2012-ben az olimpiát Londonban rendezték meg, immáron harmadik alkalommal 1908 és 1948 után. A pazar, igazán angolosra sikerült megnyitó ünnepség már jelezte, hogy egy emlékezetes olimpia elé nézünk. Születtek hihetetlen eredmények, de történtek kellemetlen szituációk is…

1. Rossz zászló, érdekes himnusz. Kardvívásban az olimpiai bajnok Szilágyi Áron ceremóniáján a magyar himnusz egy érdekes, torz verziója hangzott el, a későbbiekben a magyar csapat kérésére lecserélték a helyes dallamra. Viszont Észak-Korea esetében már nagy port kavart a szervezők figyelmetlensége. A játékok nyitó napja előtt a női labdarugó torna már elkezdődött, többek között az Észak-Korea – Kolumbia mérkőzéssel. Egy órával csúszott a kezdés, ami egy óriási bakinak volt köszönhető, ugyanis a digitális kijelzőn, amikor az észak-koreai játékosokat mutatták be, véletlen a dél-koreai zászlót rakták be melléjük. Tiltakozásul az ázsiai ország játékosai bevonultak az öltözőbe és nem voltak hajlandók visszajönni játszani. Komoly diplomáciai procedúra után a szervezőbizottság bocsánatot kért az észak-koreai illetékesektől, akik végül ezt elfogadták, így jókora késéssel elkezdődött a mérkőzés, amit egyébként 2-0-ra megnyertek a koreaiak.
2. A nők olimpiája. 1896 óta rendkívül sokat változott a nők helyzete és megítélése nemcsak az olimpiákon, hanem az egész világban. Az újkori olimpiák megálmodója, Coubertin báró elképzelhetetlennek tartotta a nők részvételét a játékokon, mivel akkor a játékok érdektelenek lennének, és szerinte a nők feladata a férfiak sportsikereinek megtapsolása volt. 2012-re merőben más lett a helyzet. Megjelent a női boksz, illetve a több mint 10 ezer olimpikonból 4847 volt nő. A legjobb példa az Amerikai Egyesült Államoknál szemléltethető: 530 versenyzőjükből 269 volt nő, vagyis nem a férfiak voltak többségben. Nemhiába tartották azt a 2012-es játékokról, hogy a nők olimpiája. És a végére hagytam a legerősebb érvet, ugyanis a 204 résztvevő ország mindegyike delegált női sportolót, ami sokáig elképzelhetetlen volt az olyan, a női sportot háttérbe szorító országok miatt, mint Szaúd-Arábia.
Olympic Games 2020
Várható volt: A paralimpiáról is kizárják a nézőket
16/08/2021 13:18

Matthew Emmons

Fotó: AFP

3. Átok vagy pszichológiai eset? Matthew Emmons sportlövő története kevéssé ismert. 2004-ben Athénban megbabrálták a puskáját és a barátjáét kellett kölcsön kérnie, amivel nyert a kisöbű sportpuska (fekvő) kategóriájában. Pár nap múlva a kisöbű sportpuska összetett számában egy lövés volt hátra és három ponttal vezetett (a tökéletes lövés 10 pont), ám jött az elképzelhetetlen, nullát lőtt. Visszaesett egészen a nyolcadik helyig. 2008-ban ugyanebben a számban hasonló szituáció alakult ki. Fekvőben ezüstérmet nyert, majd jött a mumus száma. Utolsó lövésre 6,7 pontot kellett „csak” elérnie, ami az ő szintjükön egyszerű, mégsem jött össze. Célzás közben véletlen meghúzta a ravaszt és a dobogóról is lecsúszott. 2012-re már pszichológusok segítségét is kérte, a kritikus szám mégis kifogott rajta. London után már komolyan elkezdtek foglalkozni Emmons „átkával,” ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a sportpszichológusok fontos szerepet töltenek be a szakmai stábban. Mégsem gondol szomorúan vissza karrierjére, hiszen a búslakodás közepette ismerte meg későbbi feleségét, akivel boldogan élnek. Hivatalosan 2020-ban vonult vissza.

