Vallott a korábbi világbajnok: Utasítottak, hogy elveszítsem az olimpiai elődöntőt

Minich Réka

Frissítve 28/08/2022 - 16:04 GMT+2

Senkinek nem okozhat nagy meglepetést, hogy Kínában a legfontosabb az olimpiai arany, és ezért mindent hajlandóak beáldozni. Most az egykori tollaslabda-világbajnok Ye Zhaoying vallott arról, hogy 2000-ben utasításba kapta, hogy a lehető legrövidebb idő alatt bukja el a honfitársa elleni olimpiai elődöntőt.

A sydney olimpia dobogója

Fotó: Eurosport

Ye Zhaoying 48 éves és már évek óta Spanyolországban él. Ennek ellenére csak most volt hajlandó először részletesen elmesélni, hogy a kínai vezetők hogyan parancsolták meg neki, hogy kapjon ki az olimpiai elődöntőben honfitársától, hogy annak a legnagyobb esélye legyen a döntőben legyőzni a dán Camilla Martint.
Az olimpia mindenki számára a legfontosabb verseny, éppen ezért igazán tragikus, amikor semmit nem tehetsz, mert a rendszer úgy döntött, hogy nem neked kell nyerned.
2000-ben, Sydneyben két kínai versenyző is bejutott az elődöntőbe; Ye Zhaoying ellenfele Gong Zhichao volt. A másik ágon a nagy esélyes dán Camilla Martin jutott a döntőbe, aki végül csak az ezüstérmet tudta megnyerni. A kínai vezetők tettek róla, hogy a lehető legkisebb esélye legyen a döntőben.
Az elődöntő előtti este egészen egyszerűen közölték Zhaoyinggal, hogy két játszmában ki kell kapnia, de úgy, hogy az senkinek ne tűnjön fel. Így Gong Zhichao pihenten vághatott neki a döntőnek, ahol sikerült is nyernie.
picture

Ye Zhaoying

Fotó: AFP

„Kínát csak a végső győzelem érdekelte. Egy olimpia mindennél fontosabb nem csak az edzőknek, de a sportvezetőknek is. Mindig előre kitűzik, hogy hány aranyat várnak el. Mindenki számára fontos, hogy ne teljesítsenek az elvártnál gyengébben, mert azért a minimum, hogy kirúgják őket. Ezért semmi se szent számukra, bőven belefér, hogy néhány meccset előre elintézzenek.
Egyszerűen előre eldöntötték, hogy nekem lenne kisebb esélyem Camilla ellen, ezért el kell veszítenem az elődöntőt, de az is fontos volt, hogy Gong Zhichao nehogy elfáradjon. Két szett jutott nekem, de még arra is figyelnem kellett, nehogy másnak feltűnjön, hogy előre el volt döntve minden.
Egyszerűen csak kaptam egy parancsot és ennyi. Azt is közölték velem, hogy ugyanazt a pénzjutalmat fogom kapni, mintha aranyat nyertem volna. Ez persze nem vigasztalt, én a végső győzelemért indultam.
Ha megnyertem volna az elődöntőt, aztán a döntőben kikapok, akkor az egész országom számára áruló lettem volna. Senkit nem érdekelt volna, hogy előtte világbajnok voltam, csak az olimpia számít.”
„Láttam, hogy a kínaiak milyen furcsa meccseket játszanak, és nem csak az olimpián tűnt ez fel, hanem már sokkal korábban is. Persze akkor nagyon feldúlt az egész, de ha belegondolok teljesen igazuk volt. Tudtam, hogy Gong Zhichao ellen nem lett volna esélyem és végül ez a döntőben be is igazolódott. Tudták ezt ők is, így ezt a rendkívül sportszerűtlen módszert választva biztosították az aranyérmüket. – mondta Camilla Martin, az ezüstérmes.
picture

Camilla Martin

Fotó: AFP

Ye Zhaoying úgy érezte, hogy semmi esélye sincs felszólalni a döntés ellen, hiszen az egész rendszer ellene dolgozott. Kénytelen volt elfogadni a helyzetet, de aztán néhány év múlva a férje - Hao Haidong, korábbi válogatott focista – mégis kiállt a nyilvánosság elé.
„Mindketten a rendszer áldozatai voltunk, egy olyan rendszeré, ami semmit nem tett az igazságért. Nem igaz, hogy csak így lehetett nagy bajnokokat nevelni, egy civilizált, demokratikus országban sokkal jobb eredményeket tudtunk volna elérni.
Kína szerint árulók vagyunk, de soha semmi rosszat nem tettünk a kínai emberek ellen, csak felszólaltunk a rezsim visszásságai ellen. Mióta kiálltunk a nyilvánosság elé, azóta a családtagjaink és barátaink is elfordultak tőlünk. Most Spanyolországban élünk, kit tudja mi történne, ha hazamennénk. Gondolom, rögtön lecsuknának és példát statuálnának velünk, de még az is lehet, hogy kivégeznének.”
Az interjút készítő dán TV2 Sport csatorna hivatalos formában megkereste Kína dániai követségét, akik szerint a Kína-ellenes sportoló szavai választ sem érdemelnek. Természetesen ebben semmi meglepő sincs, hiszen a sportoló házaspár emigrálása óta mindent megtesznek, hogy korábbi eredményeiket mindenhonnan kitöröljék.
Ye Zhaoying végül bronzéremmel zárta az olimpiát, de persze ez semmin nem változtat:
„Végül megnyertem a bronzmeccset. Az már teljesen sportszerű meccs volt, ami tipikus, hiszen Kínában senkit nem érdekel egy bronz.”
Forrás: TV2.dk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés