Az olimpiai bajnok Gulyás Michelle nélkül utazik a litvániai világbajnokságra a magyar öttusa-válogatott
Öttusa-vb - Öt-öt női és férfi versenyző, Guzi Blanka, Bauer Blanka, Mészáros Emma, Eszes Noémi és Erdős Rita, illetve Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs, Tamás Botond és Bőhm Csaba képviseli a magyar színeket az augusztus 27. és 31. közötti, kaunasi öttusa-világbajnokságon.
Gulyás Michelle-nek köszönhetően hatodszor is felcsendült a Himnusz egy párizsi díjátadón
Videó forrása: Eurosport
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnökségének csütörtök délutáni döntéséről Belák János, a felnőtt- és utánpótlás válogatottért felelős sportszakmai vezető tájékoztatta az MTI-t.
"A lehető legerősebb csapattal, alapjában a madridi Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt versenyzőkkel veszünk részt a világbajnokságon" - mondta a kapitány, majd hozzátette, hogy a június végén edzésen kézsérülést szenvedett, majd megoperált Gulyás Michelle edz, készül, de az UTE olimpiai bajnoka és a felkészítő stáb közösen úgy döntött, hogy nem vesz részt a litvániai vb-n.
Belák azt is elmondta, mivel az egyéni selejtezőből országonként négyen-négyen juthatnak az elődöntőbe, a magyar versenyzők közül - amennyiben valamennyien kiharcolják a továbbjutást -, előnyt élveznek azok, akik az Európa-bajnokságon vagy a világkupa-sorozatban érmet szereztek.
A nőknél így automatikusan továbbjuthat az Eb-bronzérmes Bauer Blanka és a világkupa-döntőben bronzérmes, tavaly vb-ezüstérmes Guzi Blanka, a többiek között továbbjutás elérése esetén a pontszám dönt. A férfiaknál az Eb-ezüstérmes Koleszár Mihály élvez előnyt a továbbjutáshoz szükséges helyezési szám elérésekor.
(MTI)
Borítókép: A későbbi második Koleszár Mihály az öttusázók budapesti világkupaviadalán a lövészetes futás döntőjében a BOK Csarnokban 2025. április 26-án. MTI/Hegedüs Róbert
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/11/4025488-81647408-2560-1440.jpg)
Fantasztikus zárás: Gulyás Michelle olimpiai bajnok, Guzi Blanka 4. öttusában!
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés