Az olimpiák történetének legszorosabb küzdelmét hozta a két szuperhatalom csatája

A Szovjetunió 1952-ig nem indult olimpiai játékokon, de a helsinki olimpiától kezdve egyből az éremtáblázat élmezőnyébe került. Eleinte még váltakozó sikerrel vívták meg párviadalukat az amerikaiakkal, az első öt olimpiából háromszor az USA, kétszer a szovjetek nyertek több aranyérmet.

1972-től kezdve azonban állandósul a szovjet dominancia, mivel ők sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az olimpia sportágak fejlesztésére, illetve a többi szocialista országhoz hasonlón kijátszották az ekkor még létező amatőr szabályt, gyakorlatilag minden profi szinten teljesítő sportolójuk amatőrnek volt elkönyvelve, hogy indulhasson a játékokon. Ennek következménye, hogy 1972 és 1992 közt rendre megnyerték az éremtáblázatot, kivéve persze az 1984-es los angelesi olimpiát, amit bojkottáltak. A többi szocialista ország is hasonlóan járt el, így általában sokkal sikeresebben szerepeltek, mint a sokszor nagyobb gazdasági erővel, és nagyobb népességgel rendelkező nyugatiak. Így az USA-nak inkább az NDK-val kellett megküzdenie a második helyért, és ezt a küzdelmet 1976-ban és 1988-ban is elvesztették.

A barcelonai olimpián még kitartott a volt szovjet sportgépezet lendülete, de 1996-ban már az USA előzni tudott a hazai pályán, Atlantában megrendezett olimpián. Innentől úgy nézett ki, hopgy az amerikaiak évei következnek, ez így is lett, de ahogy a világpolitikában, úgy az olimpiákon is hirtelen megjelent egy új rivális, Kína.

Kína 1984 előtt politikai okokból több, mint 30 évig nem indult a játékokon, Az USA-val való enyhülés jegyében azonban az 1984-es los angelesi játékokon azonban már elindultak, pont azon, amit a többi, Szovjetunióval szövetséges szocialista országok bojkottáltak.

Már 1984-ben 16 aranyérmet nyertek, és a következő három olimpiából kétszer is hasonlóan teljesítettek, de 2000-ben, Sydney-ben már 28-at nyertek, majd Athénban az oroszokat megelőzve a második helyen végeztek, és mindössze négy arannyal nyertek kevesebbet, mint az USA.

Ekkor már egyértelműen látszott, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy a következő, hazai rendezésű olimpián megelőzzék az amerikaiakat. Ez meg is történt, Kína 48 aranyérmet szerzett, ilyen sokat egyetlen ország sem tudott nyerni, amióta a szovjetek 1998-ban 55-öt nyertek. Kína ezzel simán megnyerte az éremtáblázatot, hiszen 12 arannyal többet nyert, mint az USA.

A következő két olimpián az amerikaiak visszaszerezték trónjukat, egyrészt ők is több aranyat nyertek, mint a korábbi játékokon, másrészt Kína se tudta azt az eredményességet hozni, amit Pekingben. Ez valamennyire érthető, gyakran előfordul, hogy egyes országok túlteljesítenek a hazai rendezésű olimpiákon, és később az ott elért szintet már nem tudják megugrani. Az amerikaiak Londonban és Rióban is viszonylag simán nyerték a két szuperhatalom közti párviadalt, az aranyérmek számában előbbit 46-38-ra, az utóbbit, 46-26-ra nyerték, sőt Rióban még a britek is megelőzték Kínát 27 arannyal.

Az idei tokiói olimpia minden idők egyik legszorosabb versenyét hozta az Egyesült Államok 39, Kínai pedig 38 aranyérmet nyert. Ilyen szoros verseny csak az első, 1896-os játékokon volt az éremtáblázat élén, akkor az USA 11, a házigazda görögök pedig 10 aranyat nyertek. Athénban azonban még csak 46 olimpiai bajnoki címet (akkor még nem járt arany a győzteseknek) osztottak ki, így sokkal könnyebben létrejöhetett ilyen szoros harc az elsőségért.

Pedig Kína gyakorlatilag az egész olimpia alatt előnyben volt. Az amerikaiak az utolsó napon azonban három aranyérmet is nyertek: egyet pályakerékpárban, győzni tudott a női kosárlabda, valamint a női röplabda-válogatottjuk is, miközben Kína arany nélkül maradt a zárónapon, ami érthető, hiszen ekkor már nagyon kevés érmet osztanak ki.

Azt megszokhattuk az elmúlt pár olimpián, hogy Kína az első héten vezeti az éremtáblázatot, és az USA a második héten dolgozza le a hátrányát. Ez a sportágak időrendje miatt van, egyszerűen az első héten több Kína által dominált sportágban, míg a másodikon több az amerikaiknak kedvező versenyszámot rendeznek.

De mi változott az előző két olimpiához képest, ami miatt az amerikaik csak az utolsó pillanatban tudták ledolgozni a hátrányukat? Kína ugyan jobban szerepelt, mint Rióban, de gyakorlatilag hozta a londoni szintet, most pontosan ugyanannyi aranyat nyertek, mint 2012-ben. Az amerikai teljesítettek rosszabbul, mint az előző két olimpián. 2012-ben és 2016-ban egyaránt 46-ot nyertek, most héttel kevesebbet.

A két ország szereplésének vizsgálatakor elsődlegesen azokat a sportágakat kell nézni, amelyekben a legsikeresebbek, ugyanis az aranytermésük jelentős része ezekből a sportágakból származik.

A kínaiak két legeredményesebb sportága most is, mint ahogy az elmúlt három olimpián, a műugrás és a súlyemelés volt. Előbbiben a megszerezhető nyolc aranyból hetet sikerült megnyerniük, utóbbiban pedig 14-ből hetet, ami az eddig legjobb szereplésük súlyemelésben. A további sikeres sportágaik közül tornában és asztaliteniszben tartották a riói négy aranyérmes szintet, lövészetben viszont egy helyett négyet, úszásban pedig egy helyett hármat nyertek.

Ezenkívül a riói 10 helyett most 13 sportágban tudtak aranyat nyerni, ez is hajaz a londoni szereplésükre, amikor ez a szám 12 volt.

Az amerikaiak hagyományosan két legsikeresebb sportága az olimpiákon az úszás és atlétika, pont az a két sportág, amely világviszonylatban is a legnagyobb figyelmet kapja az ötkarikás játékokon. Tokióban pont ebben a két sportágban teljesítettek gyengébben. Persze ez a „gyengébb” szereplés relatív, és a korábbi szerepléseik viszonylatában értendő.

Úszásban 11 aranyat nyertek (Rióban és Londonban ez a szám egyaránt 16 volt), ez elsősorban az ausztrál úszónők tarolásának köszönhető. Atlétikában még rosszabbul teljesítettek, igaz nagyon magasan volt a léc, hiszen a riói 13 arany amerikai mércével is egy kiemelkedő teljesítmény volt. Most viszont csak hetet sikerült nyerni, különösen a sprintereik teljesítettek nagyon gyengén, ahol nem csak az aranyak, de az érmek terén is alulmaradtak a korábbi olimpiákhoz képest, emellett az ügyességi számok sem hoztak annyit, mint öt éve.

Kínának nagyon nehéz megverni az amerikaikat, hiszen atlétikában és úszásban még úgyis sokkal több aranyérmet lehet nyerni, hogy az USA messze nem dominálja olyan szinten ezeket a sportágakat, mint Kína a műugrást és súlyemelést. Előbbi kettőben összesen 85 éremosztó szám volt Tokióban, míg az utóbbi kettőben 22. Emellett az amerikaiak a csapatsportágakban is erősebbek.

Ezeket a különbségeket Pekingben úgy tudták kompenzálni a kínaiak, hogy például tornában, amiben 4-5 aranyat szoktak nyerni, 11-et nyertek. Ez a sportág azonban mostanában sokkal sokszínűbb annál, hogy egy ország ennyire leuralja, sőt az amerikaiak is elég sikeresek benne.

Persze az olimpiai eredményességet nem csak a klasszikus éremtáblázat méri, annak ellenére, hogy általában mindenki ezt figyeli. Azért fontos az érmek száma is, hiszen ez jobban jelzi, hogy mennyire mély egy küldöttség. Érmek számában azonban eddig esélytelen volt, hogy Kína megelőzze az Egyesült Államokat, most is 113-88 volt az éremcsata végeredménye, és még Pekingben is 12-vel többet nyertek az amerikaiak. Nyilván azért, mert a kínai sportgépezet egy viszonylag gyorsan felépített valami, aminek esetében arra fókuszáltak, hogy elsősorban azokban a sportágakban legyen nagyon sikeresek, ahol viszonylag gyorsan lehet sok aranyérmet nyerni. Az amerikai sport viszont egy sok évtizedes, sőt most már egy évszázados fejlődés eredménye.

Az éremtáblázat esetében sajnos még nem hirdethetünk az örökkévalóságnak szóló végeredményt. A modern sportban sajnos előfordul, hogy doppingvétség miatt elvesznek egy-egy aranyat. Igaz, ha egyet vesznek el az amerikaiktól (vagy eggyel többet, mint Kínától) akkor még ők nyernek, hiszen azonos aranyszám esetén a több ezüst dönt, amiből nekik van több, szóval a nagy változáshoz kettő kéne, de a sport tisztasága érdekében reméljük, hogy már nem lesz ilyen változás.