A japán kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemében a 2020-as tokiói olimpia túlságosan nagy és fontos esemény ahhoz, hogy elbukjon. Pedig ez még mindig benne van a pakliban.

Kevesebb mint 100 nap van hátra az olimpiáig, a házigazda Japánban pedig épp felfutóban van a járvány. Ráadásul az indulatok is egyre jobban feltörnek a felszínre, amit az olimpia eltörlését szorgalmazó hashtagek népszerűsége is jelez. Egy, a közelmúltban elvégzett felmérés szerint 10-ből hét japán nem szeretné, hogy ezen a nyáron olimpiát rendezzen az ország, a megkérdezettek 39%-a a végleges törlést, 33%-a pedig a halasztást tartja megoldásnak.
Már néhány politikusnál is érezhető a bizonytalanság. Toshihiro Nikai, a hatalmon lévő liberális párt főtitkára a japán televízióban azt mondta: „Ha ellehetetlenül, akkor le kell fújni. Mi értelme az olimpiának, ha a járvány terjedéséhez vezethet?” A japán kommunista pártból Akire Koike egyenesen kijelentette, hogy a tokiói olimpia halálra van ítélve. Vagyis úgy tűnik, Japánban egyre többen érvelnek a játékok megrendezése ellen.
Olympic Games 2020
Az első olimpia a háború árnyékában
20 ÓRA
Seiko Hashimoto, a tokiói játékok szervezőbizottságának elnöke ugyanakkor magabiztosan kijelentette, hogy az olimpiát így vagy úgy, de megrendezi Japán. Hasimoto, aki Yoshiro Mori szexista botrányát követően vette át a bizottság irányítását, elismerte az esetlegesen felmerülő problémákat, ugyanakkor hozzátette: „A Tokiói 2020-as szervezőbizottság nem gondolkozik az olimpia eltörlésében.”
Erre utalt Yoshihide Suga miniszterelnök is, aki elárulta, hogy a koronavírusos esetek növekedése ellenére „a kormány álláspontja nem változott meg, és mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságos olimpiára kerüljön sor.” Suga megismételte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik közleményét, miszerint a tokiói olimpia „a remény világítótornya a világ szemében” és egyúttal „a fény az alagút végén.”
Közben tudósok arra figyelmeztetnek, hogy jelen helyzetben a fókuszt más területekre kellene irányítani. Kazuki Shimizu, Devi Sridhar, Kiyosu Taniguchi, és Kenji Shibuya közös munkájukban azt írták:
Az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének terveit sürgősen újra kell gondolni. Az egész világ felismerte a járvány visszaszorításának és az emberéletek megmentésének fontosságát. Tokió 2020 belpolitikai és gazdasági okokból történő megrendezése – figyelmen kívül hagyva a tudományos és erkölcsi dimenziókat – ellentétes a japánok egészségügyi és biztonság iránti elkötelezettségével.
Japánban az átoltottság szintje meglehetősen alacsony, 1% alatti, a lakosságnak csupán 0,4%-a kapta meg mindkét dózist a vakcinákból. Nem véletlenül: az országban meglehetősen nagy a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság, egy nemrég megjelent tanulmány szerint a világon Japánban bíznak legkevésbé az oltásokban. A válaszadók kevesebb mint 9%-a mondta azt, hogy biztonságosnak tartja a vakcinákat.

A tokiói játékokat népszerűsítő 2017-es reklám.

Fotó: Getty Images

Miközben az esetszám folyamatosan növekszik, a japán kormány egyre több pénzt fordít az olimpiára, melynek költségei lassacskán elérik a 30 millió dollárt. Csak összehasonlításképp: egy négyszer annyi, mint az eredetileg kiszámított 7,3 millió dolláros büdzsé. A japán olimpiai miniszter szerint a versenyzőket naponta kellene ellenőrizni a játékok idején, emellett 300 hotelszobát tartanak fenn azok részére, akik elkapták a betegséget.
Talán mondani sem kell, hogy a járvánnyal kapcsolatos intézkedések akár milliós tételt is jelenthetnek a költségvetésben. Mindezt azt követően, hogy a japán kormány, nem minden feltűnés nélkül, épp azt megelőzően oldotta fel a rendkívüli állapotot, hogy elindult volna útjára az olimpiai láng a szokásos váltófutással. Ezt követően e hónap elején a kormány egy hónapra szóló „kvázi szükségállapotot” rendelt el Tokióban, miközben a váltó zavartalanul folytathatta útját az országban.
„A japán emberek pontosan tudták, hogy túlságosan hamar oldották fel a rendkívüli állapotot, így az olimpiai lángfutás sokakat felháborított” – mondta Satoko Itani, a Kansai Egyetem professzora. „További olaj a tűzre, hogy sok japán egészségügyi dolgozó még mindig nem kapta meg az oltást. Az idősek vakcinációja csak most kezdődött, és nem valószínű, hogy az olimpia kezdetére végeznek vele. A japán kórházakat egyre jobban leterhelik a covidos betegek.”
Itani ezek után hozzátette: „Nehéz nem észrevenni, hogy a koronavírus-fertőzés kontrollálására tett törekvéseket jelentősen befolyásolták vagy háttérbe szorították az olimpia miatt. Az emberek elég gyorsan rájöttek, hogy ha az olimpiáról van szó, akkor látszólag végtelen erőforrások állnak a rendelkezésére, ám nagyon kevés, amikor a Japánban élő emberek élete és megélhetése forog kockán.”

A szokásos lángfutás is felhördülést okozott Japánban.

Fotó: Getty Images

Japán lakosságának egy jelentős része az olimpiakritikus mozgalmak álláspontjára jutott: arra, hogy a játékokat nem szabad megrendezni. Natsuko Sasaki, az olimpiakritikus mozgalmak egyik aktivistája azt mondta: „Jelzésértékű, hogy mennyi japán tanulta meg, hogyan működik a megállíthatatlan olimpiai gépezet.” Sasaki egyébként japánban nőtt fel, jelenleg viszont Párizsban él, tagja az egyik, 2024-es olimpiát ellenző csoportnak.

Szerinte Franciaországban a média figyelmét jelenleg leköti a koronavírus, így az olimpiáról is kevés szó esik, ám a tokióival kapcsolatos problémák megváltoztathatják ezt.

Egy biztos: a NOB és a japán kormány szeretné, ha a közelgő játékokat a remény szimbólumaként kezelnék, ám sokak – és itt főleg helyiekről van szó – szemében inkább a pazarlásnak állít emléket. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor az erőforrások megfelelő beosztása különös jelentőséggel bír. Ha a helyzet nem változik, netán rosszabbra fordul, az elégedetlenség tettekben is megnyilvánulhat, potenciálisan kihatva ezzel az olimpiai mozgalom egészére.
Forrás: The Nation
Olympic Games 2020
Kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban
TEGNAP 08:41
Olympic Games 2020
A sérüléseket és a covidot már legyőzte, Tokióban az érmes helyeket venné célba
12/05/2021 14:54