A lágyság a kemény ellen Tokióban

Egy változó korhoz próbált alkalmazkodni az olimpiai mozgalom, amikor bevezették az Agenda 2020 tervezetet, amellyel Thomas Bach a fenntarthatóbb olimpiákat célozta meg.

Azt, hogy ne csak a világ folyton ismétlődő megavárosai (London, Párizs, Los Angeles harmadszor, Tokió másodszor) merjenek belevágni a rendezésbe. Budapest ismert körülmények közti visszalépésével az első emberi léptékű, új olimpiai város a hasonló méretű és szerkezetű Brisbane lehet majd.

2032-ben. Tizennyolc évvel a tervezet meghirdetését követően. Ettől még azt korai volna mondani, hogy az Agenda 2020 megbukott.

A benne megfogalmazott változások elkerülhetetlennek látszanak, és ha megbukik, azzal középtávon könnyen lehet, hogy az olimpiáknak is lőttek. Ám a fennmaradáshoz alighanem többre lesz szükség, mint a létesítmények multifunkcionalitása vagy a VIP-ek önmérséklete. Bár ezekre mindenképp.

Háromszáznál is több olimpiai arany egyszerűen sok. Az Agenda 2020-nál egy kis lépéssel továbbmenve Agenda 2021 sorozatunkban azt keressük, hogy melyik számok azok, amik a vázát alkothatnák egy eszmeibb olimpiának.

Amelyek egyetemes erényeket mutatnak be.

Másfél év koronavírus után az alkalmazkodóképesség követeli magának az első helyet.

A legkiszámíthatatlanabb futószám. Végeredményre tényszerűen, de ez nem lehet másképp, mint hogy belülről is.

Tíz gát, a végsebességed környékén. Az egyik a sokezredik futásra is másképp fog kijönni. Ahonnan ugrod, megtöri a ritmust. Vagy lerúgod, és megtántorodsz. Három lépés – egy másodperc – múlva jön a következő. Közben valaki melletted látszólag hibátlanul fut. Vagy mögüled mégis megjön. Mert közben megoldotta a maga kilenc méternyi válságát.

A világon sok helyzetben kell gyorsan alkalmazkodni. Kevésben ilyen gyorsan és gyakran. Közülük talán egy másikban sem úgy, mint az olimpiai előfutamban, középdöntőben és döntőben 110 gáton: hogy egyetlen hibán egy életút múlik.

Teljességgel lehetetlen, hogy egy emberi test képes legyen mind a négy úszásnemre azonos szinten. Michael Phelpsé sem volt az. (Ahogy általában, a mell lógott ki. Más műfaj.)

Innentől nem csak az alapképességekhez való alkalmazkodás a lényeg, mint minden sportban (vagy épp bármiben), hanem inkább négy, egymásnak többé-kevésbé ellenfeszülő úszásnem összealkalmazkodtatása – közben idomodva minden úszó saját adottságaihoz külön-külön.

Ez egy annyira átható probléma, hogy a négy évig tartó játszma nemigen változik az izomerőtől, tüdőkapacitástól, lelkialkattól, ami párját ritkító férfi-nő univerzalitás a sportban. Feltételezhető, hogy egy még mélyebb univerzalitás, az élet alkalmazkodás-központúsága játszik benne szerepet.

A szépérzék, mint emberi erény, kap külön részt a sorozatban. Illene oda is a női ezeröt: törékeny, arányos testek, melyeken műgonddal van megválasztva minden gramm izom a lábujjaktól a vállakig.

De a lényeg talán az intrikus fej. Tizenketten próbálkoznak belezavarni a többit egy túl nagy tempóba; vagy lelopni egy, akár két kört. Még akkor is ha nagyon világosak is az érdekek előre, ezt a kavalkádot csak kivételes fölény birtokában lehet uralni; egyébként az az olimpiai bajnok, akinek a legtágabb az alkalmazkodási tere. Attól különösen érdekes az egész, hogy ő gyakran nem az, aki egymagában a leggyorsabban tudja lefutni a távot.

A mai földi élet az alkalmazkodás hajtotta evolúción keresztül alakult ki. Hogy a jövőben szét tud-e terjedni a galaxisban, azon múlik, az ember a technológiájával együtt tud-e alkalmazkodni az űr törvényeihez. Ez pont hogy nem azok bonyolultsága miatt nehéz, hanem mert egyszerűségük kíméletlen.

Épp így a rúdugrásnál. A fizika rideg törvényei nem vesznek tudomást az emberi test szerkezetéről, kényelméről. Ebben az idegen világban, ami tépi, rántja, szakítja, az ugrónak nincs más lehetősége, mint bízni a technológiájában, a rúdban – és pár tanácsban azoktól, akik már kicsit hozzászoktak ehhez az idegenséghez.

Idén a férfi olimpiai bajnok könnyen lehet, hogy világcsúccsal lesz az. Ott jár majd, ahol ember még nem.

Egy olyan olimpiai szám, amiben a női természetszerűbb, vagányabb, mint a férfi. A tőr szabályai olyan szűkre szabottak (találat csak szúrással, csak a hason vagy a háton), hogy belőle a férfiak testi ereje kissé idétlenül csordul ki, míg a nők – árnyalatnyival lassabb – tempójában kijön minden ármány, büszkeség, méltóság.

A találati felület kicsinysége miatt nem lehet túl határozott elképzeléssel érkezni. Kicsi a cél, könnyen letéríthetnek az útról hozzá. Általában vázlatok vannak, és asszó közben folyamatos alkalmazkodás.

Ezért hat hát letaglózóan, amit az idei fő esélyes, a címvédő, orosz Inna Deriglazova évek óta művel. Minden asszójában akarnok, kikezdhetetlen technikai fölénye miatt szinte mindig nyer is. Ha Tokióban nem, az az alkalmazkodás diadala lesz, és a Japánban ugyan soha nem járó Lao-céjé: “A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.”

Nehéz dönteni, hogy amit az ezerötszázas nők tudnak a taktikai simulékonyságról, az a férfi tíz- vagy ötezerben jelenik-e inkább meg. (Kézenfekvő lenne, hogy az ezerötben... de az Agenda 2021 gondolatkísérlet/játék célja minél kevesebb arannyal minél teljesebb lefedést találni.)

Tízezren több idő van, hogy boruljon minden: Mo Farah például úgy nyerte meg Rióban, hogy elesett a döntő elején. És az elmúlt hat győztesnek az a Gebre-Gebre-Bekele-Bekele-Mo-Mo sor elég fejedelmien néz ki.

Az ötezer mellett is szól Farah-győzelem, például a londoni. Az utolsó másfél körben hatan támadták meg egymás után külön-külön, mindegyikükét átvette, egy sem tudott belépni elé. Elég jó túlélő ösztön súlyos oxigénhiányban.

Kétszeres olimpiai bajnokból tízezren hat van, ötezren kettő. Többen oda tudnak férkőzni; a változatosság mindig kéz a kézben jár az alkalmazkodással.

Az ötöt nyerte meg Hicham El Guerrouj is, tehát ez egy nagyszerű szám.

És azonosulhatóbb. Ennyit, nagyjából egy szigetkört, azért elég sokan futunk, hogy értsük, egy 13 perces időt nem lehet érteni.