Szokatlan helyszín, megszokott sztárok: visszatér a Bajnokok Ligája!

Három hét szünetet követően Litvániában folytatódik a Pályakerékpáros Bajnokok Ligája, ahol a nagy eseményre régóta váró hazaiak mellett az előnyüket őrző sztárok és a „karácsonyi bónuszra” hajtó mezőny maradéka is extra motivált lehet.

Harrie Lavreysen, a világ jelenlegi legjobb sprintere

Fotó: Other Agency

Jön a második állomás, ahol kiderül, a kisebb szünet mennyire kavarta meg az erőviszonyokat.

Kinek hiányoztak a pályakerékpár legnagyobb sztárjai? A bringás holtszezon fogalma többé nem létezik, ha épp nincs országúti verseny, akkor javában pörög az idény a velodrome-ban, köszönhetően az év utolsó heteit szinte teljesen lefedő Bajnokok Ligája sorozatnak. Az első, spanyolországi állomást követően volt ugyan egy kisebb szünet, de épp itt az ideje a folytatásnak!

Túl a nyitányon

Három héttel ezelőtt Mallorcán már mindenki láthatta, milyen izgalmakat hozhat az új formátum. A spanyolországi eseményeket itt már összefoglaltuk bővebben, de nem árt a rövid ismétlés.
A férfiak sprintösszesítését jelenleg a holland szupersztár Harrie Lavreysen vezeti, előnye 4 pont a keirint nagy meglepetésre behúzó német Stefan Bötticher előtt. A női sprintben Emma Hinze áll az élen, míg az endurance számban Katie Archibald vezeti a hölgyek mezőnyét. A legnagyobb előnyre eddig Corbin Strong tudott szert tenni, az új-zélandi versenyző 10 pont fórt szedett össze a férfi endurance első versenyeit követően.

Egy szokatlan helyszín

Innen jön a hétvégi folytatás, ha pedig kicsit komolytalanok akarnánk lenni, azt is gondolhatnánk, hogy a versenyzők az utazással töltötték a háromhetes szünetet. Sokkal messzebbre Mallorcától ugyanis aligha tudott volna menni a kontinensen belül a mezőny, szombaton a litvániai Panevėžys látja vendégül a Bajnokok Ligáját.
picture

Panevėžys látja vendégül a Bajnokok Ligáját/ Greg Baker: AFP

Fotó: AFP

A litván városban található az egyetlen fedett velodrome a teljes Baltikumban, ami még 2008-ban épült. Felmerülhet a kérdés, hogy miért látogat ilyen pályakerékpáros peremterületre a BL, de a sportágnak valójában komoly hagyományai vannak az országban. A kétszeres világbajnok Simona Krupeckaité egyértelműen a legnagyobb név, aki ugyan Mallorcán csak a 11. helyen zárta a sprintet, mégis pozitív érzésekkel távozott a nyitányról:
“Nagyszerű tapasztalat volt az első mallorcai állomás. Ez az új sorozat tényleg összehozza a legjobbakat és igazi drámát hoz. Felkészültnek érzem magam a hétvégi versenyre, alig várom a kezdést. Ritkán jönnek ide a világ legjobbjai, úgyhogy szerencsések vagyunk, hogy Panevézysbe látogat a mezőny és a szurkolóink előtt versenyezhetünk.”
Rajta kívül két honfitársa Vasilijus Lendel és Olivija Baleisyte áll még rajthoz, közülük az utóbbi ráadásul jól is áll, jelenleg a harmadik a női endurance mezőnyében.
„Az első állomáson minden jól alakult, úgyhogy nagyon várom a második versenyt. Fiatal korom óta álmodok arról, hogy ilyen nagy eseményen tekerhessek hazai pályán. Remélem, hogy a szurkolóink támogatnak majd és hihetetlen hangulatot varázsolnak.”
picture

Stefan Bötticher

Fotó: SWPix

Karácsonyi bónusz

Nem csak a litván versenyzők lehetnek azonban különösen motiváltak a hétvége előtt. Mint azt nyilatkozataikban többen is kiemelték, a Bajnokok Ligájában a pénzdíjak jóval magasabbak a sportágban megszokottnál, így egy hosszú szezon végén is megéri minden egyes pozícióért megküzdeni. Bötticher például „karácsonyi bónusznak” nevezte az így bezsebelhető összeget.
„Azért elég józannak gondolom magam, valószínűleg inkább félreteszem megtakarításnak a nyugdíjas évekre. Nem az a fajta vagyok, aki egyből kocsit vesz belőle. Ami viszont tényleg rengeteget számít, az a tévés megjelenés – ez sokat jelent a szponzoroknak, így nekünk is nagyon előnyös.”
Böttichernek és a többieknek ezt követően még három állomáson lesz lehetősége összegyűjteni a bejglire és karácsonyfára valót: a mezőny jövő héten két versenynapot is teljesít Londonban, hogy aztán egy héttel később Izraelben záruljon a Bajnokok Ligája első szezonja.
Ne siessünk azonban ennyire előre, élvezzük ki előbb a hétvégi programot, ami szombaton 17:30-kor kezdődik és természetesen az egész eseményt élőben mutatjuk az Eurosport1-en és az Eurosport Playeren is!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés