Foci

A címvédő Bayern München házigazdaként 3-2-re kikapott a Paris Saint-Germaintől a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai, első mérkőzésén.
„Próbáltam nem túl finoman, de nem is keményen odalépni Messinek” Óscar Mingueza egyike azoknak a fiataloknak, akiknek bizalmat szavazott Ronald Koeman a Barcelonában. A hátvéd élt a sérülések adta lehetőséggel, és betömte a védelemben tátongó (egyik) foghíjat.
Pep Guardiola a keddi első mérkőzést követően, melyen együttese a 90. percben harcolta ki a győzelmet, úgy fogalmazott, hogy nyilván jobb nyerni, mint döntetlennel zárni, így természetesen megkönnyebbült a találkozó végén.
Napközben felröppent a hír, hogy Király Gábor is esélyes arra, hogy a kedden menesztett Petry Zsolt utódja legyen a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzői posztján, a Bundesliga mostani idényéből hátralévő hét mérkőzésre. Később Király megerősítette, hogy megkeresték a német fővárosból, ő azonban nem vállalta a feladatot.
"Megtisztelő, hogy újra felvetődött a nevem a klubnál, de jelen helyzetben sajnos nem mondhattam igent a felkérésre. Napi szinten rengeteg a teendőm a Király Sportegyesülettel és a sportlétesítménnyel, most nem tudtam volna ezt magam mögött hagyni" - fogalmazott a lapnak a kapus.
Magyarország három helyet javítva a 37. a FIFA világranglistáján.
Ronaldo és Dybala a dobogóra lőtte a Juventust. A listavazető Internazionale a Sassuolo, míg a címvédő Juventus a Napoli ellen tudott nyerni az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik, illetve 28. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésein.

Kerékpár

Így nyert Flandriát a cuki kis pszichopata – Asgreen útja az első nagy klasszikusig
Patrick Lefevere, a QS csapatfőnöke azt mondja, Kasper Asgreen az egyetlen dán versenyző, akit az elmúlt években nem ajánlott a figyelmébe sportigazgatója, Brian Holm. A főnök úgy emlékszik, Bjarne Riis volt az, aki megemlítette neki, hogy a tehetséges dán fiút mindenképp le kéne szerződtetnie.
Philipsen nyerte a Scheldeprijst, Baszkföldön pedig a szlovénok parádéztak.
Bár a két szlovén versenyző - szigorúan a másodperceket nézve - nem adott vészesen sokat a közvetlen riválisoknak, mégis az volt az ember érzése, főleg az utolsó emelkedő 20%-os részein, hogy ők ketten más ligában játszanak.

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

Tenisz

Botrány Bogotában. Nem elég, hogy elloptak egy játékot az ausztrál teniszezőről, utána még jól ki is oktatták, mire kellene figyelnie.
A 15. helyen kiemelt orosz Veronika Kudermetova kétszettes győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe a Charlestonban zajló, 565 ezer dollár (175 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán. Egyesben meglepetésre már a 32 között kiesett a második kiemelt amerikai Sofia Kenin. A tavalyi Australian Open bajnokát honfitársa, a 79. helyen álló Lauren Davis verte meg.

További hírek

Váratlanul visszavonult Hosszú Katinka egyik nagy ellenfele. Mindössze három úszónő tudta a történelemben a 200 vegyest 2:07-es időn belül teljesíteni – ő az egyikük.
Pályafutása csúcsán és egy évvel a pekingi téli olimpia előtt megvált edzőjétől, Livio Magonitól a női alpesisí-világkupa idei összetett győztese, Petra Vlhova.
Csütörtökön kezdődik a férfi golfozók idei első Major tornája, a Masters, amelyen bár Tiger Woods nem vesz részt, viszont potenciális esélyesből nincs hiány.
22 szexuális zaklatásos per után már a Nike-nak is kínos lett az irányító A Nike felfüggeszti Deshaun Watson, a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Houston Texans szexuális zaklatással vádolt irányítójának támogatását.
A címvédő olasz Antonino Pizzolato nyert összetettben a férfiak 81 kg-os kategóriájában, ugyanitt Kmegy Máté lökésben kiesett a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
A MOL-Pick Szeged kettős vereséggel búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájától, miután a nyolcaddöntő szerdai visszavágóján 33-28-ra kikapott a címvédő német THW Kiel otthonában.
Dublin az első rendező város, amely nem garantálja a szurkolók jelenlétét stadionjában a tavalyról idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein.
A két legjobb magyar női vízilabdacsapat derbijén az UVSE diadalmaskodott, megszerezve a pályaelőnyt a Dunaújváros elleni bajnoki döntőre.