Többen is bojkottálták a bojkottot, Los Angelesben tűnt fel az évszázad sportolója

Az év elején reménykedni lehetett abban, hogy a keleti blokk országai és főként a Szovjetunió részt vesznek az olimpián. Azonban az idő előrehaladtával a nemzetközi viszonyban nőttek a feszültségek: például Gromiko szovjet külügyminiszter nem kapott leszállási engedélyt az Egyesült Államokban. A személyes sérelmek hatására, illetve azon a téves elméleten elindulva, hogy az olimpia kudarca Reagan újraválasztási esélyeit csökkenti, végül a Szovjetunió bejelentette: „a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé a szovjet sportolók részvételét." Persze a szocialista országok olimpiai bizottságai komoly nyomás alá voltak helyezve, főleg, hogy a biztonság terén félreinformálták őket. Pedig Los Angeles a kiadások csaknem harmadát költötte a biztonságra.

A bojkott bejelentése után a nyugatiak zöme azt gondolhatta, hogy a kommunista államok mindegyike távol marad. Ez majdnem így lett. Nem meglepő módon Jugoszlávia ott volt Los Angelesben, hiszen a szovjet blokk még évtizedekkel korábban kitagadta az országot a belső köreiből. Ami meghökkentőnek számított, hogy a blokk legkeményebb diktatúrája, Ceaușescué, megtagadta a szovjetek bojkottját és a románok az egyik legnagyobb nyertesei voltak az olimpiának. 20 aranyéremmel az éremtáblázat harmadik helyén végeztek, úgy hogy az előző tíz olimpián összesen szereztek 28-at. 1952 után Kína is újra indulhatott, mivel a NOB rendezte a közte és Tajvan között fennálló feszültséget (1949-ben az akkori kínai kormány a forradalomkor ide emigrált és a nemzetközi közösség őket ismerte el legitim kínai kormánynak), így a hivatalosan Kínai Köztársaság néven ismert Tajvan Tajvanként, a Kínai Népköztársaság pedig Kínaként vett részt az olimpián.

Jesse Owens 1936-os teljesítménye sokáig megközelíthetetlennek tűnt, egészen 1984-ig. A 24 éves Carl Lewis négy számban indult el atlétikában: 100, 200 és 4x100 méteres síkfutásban és távolugrásban. 9,9-et ért el 100-on, 19,8-at 200-on és 854 cm-t az egyetlen ugrószámában. Ezzel igencsak megalapozta az egyedülálló karrierjét. Csak néhány számadat: négy olimpián vett részt, kilenc aranyérmet nyert, zsinórban négy olimpián nem talált legyőzőre távolugrásban és nem mellesleg összesen nyolcszoros világbajnok (négy részvételből). Azonban egy nagy csalódás mégis végig kísérte a karrierjét, mégpedig az, hogy nem tudott világcsúcsot ugrani távolugrásban. Mike Powell a tokiói világbajnokságon 1991-ben a kavargó szélben 895 cm-t ugrott, míg Lewis öt érvényes ugrásának átlaga 883 cm volt (891 volt a legnagyobb). De így sincs oka panaszra, hisz a NOB az évszázad sportolójává választotta.

Mondták ezt az amerikaiak, miután 1968 után újra az éremtáblázat élén zártak. 83 aranyat szereztek, ez az 1980-as szovjet csúcsnál is több (80). Mivel távol maradtak a szovjetek, így tornában az amerikaiak tudtak jeleskedni, a kubai bokszolók hiányában az amerikaiak léptek előre. Persze a hagyományos „amerikai” sportokban is domináltak, mint az úszás és az atlétika. A hazai rendezés szenzációja pedig az, hogy körülbelül 550 millió dollárba került a játékok rendezése és habár különböző források más számadatot közölnek, de az biztos, hogy több, mint 200 millió dolláros haszonnal jöttek ki az egészből, ami mai szemmel nézve egészen hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban Peter Ueberroth főszervező munkájának köszönhető, aki vállalkozói szemszögből nézte az olimpiát. Az 1932-es létesítményeket „csak” korszerűsítette, míg bevételi oldalon szponzori bevételek, televíziós jogdíjak, belépők ára és az, hogy a fáklyaváltóba az emberek bevásárolhatták magukat tette lehetővé ezt a hihetetlen nyereséget.

Az 1980-as években a NOB berkein belül megindult egyfajta nyitás a profi sportolók felé, persze így is szigorúak voltak a korlátozások. A legnagyobb változás a Nemzetközi Teniszszövetségben indult el. Minden 20 év alatti sportoló részt vehetett az olimpián, de ekkor már bemutató torna volt a profik részére. Erre rátett még egy lapáttal az Amerikai Teniszszövetség, akik korhatár nélkül engedték részt venni az olimpián a teniszezőket. Így lett a férfiaknál a győztes Stefan Edberg és a nőknél egy bizonyos Steffi Graf. Utóbbi „bemelegített” 1988-ra, amikor női egyesben megcsinálta egy év alatt az arany slamet, azaz megnyerte a négy nagy Grand Slam-tornát és olimpiai bajnok lett. Érdekességképpen, a kosarasoknál NBA-sztárok nem vehettek részt az olimpián, de egyetemisták igen. 1984-ben feltűnt egy tehetséges egyetemista, egy bizonyos Michael Jordan, aki már olimpiai bajnokként kezdte meg Bullsos pályafutását, a többi pedig történelem…

Sajnos a magyar küldöttségnek 1920 után másodszor is távol kellett maradnia az olimpiától, de Moszkva nem volt tétlen, hiszen válaszjátékokat hozott létre, aminek a neve a Barátság Versenyek volt. Ehhez végül 65 ország csatlakozott, ám az itteni magyar érmesek sokáig nem kaptak életjáradékot eredményeik után, csak az évszázad véégn korrigálták ezt. Talán a legnagyobb név, aki egyértelműen olimpiai aranyérem-esélyes lett volna, az Fábián László öttusázó volt, aki egyéniben és csapatban is nyerni tudott ezen a versenyen.

Forrás: olimpia.hu1 | olimpia.hu2 | Britannica1 | Britannica2 | Nemzeti Sport | New York Times