Az 1928-as amszterdami olimpia előtt változás következett be, ugyanis Coubertin báró 1925-ben háttérbe vonult, így a NOB elnöki tisztséget Henri de Baillet-Latour vette át, egészen az 1942-es haláláig.

Sok minden indult változásnak, nyitottabbá és békésebbé vált a nemzetközi közösség, talán ezen okok játszottak közre abban, hogy ezen az olimpián is történtek érdekességek.
1. A béke olimpiája. Már a helyválasztás is azt tükrözte, hogy a NOB próbál az olimpia szellemiségének továbbvitelére koncentrálni. Ennek első jele, hogy Amszterdam, vagyis a háborúban semleges állam fővárosa rendezhetett, még ha nagyszabású rendezvények terén tapasztalatlannak is számított akkoriban. Sőt, az első világháború legfőbb agresszorát, Németországot is meghívták az olimpiára, a németek pedig köszönték szépen a lehetőséget és az 1928-as olimpia második helyén zártak az összesített éremtáblázatban.
Olympic Games 2020
Nézők előtt rendezik az olimpiát, kizárták a román súlyemelő csapatot
21/06/2021 16:55
2. A nők előretörése! Nagy szó volt az 1920-as évek végén, hogy tornában és atlétikában részt vehettek a nők az olimpián. Sokan ellenezték ezt, köztük a leköszönt NOB-elnök, Coubertin báró és a Vatikán is, mondván, megvannak a maguk versenyei a nőknek. De az emancipáció győzött és indulhattak, viszont a „minden jóban van valami rossz” mondás itt is érvényesült. A 800 méteres női síkfutásban a döntő után számos futó esett össze a kimerültségtől, így azt a következtetést vonták le, hogy ez túl hosszú táv egy nőnek. Ma már viccesen hangzik, de ennek komoly következménye lett: 1960-ig 200 méternél hosszabb számban nem versenyezhettek olimpián a nők atlétikában…

olympic 1928

Fotó: Resmi Siteden Alınmıştır

3. Az évtized egyik úszócsillaga, jutalma a börtön. Arne Borg a svédek és talán egész Európa legnagyobb klasszisa volt ekkor úszásban, Tarzan (Johnny Weismuller) árnyékában is sikerült óriási hírnévre szert tennie. Egyetlen olimpiai aranyérmét itt szerezte 1500 méter gyorson. De ami még ennél is lenyűgözőbb, hogy 1921-1929 között 32 világcsúcsot állított fel, és hangsúlyozom, úgy, hogy nem is ő volt a legnagyobb sztár akkoriban. A svéd vízilabda válogatottban is játszott, amit egy nagyobb pofon után két foga bánt.

Andrew Murray Charlton és Arne Borg

Fotó: Other Agency

Azonban az uszodán kívül már nem volt ennyire fényes a pályafutása. Szókimondó stílusú, meglehetősen öntörvényes ember révén a katonai behívó helyett Spanyolországba utazott nyaralni. Ennek meg is lett az eredménye, Borgot ugyanis bebörtönözték. De a rajongói folyamatosan ellátták étellel-itallal, és sokak megdöbbenésére majd 8 kilóval testesebben hagyta el a börtönt, mint ahogyan bevonult.
4. Győztes király, királyi győztes! 1928-ban vitorlázásban norvég aranyérem született. Ez önmagában nem lenne nagy szám, de úgy már igen, hogy a győztes később V. Olaf néven 1957-1991 között Norvégia királya lett. Igazi sportember volt, a síugráshoz is értett, bár ez Norvégiában nem meglepő. Ezen kívül a második világháborúban emigrációba vonult a náci megszálláskor, és a háború végéig küzdött az agresszorok ellen.
Az egyik legnépszerűbb király volt, a trónt fia, V. Harald örökölte. A brit királyi család egy tagja is hasonló sikert ért el, ha már 110 méter gátfutásban kikapott, 400-on próbált szerencsét, sikerrel. Lord Burghley-Exeter márki olimpiai bajnok lett. Talán ismerős a név a fanatikusoknak, nem véletlen. Az 1948-as londoni olimpia szervezőbizottságának és emellett 1946-1976 között a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) elnöki posztját is betöltötte.
5. Új együttműködés a láthatáron! Ezen az olimpián kezdődött meg a NOB és a Coca-Cola egymásra találása, amikor utóbbi gondoskodott az amerikai csapat szállításáról az öreg kontinensre, persze az italaival együtt. Üdítőket biztosított a sportolóknak, szervezőknek, nézőknek. És hogy miért is érdekes ez? Azért, mert ez az együttműködés ma is tart és egyre szorosabb. A legrégebbi támogatója az olimpiának a cég, sőt 2019-ben ezt a megállapodást meghosszabbították a 2032-es olimpiáig, addigra már 104 éves lesz ez a kapcsolat. Szép kor, meg kell vallani!
https://i.eurosport.com/2013/01/31/946005.jpg
5+1. „Fényesebb a láncnál a kard…” De még mennyire fényes! 1928-ban egy példátlan sorozat indult el a férfiak kardcsapat versenyein. 1928-1960 között, egymást követő 7!, azaz hét olimpián a magyar válogatott nem talált legyőzőre. Tovább növeli az értékét ennek a rekordnak, hogy közben volt egy II. világháború, vagyis két olimpia is elmaradt. 1920-ban és 1924-ben az olaszok nyertek, de Amszterdamban sikerült visszavágni, megmutatva, hogy melyik az igazi kardnemzet. A győztes csapat névsora 1928-ból: Petschauer Attila, Gombos Sándor, Mészáros Ervin csapatkapitány, Glykais Gyula, Rády József és Garai János. Példátlan sorozat elindítói ezek a férfiak, és nem mondok nagyot azzal, hogy ezt a rekordot egy jó ideig nem is fogja egy nemzet sem megdönteni.
https://i.eurosport.com/2021/05/21/3137044.jpg
Forrás: britannica.com, britannica.com, olimpia.hu , britannica.com, discoverbritainmag.com, atletika.hu, olimpia.hu, olympic.org, insidethegames.biz
Olympic Games 2020
Montreal majdnem csődbe ment, feltűntek az NDK hírhedt úszói is
20/06/2021 11:00
Olympic Games 2020
Ennyi magyar érmet remél a MOB a tokiói olimpián
18/06/2021 13:03