Athén helyett Atlanta, avagy amikor a szponzorok legyőzték a hagyományokat

1. A „különleges játékok!" Mondta ezt az akkori NOB elnök, Juan Antonio Samaranch, kerülve a „minden idők legnagyszerűbb olimpiája” értékelést záróbeszédében. Sajnos itt a különleges jelzőt negatívan kell értelmezni. A megnyitó ünnepség extrém hosszúra sikerült, négy órát várakoztak a sportolók a bevonulásra. Majd egy szűk játékoskijárón terelték ki őket, az 500 méterre levő buszpályaudvarra, ahol legjobb esetben is 20 percenként indult busz. Elképesztő tömegnyomor volt ott. Az olimpiai faluban nem volt egyszerű aludni, mivel a biztosító berendezés túl érzékenyre volt beállítva és minden éjszaka elkezdett szirénázni. A sajtó is bajban volt, hiszen a számítógépek nem akartak megfelelően működni, képtelenek voltak megfelelően tájékoztatni, ami kínos, mivel Atlanta a CNN hírtelevízió fővárosa. A legsúlyosabb eset pedig egyértelműen az Olimpiai Parkban történt terrortámadás volt, amiben két ember meghalt, 111-en pedig megsérültek, de ennél súlyosabb is lehetett volna a támadás eredménye, miközben az FBI a sportolókat elképesztő szigorral ellenőrizte. Ezek alapján érthető, hogy mire gondolhatott a NOB-elnök a különleges kifejezés kapcsán.

2. Muhammad Ali rehabilitációja. Az olimpiai megnyitó legdrámaibb pillanata egyértelműen a láng meggyújtása volt, amit az akkor már súlyos Parkinson-kórban szenvedő Muhammad Ali rehabilitációjaként is tekinthetünk. A remegő kezű egykori bokszoló, aki 1960-ban olimpiai bajnok volt, egy személyben reprezentálta azt, ahogy a 90-es évek amerikai társadalma visszatekintett a 60-as, 70-es évek szegregációellenes harcára. Ali, aki megtagadta a besorozását az amerikai hadseregbe a vietnámi háború idején („engem még egyetlen Viet Cong se nevezett niggernek” - szólt híres idézete), sokáig megosztotta a fegyveres erőire mindig nagyon büszke és érzékeny amerikai társadalmat. Azzal, hogy ő gyújthatta meg az olimpiai lángot, az volt a szervezők célja, hogy a sportolói múltjához méltó módon ünnepeljék meg a többszörösen meghurcolt bajnokot.

3. Egy pici lány hatalmas akaratereje. Atlantában a női csapat tornaverseny győztese az Egyesült Államok volt. Viszont nem ment ez olyan könnyen, mint ahogy azt gondolnánk. A Csodálatos Hetes, ahogy akkor leírták a csapatot, az ugrásnál komoly bajba került. Kerri Strug bokája az első ugrás után kifordult, járni is csak bicegve tudott. De az akkori edző Károlyi Béla (aki anno Romániában Comaneci edzője volt) bíztatta, bátorította és ezt hangoztatta folyamatosan: You can do it! (Meg tudod csinálni!). És meg is csinálta. Nekifutott, gyönyörű ugrást hajtott végre, páros lábbal a földre érkezett, majd a gyakorlat után először csak az egyik lábára tudott támaszkodni, végül szinte teljesen összerogyott. Az edző vitte le ölében a fiatal hősnőt. Végül megkapta a szükséges pontszámot ahhoz, hogy az amerikaiak otthon történelmet tudjanak írni női tornában és megnyerjék a csapatversenyt.

4. A műugrás királynője. Vagy inkább királykisasszonya lehetne, amilyen fiatalon robbant be Fu Mingxia. A kíniak üdvöskéje, mindössze 13 éves volt, amikor Barcelonában a 10 méteres toronyugrás versenyén nem talált legyőzőre. Több, mint 50 ponttal nyert és akkor minden idők második legfiatalabb olimpiai bajnoka lett. A karrierje 1996-ra teljesedett ki, amikor hozta a „kötelezőt” és nyert toronyban, valamint a háromméteres műugrásban is. Végül 2000-ben három méteren védett címet és ugyanezen a magasságon szinkronban ezüstérmet szerzett. Habár 1996 után 18 évesen úgy döntött, hogy befejezi, mert már „túl öreg” a sporthoz, mégis visszatért. Azért is érdemes őt kiemelni, mert ő az előfutára annak a korszaknak, ami még most is tart, amikor a kínaiak egyeduralkodók műugrásban.

5. Itt vannak az írek is. Michelle Smith úszó sokáig nem volt igazán ismert a nemzetközi porondon, majd jött Atlantában az igazi áttörés. 400 gyorson, 200 és 400 vegyesen nyert, illetve 200 pillangón bronzérmet szerzett. Ezzel a mai napig országa legeredményesebb olimpikonja, nem mellesleg az első ír női olimpiai aranyérmes, viszont teljesítménye a mai napig megkérdőjelezhető. Edzőjét, aki egyben a férje is, Erik de Bruint 1993-ban doppingolás miatt eltiltották és felmerült a gyanú Smith esetében is a tiltott teljesítményfokozók használatával kapcsolatban. Habár negatív lett az olimpia előtti és utáni tesztje, mégis próbálták őt tesztelni véletlenszerű időpontokban, de ezen alkalmakkor a tesztelők nem jártak sikerrel. Végül 1998-ban négy éves eltiltást kapott vizeletteszt-manipulálás miatt. Végig tagadta a bűnösségét, és 1999-ben visszavonult a versenysporttól. Érmeit máig érthetetlen módon megtarthatta.

5+1. Kokó a csúcson. A magyar csapat sajnos kiszorult a tízből az összesített éremtáblázaton. Hét arany, négy ezüst és tíz bronzérem jutott a mieinknek, a vizes sportok hozták a legnagyobb sikereket: Egerszegi Krisztina, Kőbán Rita és Kolonics György tartozik az olimpia legismertebb bajnokai közé. Illetve a mai napig 1996 volt az utolsó olimpia, amikor a férfi labdarugó válogatott részt vehetett a tornán. De mégis egy bokszolót emelnék ki, aki Barcelonában nagyon csalódott volt a bronzérmével. Azonban Kovács Istvánnak itt kijött a lépés. 26 évesen ezzel az aranyéremmel megkoronázta amatőr pályafutását, edzője, Szántó Imre nagy-nagy örömére. Magyarország eddigi utolsó bokszoló olimpiai bajnoka amatőr szinten mindent megnyert, hiszen kétszeres világ- és Európa bajnok lett. Profi karrierje során pedig a WBO világbajnoka volt, majd a Juan Pablo Chacón elleni vereség után nem sokkal visszavonult.

Forrás: britannica.com, index.hu, olympic.org, nemzetisport.hu, olimpia.hu, britannica.com, maszol.ro