Az olimpiai negyedik öttusázó Guzi Blanka kíváncsi az új formátumú világkupára, jobban izgul, mint Párizs előtt

Jobban izgul az első új formátumú, lovaglás helyett már akadálysporttal sorra kerülő öttusa világkupa előtt, mint az olimpiát megelőzően - többek között erről beszélt az idénynyitó kairói versennyel kapcsolatban az MTI-nek a párizsi ötkarikás játékokon negyedik helyezett Guzi Blanka.

Fantasztikus zárás: Gulyás Michelle olimpiai bajnok, Guzi Blanka 4. öttusában!

Videó forrása: Eurosport

"Hosszabb pihenő után szeptemberben tértem vissza az öttusához, és úgy döntöttünk, hogy erőteljesebb lesz a miskolci jelenlétem. Az egyesületnél Erdélyi Péter személyében lett erőnléti edzőm, és a felkészülésemet segíti Járosi András gyógytornász-manuálterapeuta is" - mondta a DVTK 25 éves világbajnoka, és hozzátette, hogy az új tusával csak október végén-november elején kezdett ismerkedni, addig az volt a cél, hogy felkészítsék a testét az akadálysportra (OCR).
"Addig csak néztem az elemeket, barátkoztam a szerrel, majd december elején Kottman Bence OCR-versenyző és edző irányításával megkezdtem a felkészülést. Az öttusa szövetségtől Miskolc kapott egy edzőketrecet, amit az itteni egyesületek használhatnak, és kezdetben heti egy, aztán két alkalommal gyakoroltam az új sportágat" - mesélte Guzi Blanka, majd elárulta, hogy az elején fél óra volt egy-egy foglalkozás, később már egy óra, de az elemek között van pihenő, egy kis elméleti oktatás, amikor a kérdéseire is választ kap.
"Úgy éreztem, nagyon gyorsan tanulok, a vártnál gyorsabban álltam rá az OCR-re. Az akadálypályán csak kétszer jött le a bőr a tenyeremről, ami nem vészes, vannak, akik sokkal rosszabbul jártak. A nehézséget az a két új függeszkedő elem jelenti, amelyet idén hoztak be az akadálysportba. Az egyik már megy, a másik nem nagyon. Persze, az is gond, hogy nagy elvárásaim vannak magammal szemben, türelmetlen vagyok" - ismerte el, pedig február elején győzni tudott a lengyelországi nyílt bajnokságon, amit elsősorban tapasztalatszerzésnek szánt, újra akarta érezni a versenyhangulatot, mivel az olimpia óta nem versenyzett.
"Örülök, hogy elindultam, ott teljesítettem először a teljes OCR-pályát, vagyis egybefüggően a nyolc elemet. Bevallom, az ötödiknél-hatodiknál éreztem, hogy kezd fogyni az erőm" - mondta.
Guzi Blanka elárulta, hogy a lovaglás hobbiként megmaradt az életében, Miskolcon van egy lova, amelyet ő gondoz, és heti két-három alkalommal lovagolni is tud.
picture

Guzi Blanka (b) és Gulyás Michelle a női öttusázók elődöntője, a lövészetes futás versenyszám után a célban a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 10-én. A két magyar versenyző bejutott a döntőbe. MTI/Czeglédi Zs

Fotó: MTI

"Az, hogy a lovaglás megmaradt az életemben, segít abban, hogy kiegyensúlyozott legyek, mert így nem érzem, hogy elvettek valamit. Némi nehézséget jelent ugyan az ingázás Miskolc és a főváros között, de bizonyos számok gyakorlása miatt Budapesthez is kötődöm. Vezetőedzőm, Kállai Ákos feladata, hogy a lehető legjobban koordinálja az edzéseimet" - fogalmazott.
Guzi Blanka nagyon kíváncsi az első új versenyre, jobban izgul, mint az olimpia előtt. A rajtig igyekszik azt erősíteni magában, hogy ne legyenek nagy elvárásai, tekintse erőfelmérőnek a világkupát.
"Mivel a lengyelországi verseny kicsi, egynapos volt, Kairóban szeretnék három pályát teljesíteni. Ez azt jelentené, hogy a selejtező és az elődöntő után bejutottam a döntőbe is" - mondta.
A keddtől szombatig tartó egyiptomi nyitány után a vk-sorozat április 22. és 26. között Budapesten folytatódik, majd május 7. és 11. között a bulgáriai Pazardzsikban találkozik a nemzetközi mezőny a harmadik fordulóban.
A vk-döntőre július 4-6-án Alexandriában kerül sor, ahol a rákövetkező héten - öt korosztály számára - váltó-világbajnokságot rendeznek. A felnőtt vb egyéni és egyben csapatversenyeit augusztus végén a litvániai Druskininkaiban bonyolítják le, az Európa-bajnokságnak pedig Madrid ad otthont július utolsó teljes hetében.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés