Róma, a város, amely már 1908-ban is rendezhetett volna olimpiát, de a Vezúv kitörése közbeszólt. Így 1960-ig kellett várni, hogy Olaszországba érkezzenek az olimpiai játékok, nem is akármilyen szenzációkat tartogatva…

1. Benne leszek a TV-ben! Habár Berlinben filmhíradó formájában már készültek közvetítések 1936-ban, de csak korlátozott helyen, korlátozott mennyiségben lehetett őket megnézni. Azonban a római olimpia áttörést hozott. A ma ismert élő közvetítések elődje itt indult el, összesen 21 országba eljuttatva az olimpiát. Elsősorban azokban az országokban közvetítették az eseményeket, amelyek sportolókat delegáltak a játékokra. Például a CBS sugározta a műsort Amerikában, míg az Eurovision Európa szerte. Egyébként ekkor folyt be először a NOB kasszájába pénz a televíziós jogdíjakból, szám szerint 1,2 millió dollár.
https://i.eurosport.com/2021/04/13/3077606.jpg
Olympic Games 2020
Egy világsztár lopta el az olimpiai zászlót Tokióban
11/06/2021 12:30
2. Minden út Rómába vezet. Afrika számára az 1960-as olimpia történelmi jelentőségű volt. Ekkoriban az afrikai országok többsége nem volt még független, viszont Etiópia igen. Abebe Bikila volt az előfutára annak a jelenségnek, ami manapság uralkodik: az atlétika hosszútávú versenyszámait zömében afrikai sportolók nyerik.
Az etióp Bikila, aki mellesleg a császári testőrségben szolgált, maratoni futásban indult, amit világcsúccsal nyert meg, ráadásul mezítláb futva! Így ő lett Afrika első olimpiai bajnoka. A következő olimpián meg tudta védeni a címét, de 1968-ban a triplázás elmaradt, fel kellett adnia a versenyt. Később ennél nagyobb tragédiák is érték, előbb egy autóbalesetben lebénult, majd mindössze 41 évesen halt meg egy agyvérzésben. Ő volt az első kétszeres olimpiai bajnok maratoni futó.
https://i.eurosport.com/2012/04/09/829006.jpg
3. Bombajó bokszoló. 1960-ban egy afroamerikai srác 18 évesen megverte a háromszoros Európa-bajnok lengyel riválisát félnehézsúlyban. Pedig nem indult egyszerűen számára az olimpia, hiszen utált repülni, és inkább mondott volna le a szereplésről, minthogy gépre szálljon. Végül megoldódott a dolog és így elindult Cassius Clay karrierje. A legenda szerint bánatában, mivel feketeként nem szolgálták ki egy étteremben, az Ohio folyóba dobta az aranyérmét, de a tény az, hogy valahol elhagyta.
A 60-as évek közepére profivá vált és sorban védte meg címét nehézsúlyban. Ekkor áttért az iszlám vallásra és felvette a mára közismert nevet: Muhammad Ali. Ellenezte a vietnámi háborút, megtagadta a bevonulást, így börtönre ítélték és eltiltották a boxtól. Végül visszatért és a 70-es évek meghatározó alakja lett, 1999-ben pedig a NOB az évszázad sportolójának választotta.
https://i.eurosport.com/2012/06/26/856535.jpg
4. “... ahol a víz az úr.” A most következő sportolók talán képesek voltak felülkerekedni a vízen, legalábbis az eredményeik ezt mutatják. Rögtön egy királlyal nyitom a sort, méghozzá Görögország utolsó királyával. II. Konstantin nemcsak mint király vált híressé, hanem uralkodása előtt 1960-ban vitorlázásban, ezen belül is a sárkányhajó osztályban nyert aranyérmet. Impozáns teljesítmény egy királytól!
Paul Elvstrom ugyanígy vitorlázásban alkotott nem mindennapit: 8 olimpián indult és ebből négyszer nyerni tudott egymás után finn dingiben. Egyike azon kevés sportolóknak, akik egyazon egyéni számban zsinórban négyszer nyertek aranyat! Az i-re a pontot pedig Gert Frederiksson rakta fel, hiszen a negyedik olimpiáján, Rómában megszerezte a hatodik aranyérmét kajak-kenuban. Érdekesség, hogy az utolsó aranyát párosban nyerte, előtte csak egyéniben aratott.
5. “A fekete gazella.”Wilma Rudolph a játékok egyik hősnője volt, ám az élet alaposan próbára tette őt. Három dolog hátráltatta: fekete bőrszíne, ami a 60-as évek Amerikájában óriási diszkriminációt jelentett, 21 testvére volt és négyéves korában gyermekparalízises lett. Akár csak az egyik tényező is elég lenne, hogy valaki feladja az álmait, de Wilma más volt. Nyolc évesen már járt és pár évvel később már kosarazott.

Wilma Rudolph

Fotó: Eurosport

1956-ban mutatkozott be az olimpián, amikor bronzérmes lett a 4x100-as futó váltó tagjaként. De Róma hozta el neki a világsikert: megcsinálta a klasszikus sprint triplát, azaz 100-on, 200-on és 4x100-on tudott nyerni. A nagy siker ellenére is két lábbal járt a földön. Sportkönyveket írt, a nők helyzetével foglalkozott, illetve alapítványt hozott létre a hátrányos helyzetű gyermekeknek.
5+1. A legek legje! Hat olimpián vett részt, ami önmagában nem olyan nagy szám, de ha úgy nézzük, hogy 1932 volt az első olimpiája és 1960 az utolsó, már szinte hihetetlen ez az adat. Tíz éremmel, amiből hét arany, egy ezüst és két bronz vitathatatlanul a legeredményesebb magyar olimpikon.
Nem másról van szó, mint a kardvívó legendáról, Gerevich Aladárról, aki szimbóluma a magyar kardcsapat tündöklésének, ugyanis hat aranyérmet csapatban nyert, az egyetlen egyéni aranyérem 1948-ban jött össze neki. Az utolsó olimpiáján már túlságosan idősnek titulálták, de sikerült kiharcolnia a részvételt.
A sorozat 1964-ben megszakadt, nem a magyar himnusz hangzott el a férfi kardverseny után. Gerevich ezután hivatalosan is edzőnek állt, számos díj és kitüntetés birtokosa és névadója végül 1991-ben távozott és vált halhatatlanná...
https://i.eurosport.com/2016/03/29/1825524.jpg
Forrás: real.mtak.hu, britannica.com, britannica.com, olympic.org, theguardian.com, olimpia.hu , Reinhardt, Karl-Walter: 1000 olimpiai bajnok (2007)
Olympic Games 2020
A NOB becslése szerint ennyi sportoló lesz beoltva az olimpiáig
10/06/2021 09:47
Olympic Games 2020
"Nem attól lesz valaki jó kommentátor, hogy magyar aranyérmet közvetít"
09/06/2021 12:50