Maroknyi orosz és fehérorosz sportoló lesz ott a párizsi olimpián semleges színekben
Összesen 15 orosz és 16 fehérorosz sportoló vesz részt semleges színekben a jövő pénteken kezdődő párizsi olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön hozta nyilvánosságra név szerint, hogy kik fogadták el a felkínált meghívást, a lista egy-egy fővel csökkent a múlt heti közléshez képest.
Daniil Medvedev
Fotó: Getty Images
A 15 orosz sportoló közül hét teniszező, a legnagyobb sztár a US Open-győztes Daniil Medvedev, rajta kívül ott lesz a francia fővárosban a Roland Garroson elődöntős Mirra Andreeva, valamint az éppen a budapesti tenisztornán szereplő Diana Shnaider.
Teniszen kívül még kerékpározásban, kajak-kenuban, úszásban és tornában lesz orosz sportoló. Fehéroroszország birkózásban, súlyemelésben és tekvondóban képviselteti majd magát az ötkarikás játékokon.
Az Ukrajnában zajló katonai invázió miatt Oroszország és Fehéroroszország a csapatsportágakban nem vehet részt az olimpián, és a két ország versenyzői az egyéni sportágakban is csak semlegesként indulhatnak.
Minden kvalifikált sportolónak át kellett esnie a NOB által kijelölt háromtagú testület átvilágítási folyamatán. A kritériumok közé tartozott, hogy nem támogatta nyíltan az ukrajnai háborút, és nincs kapcsolata semmilyen katonai vagy biztonsági szervezettel.
Három éve, Tokióban 330, illetve 104 fős volt a két ország ötkarikás delegációja.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)