Chris Hoy

Fotó: Eurosport

4. A britek britje! Minden élsportoló számára egy óriási álom, hogy hazája legeredményesebb sportolója legyen. Ezt az álmot hatványozza az, hogyha ezt hazai közönség előtt érné el az olimpián. Nos, a most következő személynek ez mind megadatott. Sir Chris Hoy nemcsak a britek, de az egész pályakerékpársport legeredményesebb versenyzője az olimpiákon. Már 2000-ben a velodromban harcolt a legjobbakkal a skót kerékpáros, ám akkor még az arany kimaradt neki. 2004-ben jött az első arany, de az igazi áttörés Pekingben és Londonban jött. 2008-ban három aranyig meg sem állt (keirin, csapat és egyéni sprint) és 100 év után az első brit volt, aki egy olimpián háromszor örülhetett a dobogó tetejéről. 2012-ben keirinben és csapat sprintben sikerült címet védenie, ezzel hat arannyal és egy ezüsttel a legeredményesebb britté vált, túlszárnyalva Steve Redgrave öt aranyérmét. Egyébként Hoy a visszavonulása után belekóstolt az autósportba, 2015-ben a Le Mans-i 24 órás autóversenyen a 18. helyen végzett.
5. Taktikázás „mesterfokon!” Az olyan lebonyolítású versenyeknél, ahol a versenyzők csoportokba rendeződve kezdenek, majd egyenes kieséses szakaszban folytatják, sok a spekuláció. Ez volt a női páros tollaslabdázóknál is. El akarták kerülni azt, hogy erős ellenfelekkel kerüljenek össze a negyeddöntőben, így két csoport két-két csapatának utolsó csoportmeccse botrányosra sikeredett. Az A csoportban az akkor világbajnok kínai páros és az egyik dél-koreai duó csaptak össze, ahol gyalázatos volt a mérkőzés színvonala. Sorban ütötték a szervákat a hálóba és a bíró figyelmeztette is a két párost meccs közben. De később a C csoportban lévő dél-koreai és indonéz páros hasonló „harcot” vívott egymás ellen. Annyira gyanúsan rosszul játszottak, hogy a laikus szemeknek is feltűnt, hogy itt valami van a háttérben. Ezt persze később azzal indokolták az érintettek, hogy erőt akartak spórolni a torna hátralévő részére. Végülis erre nem volt szükség, mivel annak ellenére, hogy mindannyian továbbjutottak a negyeddöntőbe, kizárták őket, és 2016-ra a lebonyolítási rendszert is megváltoztatták az ilyesfajta sumákságok elkerülése végett.

Joó Abigél

Fotó: AFP

5+1. „… küzdj és bízva bízzál!” Ez a Madách idézet tökéletesen tükrözi egy sportoló szorult helyzetét, ha élete versenyén vesz részt és mégis egy külső körülmény drasztikusan megnehezíti az előrehaladást. Számos kiváló magyar teljesítmény született, és talán meglepő módon egy olyan tettet emelek ki, ami végül nem ért olimpiai érmet. Joó Abigél cselgáncsozó a nők 78 kg-os kategóriájában a negyeddöntőig magabiztosan menetelt, ahol az amerikai világbajnokkal kellett szembenéznie. Úgy tűnt ez is sima feladat lesz, uralta a mérkőzést, mégis egy váratlan dolog történt: egy összekapaszkodás során megsérült a térde. Ez végül a meccsébe került, majd jött a vigaszág, ahol sérülten, sántítva csodát hajtott végre, megverve lengyel ellenfelét nagy-nagy meglepetésre. A bronzéremért küzdhetett nemcsak a francia ellenfelével, hanem a fájdalmával is. Végül ellenfele taktikusan a sérült térdet támadta és már az adrenalin sem volt elég Abigél számára, így a francia legyőzte őt. Mégis úgy gondolom, hogy ez az ötödik hely ilyen körülmények között megmutatta, hogy milyen is az igazi küzdőszellem, és ez példaként szolgálhat nemcsak a sportolóknak, hanem bárkinek a világon.
Források: tokyo2020.org, sokosport.com, alfahir.hu, britannica.com, olympic.org, independent, text.npr.org, hatharom.com. Index, Nemzeti Sport
Olympic Games 2020
Adósságtörlesztés Hosszabbítás módra
11/08/2021 17:01
Olympic Games 2020
Az olimpiák történetének legszorosabb küzdelmét hozta a két szuperhatalom csatája
11/08/2021 11:30