. És ami nagyon fontos, végig bátran versenyeztem" - jelentette ki a szegedi versenyző arra utalva, hogy korábban a 2022-es harmadik hely volt az egyéni legjobbja kontinensviadalon.
A 26 éves gyorskorcsolyázó az elődöntőben és a döntőben is az egész mezőnyt körbekorcsolyázva állt az élre, a fináléban aztán a sportág élő legendája, az olasz Arianna Fontana vissza tudta venni tőle a vezetést.
"A fináléban melósabb volt előrekerülni, mint az elődöntőben. Ha újra csinálhatnám, lehet akkor is így csinálnám, legfeljebb fél körrel később indulnék meg. De egyre jobban csúsztam hátra, kétszer nem tudtam belülről előzni, így kívülről kellett. Azt tettem, amit megbeszéltünk. Miután élre álltam, én diktáltam a tempót, de másodjára talán jobban számított rá Fontana" - idézte fel a történteket a magyar versenyző.
A vegyes váltóval olimpiai bronzérmes Jászapáti a szintén ezüstérmesként záró női váltóra áttérve azt hangsúlyozta, hogy "mindenki úgy jött le a jégről, hogy nem maradt benne még egy kör".
picture

Az ezüstérmes Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka és Somodi Maja a női 3000 méteres váltó versenyszám döntőjének eredményhirdetésén, a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon a drezdai Joynext Arénában 2025. január 18-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Fotó: MTI

"Ez most az ezüstre volt elegendő. Talán egy lépéssel korábban kellett volna megelőzni a lengyeleket, mert a kialakult rést nagyon nehéz már ledolgozni az olaszokkal szemben, akik kilenc másodperc alatti köröket mentek a végén. Ha hamarabb előzünk, ott tudtunk volna maradni" - mondta Jászapáti Petra, aki a riválisok eséséről úgy vélekedett, hogy mind a hollandok, mind a lengyelek azért hibáztak, mert a megelőzésükkel sikerült nyomást helyezni rájuk.
A vasárnapi folytatás kapcsán azt emelte ki, nagy motivációval várja az 500 és az 1500 métert, mert ez a két ezüstérem nagy löketet ad hozzá.
"Szeretem mindhárom távot. Persze van, amelyik közelebb áll hozzám, de Dél-Koreában baromi jól ment az 1500 is" - tekintett előre Jászapáti, aki megjegyezte, a leghosszabb távon nehezíti a helyzetet, hogy azon vállalta az indulást a térdsérüléssel bajlódó holland Xandra Velzeboer.
A vegyes stafétával szintén ötkarikás bronzérmes Kónya Zsófia arról beszélt, hogy sokféle sorrendben korcsolyáztak már, és ez azért is hasznos, mert így kiszámíthatatlan a váltó. Ezúttal ő tudta kétszer is úgy belökni Bácskait, hogy az pozíciónyerést eredményezzen. Bácskai kifejtette, mentálisan sokkal jobb állapotban van, mint tavaly, ez csúcsosodott ki a váltó döntőjében. Jászapáti a különféle sorrendekről még megjegyezte, vannak testalkati különbségek, de az 1500 méteren junior világbajnok Somodi Maja rengeteget dolgozik a belökésen és sokat is javult benne, ami még tovább növelheti a staféta taktikai repertoárját.
A női csapat vezetőedzője, a brit Nicky Gooch elégedetten értékelte a két ezüstérem megszerzését, szerinte Jászapáti számára korántsem reménytelen, hogy a hátralévő két számban akár Fontanát is legyőzze, ehhez "eggyel nyugodtabbnak, higgadtabbnak kell lennie". Az olimpiai bajnok Knoch Viktor, aki szintén a női válogatottal dolgozik, úgy vélte, Jászapáti esetében annyi erő hiányzott az éllovas pozíciójának megtartásához, hogy a döntőben egy körrel többet kellett külső íven korcsolyázni a vezetés megszerzéséhez, mint az elődöntőben.
A drezdai Eb-n vasárnap a férfiak 1000 méteren, a nők a legrövidebb és leghosszabb egyéni távon versenyeznek, majd a kontinensviadal a férfi és a vegyes váltók küzdelmeivel zárul.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés